Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - FIGYELŐ - Zdeněk Pluhař regénye a hontalanokról ( — tht — )

gyár olvasó közönség, a magyar dolgozók, munkások, értelmiségiek és parasztok egyaránt bizonyára örömmel támogatják majd az új folyóiratot, amelyben lesz majd hely novellára, tanulmányra, bírálatra egyaránt.

Az emberek szeretik az olyan irodalmat, amelytől segítséget, tanácsot, útbaigazítást, erkölcsi tanulságot kapnak. Bizonyíték erre Nagy Irén Kiskisasszonyá- nak sikere is, amely három hónap alatt teljesen elfogyott a könyvesboltokban, holott csak két-három bíráló foglalkozott a könyvvel.

A jó könyvnek nem kell céqér.

Tanya Pál

Ha elhagysz, elveszel!

Zdenék Pluhar regénye a hontalanokról

Ha elhagysz — szó szerint ez a címe Zdenék Pluhar regényének (Opustíš-li mne), amely — bátran állíthatjuk — a cseh széppróza egyik legfigyelemreméltóbb alkotása az utóbbi években. A hivatalos elismerés — a szerzőnek 1958-ban juttatott államdíj — és a közönségsiker egyaránt ezt tanúsítja: alig egy év leforgása alatt második kiadásban került az olvasókhoz a könyv — 15.000-es példányszámban.

A cím jeligeszerűn sűrítve magában viseli a regény mondandóját. Mintha csak egy magyar regénynek azt a címet ad-* nák: „Itt élned, halnod kell“. A két szó az utóbbi években kevésett emlegetett nagy cseh költő, Viktor Dyk „Beszél a föld“ című versének két zárósorából vett:

Ha elhagysz, nem veszek el.

Ha elhagysz, elveszel.

Idegenbe szakadt, talajukat vesztett emberek sorsa nem egyszer volt már regénytéma ezen a tájon, a cseh, a szlovák, a magyar irodalomban egyaránt. Hisz a múltban rajokban hagyták el a szülőföldet éhségtől hajtva a szegénység ezrei és tízezrei, kenyeret, munkát, életet keresve idegen országban, amelyet megszépített a csalóka messzeség. Az utolsó „kivándorló“- rájt, amelyről Pluhár regénye szól, immár nem a szükség, hanem — a jobbakra, becsületesebbekre gondolunk — délibábos ábrándok, hazug álmok, múltszülte előítéletek indították útnak.

Az értelmiség útkeresése és ugyanakkor úttévesztése a regény egyik legfontosabb motívuma. 1948. februárja a nagy választóvonal, a nagy próbatétel. Pluhár műve a mai cseh széppróza immár második, művészi érettségében és társadalmi jelentőségében igen számottevő alkotása,

amely felveti e kérdést, az értelmiség válaszát, reakcióját a februári fordulatra. Otčenášek Brych polgártársa megtalálja útját, helyét az új rendben, Pluhár értelmiségi hősei irányt tévesztenek, önemésztő vándorútra kelnek a talmi „szabadságot“ keresve, s hazájukat vesztve önmagukat, életük értelmét, emberségük eszményeit is elvesztik.

Alakjai teszik a regényt — vallja láthatólag a „Ha elhagysz“ szerzője, — s műve szinte példaszerűen bizonyítja ezt. A regény minden alkotóeleme alakjaiban van: tartalmi mondanivalója, gondolatai, mélységei, művészi képalkotásának szövevénye. Nagyszerűen megrajzoltak, élők ezek az alakok, s bár nyilvánvaló az író szándéka, hogy bizonyos társadalmi erőket, az élethez való viszonyt jelenítsen meg bennük, mégis megbontatlan, érintetlen, „el- tipizálatlan“ marad egyéniségük: élő, húsvér emberek, követni tudjuk minden gondolatukat, érzésüket, tettüket.

Három fiatal ember a Šumavában átlépi a határt: Václav, Jarda és Honzík. Hármuk közül a regény legtragikusabb alakja Václav, az orvostanhallgató. Becsületes, igazságkereső, tisztalelkű — ugyanakkor azonban politikailag elvakult, magát a szellem arisztokratájának vélő, elvont eszményekben élő nagypolgár-ivadék (apjának egy szava valamikor vagyont és befolyást jelentett), aki a maga festette édent keresi a „szabad világban“. Csalódása és elbukása törvényszerű: az első pillanattól reá zúduló csalódás, a tanulás és élet helyett osztályrészéül jutott tengődés s ugyanakkor a maga mögött felégetett hidak, az egyre inkább elszakadó szálak tudata rádöbbenti, hogy vesztett, hogy mindaz, amit keresett és megtalálni vélt, csak bódult agya szüleménye volt. E fel