Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - L. KISS IBOLYA: Emlékek szárnyán

— Legélénkebben él emlékezetemben az a nap, mikor a miklósi „Tatran“ énekkar 20 éves jubileuma alkalmával Hviezdoslav eljött Miklósra, hogy részt- vegyen az ünnepségen. Erre az alkalomra írta híres Kantatáját, — ünnepi cho- rált, — melynek zenéjét Figuš-Bystrý szerezte. Akkor is nálunk lakott s élénken érdeklődött a liptói kulturális élet iránt. Aztán még egyszer voltam közelében

— a temetésén, melyen én is résztvettem. De nehogy azt hidd — mondta emelt hangon férjem —, hogy eltűnt a végtelenségben, mint a többi halandó. Csak a teste semmisült meg, lényének anyagból formálódott, porrá omló része, szelleme azonban él, míg szlovákok élnek a földön ... •

Az alsó-kubíni főtéren áll a költő bronzbaöntött szobra. Mögötte van a Múzeum, melynek termeiben összegyűjtötték a rá vonatkozó leveleket, fényképeket, emléktárgyakat. Rendkívül érdekesek voltak számomra Hviezdoslavnak az egykori „Kassai Élet“-ben 1919-ben megjelent sorai:

,.Fiatal koromban“ — írta a költő — ,.Petőfi utánzója voltam. Három évig jártam Miskolcon gimnáziumba, az egész idő alatt haza sem jöttem, magyar szellemben nevelkedtem. Kézsmárkon is így volt, ahol az 5 —8 osztályt végeztem. Mint ötödikes gimnazista jól ismertem Petőfit, aki nagyon szívemhez nőtt, hiszen már harmadikos gimnazista koromban verseltem magyarul. Ötödikes koromban az önképzőkör pályázatot hirdetett egy versre... a pályázaton én is résztvettem s a díjat a bírálóbizottság nekem ítélte oda."

„A magyar írók közül mindvégig Petőfinek maradtam a legnagyobb tisztelője, akit a világ egyik legkiválóbb lírikusának tartok. Legszebb verse a „Szeptember végén", amely nagy hatással volt rám és azért számtalanszor olvastam és olvastam újra. Ezt a költeményt különös gonddal akartam a szlovák irodalomba átültetni, már nyomdában volt a fordítás, amikor még visszavettem és javítottam rajta."

„A magyar epikusok közül Aranyt szeretem legjobban s azért majdnem valamennyi balladáját le is fordítottam.. . Madách: »Az ember tragédiáját« is nagyon csodálom és különös melegséggel, örömmel fordítottam le szlovák nyelvre."

Hviezdoslavnak gimnazista korában írt, pályadíjat nyert költeménye fordulópontot jelentett a költő életében. Ez pedig a költő rokonsága szerint a következőképpen történt:

Mikor hazament a hírrel, hogy az ő versét ismerték el legjobbnak a pályázaton s mint „fiatal Petőfit“ ünnepelték, költeményét hangosan felolvasta édesanyja előtt. Az anyja hallgatta, hallgatta, aztán megtörülte szemeit és azt mondta:

„Nem tudok veled örülni fiam, mert nem értettem meg, amit felolvastál, hiszen nem az anyanyelveden írtad!“

Az ifjú költőt lelke mélyéig megrendítette édesanyja szava, a szlovák anyáé, akit Medzihradský Teréziának hívtak . .. Ekkor ébredt öntudatra: „Som Slovák“

— Szlovák vagyok, — mondta s ettől kezdve anyanyelvén szedte rímekbe sorait, hogy megérthesse szívének legdrágábbja, az, aki őt a világra hozta.

így lett a kezdetben magyarul verselő szlovák diákból népe legnagyobb költője, a világirodalom jelentős alakja: Hviezdoslav. Szeretetét azonban a haladó szellemű magyar írók iránt haláláig megtartotta s a Múzeum üveglapjai alatt ma is láthatók kedvenc olvasmányai: Puskin, Lermontov, Shakespeare, Schiller, Goethe, Slóvacky Mickiewicz és Vrchlický kötetei mellett Petőfi, Arany és Madách