Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - ORDÓDY KATALIN: Visszatérés

— Vagy egy hete.

— Elég volt Csehországból, mi? Nem is mész vissza?

— Igaz . .. szentigaz ... — bólogatott Lidi néni megértéssel, mert arra gondolt, hogy évek óta haza se dugta az orrát ez a Barta gyerek. Sok szóbeszéd esett akkor, no de régen volt, sok víz lefolyt azóta az Ipolyon.

— Aztán hol laksz? A gépállomáson kaptál szobát? Mert hallom, hogy főgépésznek szegődtél, vagy minek ...

— Otthon lakom a bátyáméknál, mint azelőtt.

— A sógorasszony legalább téged is ellát... Meg a ház fele is megillet.

A fiatalember már csak immel-ámmal felelgetett. Gondolatai máshol jártak, türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra.

— No, megyek — határozta el — szűnik a zápor.

— Átázol hazáig, — sopánkodott az öregasszony — de ti fiatalok nem nyughattok, nektek mindig sürgős ... Pár perce az a szeles Papp Ilon is kifutott a legnagyobb zuhogásba, no de hogy hullt nyakába az áldás, meggondolta magát és behúzódott a Dókáék kapujába.

A fiatalember felkapta fejét. A leszálló szürkület és a csöndesedő eső kékes ködén keresztül az átellenes ház kapujának mélyét kutatta, kereste azt a pettyes ruhát, meg a rózsaszínű kis foltot. Ilona ... Beharapta alsóajkát, mert az öreg Lidi rajta nyargalászó árgus pillantása elárulta, hogy nem véletlenül ejtette ki a Papp Ilona nevét. Banya — gondolta bosszús megvetéssel, de ugyanakkor belemart a kérdés: és te? Te mi vagy, Barta Laci?

— Ég áldja — köszönt kurtán és kilépett az utcára. Elmenőben még hallotta, hogy Lidi néni utána kiált:

— Ha felénk jársz fiam, hát csak nézz be . .

3

Keményen feltartott fejjel lépkedett, az útjába kerülő latyakot, tócsákat észre sem vette. Mert hátha látják, hátha figyelik abból a kapualjból. . . Legényes hetykeség ömlött el külsején, pedig belül nagyon elégedetlen volt magával Ügy kivágom a lépést —gondolta dühös öngúnnyal — mintha bizony Ilonkának akarnám megmutatni. De mit? Hogy a bocsánatáért, egyetlen jószaváért jöttem haza? Hogy már a helyemet sem találtam? . . . Ördög tudja, mi bújt belém!

Hazaért, de nem tudta magát rászánni, hogy beforduljon a kapun. Minden porcikája mozgást kívánt. Hirtelen forró gyöngédség hulláma lepte el a lány iránt, aki gyermekének anyja. Biztos volt benne, hogy ha most, valami különös véletlen, valami csoda folytán összekerülne Ilonkával, megtalálná a kellő szavakat, meg tudná magyarázni a megmagyarázhatatlant.

Két hónapja már, hogy követelődzőn, legyőzhetelenül felébredt benne a vágyakozás, hatalmába kerítette minden idegszálát, minden gondolatát és űzte, hajtotta haza, hozzájuk. Janáéknál történt, amikor először tett látogatást a lány családjánál.

Kedves, rendes lány volt Jana, vidám és jókedvű, feleségnek való. A városszéli kis kertes házban összegyűlt az egész család, Jana fényes őzikeszemmel nézett rá, és jómaga érezte, hogy egyre inkább hatalmába ejti a rég hiányzó otthon meleg varázsa.