Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - SZABÓ BÉLA: Naplórészlet

— Nincs ideje — válaszoltam — éli a saját regényét.

Mindezt fontosnak tartottam előrebocsátani, hogy legalább nagy vonalakban jellemezzem ezt a fiatalembert, akit az irodalom nevelt, akárcsak engem, akinek az élete állandóan forrongásban, erjedésben volt és nyugodtan merem állítani, hogy igazságérzete ösztönözte a tanulásra, a továbbképzésre. Szorgalma nem ismert határt, valahányszor a villamosban, az autóbuszban találkoztam vele, mindig olvasott. Számontartotta az irodalmi folyóiratokat és az újonnan megjelent könyveket. Ez év elején már üzemi beszámolókat is küldött a napilapokba, az érettségi után pedig megírta az első elbeszélését, amely ugyan magán viselte a dilettáns bőbeszédűség jegyeit, ám ugyanakkor egy-egy találó képe azt bizonyította, hogy fejlődőképes.

Érthető ilyen körülmények között, hogy nagyon meglepődtem, amikor néhány nappal az esküvője után nem mint vevőre, hanem mint eladóra akadtam rá az antikváriumban. Megdöbbentem, amikor megpillantottam a könyvek rajongóját, ahogy ott várakozott az eladók sorában. Ő is restelkedve köszönt, látni lehetett rajta, hogy szégyellj magát előttem, mintha rajtakaptam volna valami csaláson, olyasmin, ami összeférhetetlen a barátságunkkal. Kínosan izgett-mozgott, de egy lépést sem tett felém, hogy megmagyarázza ezt a fonák helyzetet. Jó nagy könyvcsomag hevert mellette, becslésem szerint legalább harminc-negyven könyv lehetett benne. Nem is nézett a csomagja felé, mintha ezekben a kínos pillanatokban megtagadta volna. Persze én sem közeledtem feléje, és hogy enyhítsek helyzetén, átmentem a könyvesbolt másik helyiségébe. Ott újra végig - kutattam a jól ismert irodalomtörténeti és történelmi könyvekkel zsúfolt polcokat.

Látszólag elmerülten kutattam, az igazság azonban az volt, hogy figyelmemet a fiatalember körüli rejtély kötötte le. Bármennyit is törtem rajta a fejemet, nem tudtam rájönni az igazi okra, mi késztette arra, hogy nehezen összeválogatott könyveit a piacra vigye? Kizártnak tartottam, hogy mint fiatal házas anyagi nehézségekkel küzd, mert tudtam, hogy fiatal asszonyát szülei kívánságára hazavitte. Egyetlen gyermek volt és a szülők minden úton-módon igyekeztek segíteni a fiatalokat. Anyagi gondokról tehát szó sem lehetett, emellett azt is tudtam, hogy a fiatal asszony is dolgozik. Egyébként meg mertem volna esküdni rá, hogyha történetesen pénzzavarral küzdene, akkor sem nyúlna könyveihez, hisz nem egyszer láttam, hogy simogatta, dédelgette és a felfedező örömével mosolyogva lapozgatta azokat a köteteket, amelyekre ráakadt a sok gyűrött, piszkos, értéktelen lim-lom közt. Biztosan más okok játszottak közre és kényszerítették erre a súlyos megalkuvásra.

így törtem a fejemet és türelmetlenül vártam. Arra gondoltam, ha egy kicsit becsül, akkor feltétlenül odajön hozzám, hogy megmagyarázza szokatlan viselkedését. Közben figyeltem a gyéren érkező vevőket. Többnyire diákok, diáklányok voltak, akik egy-egy értékes szakkönyvet kerestek, vagy falusi könyvtárosok, akik egy napra felugrottak a fővárosba, hogy