Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - MÁCS JÓZSEF: Zátonyon (elbeszélés)

MACS J Ö Z S E F

Zátonyon

A késő délutáni hűvösebb levegő teljesen kitisztította a fejem. A két nagy hegy, amely szorosan a falu mellé feküdt, az alkonnyal beárnyékolta a házakat A napáldozás felfrissítette az embereket. Gyorsabban suhant a kasza a fűben, szaporábban fordultak a szénásszekerek. A lányok meg kiperdültek az útra és korsóval siettek az erdei forráshoz. Mindenkit boldognak láttam, csak magamat nyughatatlannak. Berozsdált pénzdarab lettem, kikerültem a szülői házból és hogy ez így történt, konok fejemnek köszönhetem. Ragaszkodtam a mesteremhez és elveszítettem édesanyámat.

Mentem, sündörögtem az úton és mintha alig haladtam volna. Két hangot hallottam viaskodni a lelkemben. Az egyik visszafordított a szülői házba, a másik meg szinte kiáltotta: ha kitették a szűröd, menj Bálint és ne torpanj meg!... Gyalogosokat, bicikliseket köszöntöttem nem a legjobb érzéssel. Az emberek szeme megakadt rajtam, mintha pontosan tudtak volna az esetemről. Szégyelltem a dolgot. Anyám kinyitotta .előttem az ajtót, rám bízta a sorsom, felőle lehetek akár ország-világ csavargója is.

Két lehetőség feszítette a szívem. Vagy kóborlok a vándor bizonytalanságával, míg minden félelmével nem szakad rám az este, párnám a virágos mező lesz, takaróm a csillagokkal bélelt sötét éjszaka, ébresztőm a füttyös sárgarigó és az emberek korát kikiáltó kakukmadár, vagy kikötök megint a mesteremnél. Az első lehetőségtől hamar elálltam, mert láttam magam tarisznyásan, porlepetten, vándorbottal a kezemben és keserű nyál gyűlt a számba. A templomnál ráfordultam bajommal a szűk utcára, amely a mesterem házához vezetett.

Lesz ahogyan lesz, nála keresem továbbra is a boldogulásomat. De mit szól majd, ha nem készülődöm hazafelé, elfogad-e hálótársának, ad-e enni, vesz-e ruhát, ha ez a mostani házivászon iefeslik rólam, és otthon tartózkodik-e egyáltalán, vagy a korcsmában kóstolgatja a pálinkát, s én nem nyithatok be a házába, esetleg leülhetek várni a tuskóra, vagy elfeküdhetek a küszöbön mint a kivert kutya ?

Ahogy távolodtam a szülői háztól, úgy nehezedett bennem a világ. Egy jó szó kellett volna, egy megértő pillantás és én sírtam volna keserűen. De nem álltam meg beszélni senkivel, a szemem emelgettem fel könnyesen, a mestert kerestem az udvarán. Egészen közelről meg is pillantottam a kútnál. Felfújt belsőt nyomogatott a vályúba. Felderültem, mert bíztam a jóságában. Megkönnyebbülten guggoltam mellé és figyeltem az ezermester kezét.

— Kiismerhetetlen vagy te, Bálint - mondta a foltot tapogatva.

— Mért gondolja a mester úr?

— Hát csak azért, hogy nem várlak és beállítasz.

— Oszt ez baj?

— Ne butáskodj, gyerek. Örülök, ha mellettem vagy.

Nagyon jól esett az én összetört lelkemnek ez a néhány emberséges szó. Meg-