Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - FIGYELŐ - Du Gard és a realizmus (E. V.)

németországi menekült-táborok életét, hanem az Idegen Légió viszonyait, a menekült-bizottságok irodáit, a tőkés világ nagydobot puffogtató, hazug és uszító propaganda-gépezetét is. Ezért tudja meggyőzni az olvasót — tényekkel, nem pedig szólamokkal és közhelyekkel. Ezért hatásos, ezért hiteles a regény.

Gondolatébresztő, eszméltető könyv. Élményt ad, s nyomot hagy az olvasó lelkében, gondolkodásában. Föltétlenül a mai cseh széppróza egyik legfigyelemreméltóbb alkotása s ezért kívánatos volna, ha minél előbb méltó magyar fordításban olvashatnánk.

— tht —

Du Gard és a realizmus

Roger Martin du Gard: A Thibault-család (Európa Könyvkiadó, 19SS. Fordította: Benedek Marcell.)

Két évtizeddel ezelőtt jelent meg első ízben magyar nyelven Roger Martin du Gard-nak közel kétezer oldalas regényciklusa, A Thibauld család, egy évvel azután, hogy a művet a Nobel díjjal tüntették ki. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy du Gard regénye a háborút megelőző években oly hatással volt olvasóira, mint néhány évtizeddel korábban Tolsztoj Háború és békéje vagy Feltámadása.

A párhuzam nem véletlen: Martin du Gard-t Toisztoj kitűnő tanítványának tarthatjuk, kivált az alakok lelki világának ábrázolásában, nemkülönben a mese rendkívül gondos és következetes szövésében tolla méltó nagy mesteréhez és elődjéhez.

A francia irodalomban a román-jleuve- nek, a regénysorozatnak nagy hagyománya van, Balzac kezdte az Emberi Színjátékkal Zola folytatta a Rougon-Macquart sorozattal, aztán megismertük Romain Rolland Jean Cristophe-ját és végül Aragon Kommunisták című ciklusa beszél erről a hagyományról. A kilenc kötetes és terjedelmes epilógussal ellátott Thibault-család

— Aragon regénysorozata kivételével — csak annyiban rokon az idézett ciklusokkal, hogy hasonlóan a polgári család felbomlását, a polgári életforma bukását ábrázolja, de a világszemlélet és eszmei mondanivaló tekintetében egy nagy lépéssel előbbre tart.

Két évtizeddel ezelőtt Szerb Antal A világirodalom története című rendkívül szellemes — idén érdeméhez méltón újból kiadott — munkájában Martin du Gard jellemzésénél ezt olvashattuk: „Nem tudhatjuk, Du Gard regényóriása elkésett régi realista regénye-e vagy pedig egy újfajta realizmus kezdete."

Amikor Szerb Antal ezeket a sorokat írta, a magyar irodalom történetében kevés szó esett még a szocialista realizmusról, nem ismerhette sem Solohov Csendes Donját, sem pedig Alekszej Tolsztoj Golgotáját, azt a két leghatalmasabb regényt, amelyek mérföldkövei ennek az általa „újfajtának“ jelzett realizmusnak. Félreértések elkerülése végett meg kell állapítanom, hogy a Thibault-családot nem tartom a szocialista realizmus szellemében megalkotott műnek, de feltétlenül újfajtájúnak, jóval többnek, mint a kritikai realizmus nagynevű művelőinek alkotásait, beleértve Jules Romains regényeit, Thomas Mann Buddenbrookjait, Galsworthy Forsyte Saga- ját, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című ciklusát vagy Dreiser Amerikai tragédiáját. Az idézett regények között egyik sem boncolja oly mélyrehatóan az első viláháborút megelőző éveknek és a világháború idejének szellemi és szociális kérdéseit, egyik sem ábrázolja olyan töké- letegen a fejlődő egyének útját egy felbomló társadalomban, amely már csíráját rejti az új kor eszmeáramlatainak.

A legvilágosabban ezt az újat a két Thibault fitestvér mesterien megrajzolt alakjában érezzük. Köztük Antoine megmarad polgárnak, beleilleszkedik a válságban levő polgári rendbe, de a világháború áldozataként, yperit gáztól mérgezett tüdővel lassú haldoklásra ítélve, megértette ezt a válságot és arról álmodozik, hogy „a Népszövetség ellenőrzése alatt közösen kellene kiaknázni a világ kincseit. Ez kezesség lenne a béke mellett.“ Az Humanitét olvassa, és attól fél, hogy Európa még nem érett meg egy igazi békére.

Ez nem a szocialista hangja, hanem a kételyektől gyötört értelmiségié, akit nevelése, osztályhelyzete nem enged a szocialisták táborába, de valahogy megérzi