Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - NAGY OLIVÉR: Szemek varázsa (vers)
RÜGYFAKADÁS Fúj a szél, újra tél havaz a tavaszba. Csillogó dért hozó utolsó búcsúzó haragja a télnek. S úgy érzed: új élet melegét viszi szét testedben eleven, lüktető tüzverő sodrással a tavasz. De már a fűzfákat éltető friss erő veti szét. A hegyét repeszti mesteri kézzel az új élet. Ág pattan - s a napban fürdeti üde kis rügyfalát. S hova lágy sugarak hullanak, olvad a hótakaró. Sóvár tűz láza űz vallani, s hallani szerelmet, amelyet behavaz a tavasz szűzfehér virága. NAGY OLIVÉR SZEMEK VARÁZSA Atomsugárként hatol át velőn, idegeken mint éteren a nap. Mint a tűz, mely ha olajra akad olyan áldatlan, mégis éltető. Mint csapadék mérhetetlen hegytetőn, fagyok jéggé tekinteted alatt. Majd áradva, mint részeg kis patak megyek előre izzva, lüktetőn. És bíborrá lesz minden szememben; lég, föld, a fák, a tavasz édesebb előttem, mint a szörnyű végtelen. Nősz naggyá, mert szép vagy, a szépnél szebb. Benned megszűnik parányi voltom, mint tengerbe, ha belevész a csepp.
