Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - EGRI VIKTOR: Mikor a hárs virágzik (színjáték részlet)
ról jön Reszket, hogy valami rászakad és agyoncsapja. Engem csak a szégyen fogott vissza, hogy ki ne fussak a szerelőcsarnokból HORVÁTH: Bár úgy történt volna! IMRE: Ne kínozza magát, édesapám .. . így kellett lenni... Nem lettem hűtlen a földhöz, ha nem is dolgozom rajta . . . Ott a gyárban is szeretem . . . nagyon szeretem ... gondolok rá. HORVÁTH: Te ...? IMRE: Idén nyáron is . . . egy este Zsigával ültem a Dunaparton. Egyszerre megcsapott a rét szaga . . . Holnap tán elkezdik otthon a szénakaszálást... De jó volna a kaszát kézbe kapni! .. . Oly erős volt a vágy .. . belefájdult a szívem. HORVÁTH: A szíved . .. mégse húzott haza ... De a Zsiga megjött... Két teljes hétre. Te meg maradtál. (Feláll és lassan indul a kert felé.) IMRE: Hová megy, apa? HORVÁTH (fáradtan int): Hagyd! . . . (El.) Csend. 11. jelenet. Imre és Horváthné. HORVÁTHNÉ (kijön): Egyedül. . .? ÍMRE: Nem tudom, mi van apával... Hová jár ilyenkor? Kocsmába? HORVÁTHNÉ^ Nem iszik... A kertbe megy, a méheihez. Azokkal beszélget. Amióta elmentél, ilyen lett. Emészti magát miattad. IMRE: Próbáltam megmagyarázni, megértetni vele . . . HORVÁTHNÉ: Szó itt nem használ, fiam. IMRE: Én nem jöhetek haza .. . értse meg. HORVÁTHNÉ (minden mozdulata simogató, a szemében aggodalom; vajon mikor hozza szóba Imre a Mari dolgát, a házasságát. Óvatos szavakkal próbálkozik): Én nem tudom, fiam... jó ez így? A húgodat hamarosan elviszi valaki. Magunkra maradunk öregségünkben. IMRE: Majd jönnek az unokák... Tele lesz a ház velük. HORVÁTHNÉ (rebbenő szemmel várja, hogy Imre előhozza szerelmét): Soká lesz az, fiam... Tudod, mit mondott nekem tegnap apád? Hogy a földet mind Rózsira hagyja, ha olyan makacs maradsz. IMRE: Nem vagyok én makacs, édesanyám. Maga is tudja . . . Rózsi se lesz boldog azzal a földdel.. . Adják be a szövetkezetbe. HORVÁTHNÉ: Csak azt ne mond megint apádnak . . . Olaj volna a tűzre. Nem akar közösködni. .. Kivált azzal a Bartával. IMRE: Megint valami baj volt? HORVÁTHNÉ: Megint... és örökké ... Ma is megbántotta. IMRE: Holnap beszélek Bartával. Nem hagyom annyiban . . . Nem kell tűrni a ba- sáskodását. HORVÁTHNÉ: Ne tedd! Apa megharagudna, ha beleártanád magad a dolgába. IMRE: Hagyjam, hogy eméssze magát a szövetkezet miatt is? HORVÁTHNÉ: Várd be . . . talán vacsoránál ő szól.
