Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - SZABÓ BÉLA: Naplórészlet

így mondta el nekem mindezt az anyám. Aznap mint nővére jelentkezett nála a fogházban, elmondta neki, hogy fiával együtt visszamegy szülőfalujába, ezzel értésére adta, hogy a házassága felbomlott. Azt is elmondta, hogy látogatásának az asztalos nagyon örült. Mindezt elhittem anyámnak, egyetlen szavában sem volt okom kételkedni, mert életével bebizonyította, hogy mindent megtett emberré válásom érdekében. Nem akarom most részletezni, hogyan került össze a fogházból kiszabadult asztalossal, akinek első útja hozzánk vezetett, és hogyan vált el az apámtól, aki zsarolta és mindent elkövetett, hogy megkeserítse az életünket; tény, hogy az áttelepülés gondolata is csak azért érlelődött meg anyámban, mert meg akart szabadítani az apámhoz fűződő kellemetlen emlékektől.

Ez nagy részben sikerült is. Mostohaapám serdülő korom óta annyi szeretettel vett körül, hogy apám hiányát sosem éreztem. Amióta itt élünk, nem is hallottam apámról semmi érdemlegeset. Anyám sosem beszélt róla, nekem pedig eddig eszembe sem jutott, hogy rágondoljak,

Mindez azonban az utolsó hetekben megváltozott. Amikor Magyar- országon kitört az ellenforradalom, a dolgok hirtelen új fordulatot vettek és új árnyalatokat kaptak. Ami eddig világos volt előttem, az egyszerre elhomályosodott... Valami eddig ismeretlen nyugtalanság vett erőt rajtam. Sőt azt is be kell vallanom, hogy ma, az ellenforradalom leverése után sem vagyok nyugodt. Minduntalan az apámra kell gondolnom. Szívdobogva nyitom ki a magyarországi lapokat és gyötrő izgalommal olvasom a híreket, a leleplező cikkeket, nem találom-e ott apám nevét is. A legkeservesebb napokat természetesen október végén és november elején éltem át, amikor híre érkezett a nyilasok garázdálkodásának, embertelen tetteinek. Egyetlen pillanatig sem kételkedtem, hogy apám is résztvesz a vérengzésben. Almaimban gyakran láttam őt délceg csendőrként, amint délcegen, szakszerűen gyilkol és vigyáz arra, hogy egyetlen csepp vér se érje egyenruháját... Ilyen délcegen és szakszerűen ütlegelte az anyámat is azon az emlékezetes napon. Szép, szabályos arca csak most vált bennem elevenné. .. Legszívesebben elhajítottam volna saját arcomat is, amelyről ma már tudom, hogy apám arcának hű mása. Annyira irtóztam önmagámtól, hogy a tükörbe sem mertem pillantani e napokban. Maga író ember, meg tudja-e érteni és fel tudja-e fogni, mi ment végbe bennem? .. . Hisz ez az időszak egybeesett házasságom gondolatával . .. Nem tudom, meg- házasodom-e, ha menyasszonyom állapota nem sürget.

A legrosszabb az volt, hogy senkivel egy szót nem válthattam mindarról, ami végbement bennem. Lehetetlennek tartottam, hogy feltárjam anyám előtt az őrülettel határos állapotot. Az otthoniak látták ugyan gondterhelt, rossz kedvemet, de annak tulajdonították, hogy nem tudok megegyezni mennyasszonyom szüleivel az egyházi esküvőben. Ma már azt is megmondhatom, hogy rideg, visszautasító magatartásomat az egyházi esküvővel szemben Mindszenthy fellépése váltotta ki. Én apámat Mind- szenthy hívének könyveltem el, mert jól emlékeztem, hogy aljas gaztettei