Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - DÉNES GYÖRGY: Emberek a hóban (elbeszélés)
DÉNES GYÖRGY Emberek a hóban Nagy, szürke kendő volt az ég. Komor, egyhangú, mintha kiégett volna belőle minden parázs. Csak arra nyugatnak, a látóhatár peremén derengett valami gyöngyházszínű fény. Ahol az ég összekapaszkodik a földdel. A Bakony felől éles szél süvített. Végigszántott a dombokon s nékivadulva söpörte az országutat, ahol csapatnyi ember vánszorgott a hóban. Kiéhezett, vad alakok, torzonborz figurák, akiknek már csak a szemük élt. A mocsokszürke katonaköpönyeg még idétlenebbé formálta őket. Fejük lecsuklott s nem gondoltak már semmire. A puszta, követelő ösztön mozgatta őket. A nyers erő, amely géppisztolvos katonák alakjában lépkedett mellettük. t Sokan már alig vonszolták magukat. De a pattogó porosz szavak, a fel- kereplő géppiszolysorozatok emberfeletti erőre ösztökélték a megbicsakló lábat. A csapat derekában egyszerre kavarodás támadt. Az egyik ember ösz- szecsuklott s lefeküdt a hóba. Beesett arca megfehéredett, szemgödrei még mélyebbnek tűntek domború homloka tövében Orra kissé megnyúlt, mint a halottaké. Vértelen ajkát keményen összeszorította. Csak szemhéjának vibráló remegése jelezte, hogy él. Társa, egy alacsony, cigányosan fekete képű férfi a hóna alá nyúlt az aléltnak és felemelte. — Pista! Térj magadhoz? Hallod?! — sopánkodott és segélykérőén nézett a többiekre. De azok tovább mentek. Sápadt, borostás arcukból, tompa tekintetükből nem sütött fel az érzelem. Már nem remegtette meg lelkűket, ha valaki kibukott a sorból. A szenvedés kiölte belőlük az értelmet. A mozgolódásra hórihorgas német katona rohant oda. Kék szemének hideg pengéje szinte átdöfte az embereket. A könyörgő szemű foglyot félretaszította, s megragadva a hóban heverőt, lábánál fogva ráncigálta az útszélre. Az ájult ember társa odaugrott a poroszhoz, s összekulcsolt kézzel kérte: — Jaj, ne, ne! Ha Istent ismer, ne ölje meg! A katona összerántotta szemöldökét. Nem értette a szavakat, de az összekulcsolt kéz mindent megmagyarázott. Géppisztolyával mellbe taszította a kétségbeesett embert. — Pack dich! Du verfluchter Hund! Két magyar katona talpalt oda. Kézzel, lábbal magyaráztak és a hóban heverő emberre mutogattak. A német vállára csapta pisztolyát és dühösen legyintve otthagyta őket. Az alacsonyabb, tömzsi katona kiabálni kezdett. — Bakos, Kovács! Hijnye, az anyátok!
