Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - NYELVMŰVELÉS - MAYER IMRE: Idegen szók a magyar nyelvben
NYELVMŰVELÉS Idegen szók a magyar nyelvben Szavak átvélete egyik nyelvből a másikba a szókincs gyarapodásának egyik legrégibb módja. Ez elől egy nyelv sem zárkózhat el, úgyhogy határozottan állítható, hogy olyan nyelvek, amelyek csupa eredeti, saját szóból állanak, idegenből átvett szóktól mentesek, nincsenek. A világ művelt nyelvei valóságos tarka szókeveréket mutatnak. A magyar nyelv is élete folyamán nagyon sok szót vett át a vele érintkezésbe került népek nyelvéből. Az ősi finnugor szókincsből való mintegy 1200 szótőn,kívül több mint kétezer idegen szótő él a nyelvünkben. Természetesen azonban ami szót réges-régen átvett a nyelv, az a nemzedékek során át meghonosodott és hangzásban, kiejtésben hozzáidomult a magyar nyelvhez. Ezeket jövevényszóknak, vendégszóknak hívjuk. Az átvétel idején ezeket is bizonyára idegeneknek érezték, de idővel, hangalakjuk és esetleg jelentésük változásával beletaglalódtak a magyar nyelv szavai közé, úgyhogy a jövevény szavakat a magunk saját nyelvi örökségének tekintjük. Az idegen szavaknak ez az átszivárgása és néha beözönlése egyik nyelvből a másikba állandó és ma is megvan. Az újonnan bekerült idegén szavakat idegen eredetük tudatában használjuk, azaz többé-kevésbé érezzük idegen voltukat és a hangzásuk sem felel meg a magyar nyelv hangtani sajátságainak. Mégis határozott válaszfalat vonni e kétféle szavak, a jövevényszók és idegen szók között igen nehéz, mert a frissen átvettek között van meglehetős szép számmal olyan, amely hamarosan polgárjogot nyert és legjobb úton van afelé, hogy jövevényszóvá váljon (pl. atom, benzin, film, gummi, oceán, stb.). Ezenkívül számos olyan eset is van, hogy egymás mellett él az idegen szó és magyar megfelelője (dialekt us-nyelv jár ás, patika-gyógyszertár, kémia-vegytan stb.). Az idegen szavak behatolása és terjeszkedése elleni küzdelem egyik legrégibb probléma a magyar nyelv tisztaságáért és nyelvhelyességéért folytatott vitákban. A nyelvújítás igyekezett tűzzel-vassal irtani az idegen szókat és ha nem is mindig szabályos képzésű, de magyar szókkal helyettesíteni őket. Ez a helyettesítő törekvés máig is fennáll. De közben két éles ellentétben álló felfogás alakult ki e tekintetben a nyelvhelyességi vitákban. Az egyik barbárságnak bélyegzi az idegenszerűséget. Azt állítja, hogy „az idegen szó beszennyezi, elrútítja, felemássá, korccsá teszi nyelvünket. Használatuk belső betegségre vall. Ha kerüljük és irtjuk őket, akkor a belső betegségeket kezeljük“. A másik nézet szerint „semmi idegen szó nem felesleges, mert a nyelv örök zsenije lefoglalja valami különös árnyalatra és hangzásban magyarrá teszi, úgyhogy végeredményben gazdagodik vele a nyelv.“ E két ellentétes nézet között a helyes középúton maradunk, ha szem előtt tartjuk azt az elvet, hogy az idegen szavak használatának kérdése nem nemzeti, nem is egészen nyelvtudományi, hanem nagyrészt stilisztikai kérdés és a nyelvi
