Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - FIGYELŐ - Nagy Irén regénye a kispolgári világ halódásáról (Tanya Pál)
Márta húgának két síkon való mozgatása teljes és tökéletes képet nyújt az ábrázolt társadalom kettészakadásáról, pozitív és negatív keretbe illeszkedéséről. így válik a tettrekész, magát minden helyzetben feltalálni tudó Márta negatív szereplővé, az alapjában véve befolyásolható és gyönge akaratú Zsuzsa pozitív hőssé. Merész és mégis meggyőző erejű, váratlan fordulataiban is lenyűgözően valóságot érzékeltető könyv ez: lélektannal, az emberek és események pontos ismeretével megírt regény. Ordódy széles területen és még szélesebb szellemi síkon mozgatja alakjait: Og- nyanov és Georg egymástól messze álló alakjában a proletár internacionalizmus sejtjei közelednek egymáshoz, Marton és sir Clifford a nemzetközi pénz-arisztokrácia jellegzetes képviselői, de ezek az alakok sem feketék, az amerikai Richard és az osztrák Wallner gyors kézzel felvázolt jellemvonásai pedig határozottan egy mesz- szi, eszmei és gazdasági, vagy ha úgy tetszik, társadalmi szempontból is tőlünk távol álló világ felénk forduló ro- konszenvét sejtetik. Ez menti meg Ordó- dyt a schematizmustól, ez regényének egyik legfőbb erénye. Ami Ordódy írás-művészetét illeti, stílusának kiforrott, kiegyensúlyozott hangja megintcsak Szabó Dezső szélesen hömpölygő epikájára emlékeztet, de olyan adottsággal alkalmazva, amelyből már nemcsak Ordódy egyéni hangja, hanem a csehszlovákiai magyar próza — valljuk be: meglehetősen gyéren megszólaló — sajátos szövegkezelése is kiérezhető. Ordódy nem dekorál, hanem kommentál, óvakodik a túlzott drámaiságtól és a túlzott hangú agitációtól: írása mégis agitatív, a szocialista agitációnak minden eszközével, nemcsak mondanivalójában, de mondatszerkesztésével is. Hogy írásába néhány színpadi díszletre emlékeztető póz is belecsúszott (a barátság fája, a barátság pohara, Dr. Kelen fenntartott széke, Georg Mártára mért ökölcsapása stb.), ez talán nem is annyira az írónő vétke, mint inkább azé a tényé, hogy a regény esemény-vitele mindvégig — női főszereplők kezében van, s így az írónő fokozott beleélés következtében nem tudta elkerülni ezeket a — bizonyára valójában az élet által felállított — csalogató csapdákat. Kissé lazának tetszik egyes alakoknak, mint például a párt-szolgálatos Lalinak, sőt magának a kis Andrisnak a regény kereteibe való beleillesztése — ne felejtsük el, hogy mindkét esetben végző fokon az anyai szeretetnek kellett volna kidomborodnia, s ez kissé felületesen sikerült. Egy azonban bizonyos: a hazaszeretetnek, a szülőföldnek az érzékeltetése, mint legerősebb közösségi kapocsnak ember és ember között úgy sikerült Ordódy Katalinnak, ahogyan csak csehszlovákiai magyar írónak sikerülhetett, az írónak, aki emésztő vajúdással szüli a szót; a csehszlovákiai magyar írónak, aki a csehszlovákiai magyar irodalom történelmi hűségére és hitelére törekszik. Ordódy Katalin regénye ezt a történelmi hitelt igazolja és bizonyítja. Rácz Olivér Nagy Irén regénye a kispolgári világ halódásáról A Kiskisasszony és a bírálók Nagy Irénnek a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál nemrégiben megjelent Kiskisasszony című új műve nagy közönség- sikert aratott. Kezdjük ezzel. Megvallom, csak némi habozás után vállaltam, hogy mint a könyv lektora illetve szerkesztője ismertetést, „bírálatot“ írjak Nagy Irén kisregényéről. Nem mintha a mű nem bírná el a kritikát, bírálni való akad mindig és mindenütt, és a többé-kevésbé hozzáértő kritikusokban nincs hiány. Arról van szó csu^n, hogy milyen helyzetből és milyen szempontok szerint bírál valaki. Nos, a lektor, vagy a könyv szerkesztője mindig a könyv bábasszonya is egy kicsit, ismeri az írás megszületésének körülményeit, tehát — mondjuk meg magyarán —, kissé a szívét is beleadja a megszületendő műbe, formálja, alakítja, ha kell segít, s végül a szerzővel együtt örül, ha minden sikerült, ha a közönség értékelése egyezik a bírálatok általános hangjával, ha a könyv tetszik. A lektor tehát nem elfogulatlan bíráló, mindig úgy nézi a már kész könyvet, mint a színházi rendező a színpadi szerző da
