Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - SIMKÓ TIBOR: Két vers

S I M K Ö TIBOR

A TEGNAP ELÉGIÁJA

Halkan lebben az éj, veri szárnya az alkonyi partot, mélaszavú fűzfák intenek álmatagon; pusztai bíbor kedvem elillan már, hazatartok — társam gondtalan árny s zajló árnytele gond.

Csillagos égalj ég örök őrtűzként körülöttem,

közbül a menny magasán ó hadiút kanyarog.

Tűnt viharok szele száll, múlt szellők illata röppen;

lankad a szél, s a szagok if oszlók már, fanyar ok.

Lápfű erdeje zsong .. . Csacsogó séd habjai csengnek futva, kacagva a dús Iszter-iszap-televényt: rájuk pompás pontuszi part vár — ez tunya csendek halk hegedőse marad zord meder únt peremén. Pompás pontuszi part, pálmák hóna, égszinü öblök, hajnalon esdő pírt festő távoli táj, hívhat tengered, önfeledés-melegébe nem ömlök,

bármily mord ez a föld, bús dala bármint fáj!.., Hópuha tollú holló lengő pelyhe, az éj, most lágy-feketébe borít minden nappali neszt.

Gondom is elcsitul, ím, lelkemre a régi remény-rost nyűtt szövetén szűrt hold játszi ezüstöt ereszt.

Lábam ökölnyi paták ugar-ótta nyomán le-ledobban, kürt szava simogat, és láttat a símogatás: vér lesz a víz, fej a fű hegye, hún csata dúl a habokban, szerte a szűz sarakon római sírokat ás.

Meglehet, él még frank Szamo, áll még szláv birodalma.

Kincs nyög az éjbe, bilincs — sarcterelő avarok. Bűbáj-bálokon ölteli delriók dőlnek el alva, árba bukó derekuk halva tovább kavarog.

Morva, magyar,"besenyő, buja bolgár, marcona mongol pusztít, szánt szanaszét, gyászt és éltet arat.

Nyár tüze gyújt, jege sorvaszt, télvég vad vize tombol;

rombahanyatlik a múlt, ránk csak könnye marad.

Hol Janusunk, hol a kék olasz égbolt vágyasa, hol van? ...

porlad, lám, a szeráj — hol fut a büszke török ? ... Füsttől szennyes a menny mifelénk, ormán telihold van — bolygó, percnyi világ — s szunnyad a föld, az örök. Bécs is megbékélt. Kurucok keserű unokáin nem lel jó falatot Haynau dőre foga.

Nincsen szolga, sem úr, se’ ki testvért ölne ma, Káint mind oia végre a bűn, annyi kor átka oda.

Immár sáslevelű láp lombja lep el lomot, éket.

kéjt, könnyet, kacagást zöld láp lombja lep el...

Ó, mért nem vagyok ős tor táltosa, áldani téged, békadalos temető, posvadt lomha lepel! -