Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - MÁCS JÓZSEF: Zátonyon (elbeszélés)
a rászorulónak. Hétfőn Bergerék bezárnak és rendbejön a sorsom. Kedden vége lesz a játékos, pálinkaszagú délutánoknak, Fenyő bácsi álló nap fitogtathatja a tudását, tanulhatom kedvemre a mesterséget. Négy napról van szó tehát, az ötödiken más élet veszi kezdetét, amely tisztább lesz és józanabb. A négy nap mindegyikén eláztam a mesterrel. Odáig mentem vele az ivásban, hogy köpködtem a padlóra és belekötöttem a vendégekbe. Mikor az első napon eláztam, anyám az öcsémet küldte rám, de nem üzenhetett tőle semmit, mert a gyerek csak benyitott, lesett apró fekete szemével és távozott. Egyszer anyám is betévedt a korcsmába. Felugrottam tüstént és gavallérosan megkérdeztem: — Édesanyám mit inna meg? Mintha nem is neki szóltam volna, csak állt az ajtóban és nézett. — Mondja mán, kóstolja meg mán, van pénzem, én fizetem. No mit inna meg ? — A mérget innám én meg, Bálint — felelte epésen és úgy becsördítette az ajtót, hogy a két üveglap majd kiesett belőle. Mondhatott nekem akármit, tanulni akartam, több lenni a szolgafiúknál, azért nem tudott a mestertől elválasztani. Deressel sem téríthetett volna le arról az útról, amelyre ráléptem. Hogy mégse tanulhattam ki mellette, azt a vasárnapnál kezdhetem. Még istentiszteletre hívó harangszó előtt bevonultunk a korcsmába. Fenyő bácsi szokott nyári felöltőjében, napszemüveggel az orrán, én meg durva vászonban. Ebédig ketten árvultunk, nem jelentkezett több vendég. Délután jöttek a cigányok. A prímás két kontrással és a nagybőgőssel. Sarkukban járhattak a városi vadászok, mert hárman léptek be a zenészek után. Az első vadász olyan pocakot eresztő alacsony ember volt. A másik !kettő komoly megjelenésű, hórihorgas. Sarokba állították a fegyvert, hátizsákjaikat meg elhelyezték az asztaluk alatt. Nem lőttek egy árva madárfiókát sem, nyilván azért, mert spiccesek voltak. Enni jöttek be a korcsmába, de én úgy láttam, hogy jobban esik nekik a törköly minden pástétomnál, szalonnánál. A mester nem figyelt rájuk, pedig elég hangosan viselkedtek, nagyokat pislantott a vendéglő fülledt levegőjébe. Én fülelgettem kíváncsian a beszédjükre. Berger úrra tettek célzásokat, hogy no beborult az ég felette, holnap mehet zabot hegyezni Kukutyinba. Aztán semmi szavukat nem hallottam, mert a cigányok muzsikálni kezdtek. Ekkor már három literes kacérkodott a vadászok asztalán. Öntötték magukba a hegy levét és dalikóztak. Egyszerre olyan zsibongást csaptak, mint kaptárban a méhek rajzás előtt. Sebesen rohantak bele a jókedvbe, ugyancsak ráveregettek az asztalra és ha olykor pihenni megálltak, dicsérték agyba-főbe a háborút. A pocakos mindúntalan kitartotta a tenyerét, csapjanak bele, ha nem hiszik, hogy a németek öt hónap alatt lehengerlik Oroszországot. Csengtek a poharak, kacagott a hegedű, a vadászok egyre szilajabban mulattak. Egy jó óra leforgása alatt annyira beboroztak, hogy a pocakos többször felugrott a székre, ott hajlítgatta taktusra a térdét. Aztán a hangulat fokozatosan alábbhagyott. Majd egészen megcsappant a jókedv. Nem nyugodott ebbe bele a pocakos, újabb szórakozást keresett társainak. Magához intette a prímást és Berger úrra sandítva súgta a fülébe: — A rabbik nótáját húzd, more! — Nem ismerem én azt — hárította el a kérést szeppenten a cigány. — Inkább valami mást méltóztassék parancsolni! — Nincs szebb nóta ennél — bíztatták a cigányt a pocakos társai is. «
