Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - FIGYELŐ - Embertelenség kimondhatatlansága (Fábry Zoltán)
FIGYELŐ SmAzttbtUnLÍg, kim.(%n.dkatjztlcLľL&Ág,CL Egy regény szubjektív és objektív nehézségeiről I. A háború rombol, a háború emészt. Teret és időt, tárgyat és embert. Sohsehal- lott, sohselátott, sohsetudott méretek pusztító és dermesztő valóságai kivédhetetlenül szürkülnek megszokottá, mindennappá, törvénnyé. Az ember porszem lesz: eltaposható féreg. A háború behemót volta más viszonylatot nem tűrhet. A háború: az ember kikapcsolása, kikapcsolódása. A háború valójában egy lehetetlenségen alapul: ember nélkül nincs háború, de ember és háború — ellentétes fogalmak. Az embert tehát fel kell számolni, kinullázni, senkivé és semmivé avatni, hogy gyilkos lehessen, hogy gyilkolni lehessen. A háború: pusztító princípium, de ember az eszköze és áldozata egyszerre és egyben. A háború destruktív rombolása az emberben és emberrel éri el tetőfokát — az ember ellen. Ez öngyilkos folyamat ténye kétségtelen. Az atomháború lehetősége mást nem demonstrálhat! Móricz Zsigmond háborús riportjait olvasom éppen. Első ilynemű írásában megállít ez a mondat: „A kolerát tavaly lefojtotta a tudomány, a háború itt van: az ember mindennel elbír a természetben, csak az emberrel nem“. Az ember elmarasztaltatok, mindjárt az elején, 1914-ben: háborús évszázadunk első virágba- borult, nótamámoros napján. Az ember nem bír önmagával: homo homini lupus, ember embernek a farkasa. Hobbes filozófiai igazságát világháborús évszázadunk nyomorúsága és nyomorultsága már szinte az unalomig bizonyítja. Nincs állat, mely a gyilkolást, pusztítást ilyen értelmetlenül, ennyire túlfokozott vérszomjú- sággal gyakorolná, mint a háború törvényét alkotó és követő ember. E tényt háborúk ellenére és háborúk alatt az ember sokáig tagadhatta, míg eljött a forma, a keret, az igazoltság, mely minden ellentmondást feloldva, erénnyé, példává és erkölccsé avatta a háborút, és ezzel az embertelenség elkötelezett, kiválasztott hordozójává — az embert! A háború vallás lett, a rombolás elkötelezettség és a gyilkosság törvény. Hitler háborúját a megszállottság gyilkos szabadossága, dinamikája jellemezte. 1939 — 1945: az ember háborús viszonylatának eddig elért mélyfoka: embertelenség maximuma. 1914 — 1918, a hitleri antihumánum gigan- tikája mellett szinte jelentéktelenné szürkül. Itt a háború frontvalósága volt az elsődleges, de a második világháborúban a rombolás, dúlás, gyilkosság és embertelenség helye, neme és neve: a mindenütt és mindenki lett! A hitleri háború — lényegének megfelelően — az emberi kapcsolatok és közösségi összefüggések szétszakításában érte el adekvációját, egyjelentőségét. E há