Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - GYURCSÓ ISTVÁN: Három vers

G Y U R C S Ô ISTVÁN

BÉKESSÉG KERESÉSE

Csendességre vágyom, keresem a csendet.

Sokféle szó bántott, pihenni volna jó.

Erőt gyűjteni, mert a holnapi gondok hordozására is kell a friss bíztató.

így jövök Hozzád. Áldott békességhez így zarándokolnak a megfáradt vándorok, s bár aranyam, tömjénem, mirhám nincs nekem: csak fáradt, és nem szegény — én gazdag vagyok.

Talán az erőm gyönge, mert a vándorlás oly hosszú, és az ember ruháját tépi.

Ám szívemben megmaradt még minden jóság, óvom a széltől is, még csak por spm éri.

Leteszem eléd, íme, most Neked adom, bontsa ki két kezed e szívnek csomóját.

Legyen a tiéd, én negyven évig hordtam; _ fizetek: lerovom a jóság adóját.

\

Hányszor nyitogattam az ajtók kilincsét, és csak néztek rám, hogy ki vagyok, mi vagyok. Becsapták az ajtót, nem kellett a szívem: nem értették, mit keresek, mit kutatok.

Nem panaszként mondom sokéves csatánkat, növekedését a gondnak, bajnak, búnak.

Hiszen velük nőttünk, túl is nőttünk rajtuk:

Téged kérlek hozzá serény bíztatónak.

Vesződségeinknek mi láttuk a hasznát; a kárát is, mert hányszor szidtál oktalan.

Belefárad a szív, ha sebesre sértik:

— hisz mindkettőnknek annyi igaz gondja van . ..

. . . Most Hozzád jöttem én, bíztatásra vágyom.

Erőt gyűjteni, mert kell a friss bíztató.

A köznapi gondok között is találd meg uzt a szót, amelyik sokféle sebre jó.