Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - LÁTÓHATÁR - A szépirodalom fejlődésének törvényszerűségei
Nagy jelentősége volt Hercen ama megállapításának, hogy szoros összefüggés áll fenn az orosz irodalom és az oroszországi forradalmi eszmék fejlődése közt. Csernisevszkij és Dobrolubov alkotó módon továbbfejlesztette Belinszkijnek az irodalmi fejlődés törvényeiről kifejtett gondolatait; elsősorban Csernisevszkij átvette elődjétől a realizmus fejlődési folyamatának megfelelő egységes irodalmi folyamat gondolatát, mely a XIX. század második felében az orosz irodalomtörténet legfontosabb kérdéseinek szentelt műveik alapja lett. Németországban az irodalomtörténet forradalmi-demokratikus koncepciója a 30-as években tűnik fel Heine könyveiben („A romantikus iskola“, „A vallás és filozófia történetéhez Németországban“) és alapvetően új tartalmat nyer Engelsnek a német irodalommal foglalkozó munkáiban (cikkek a 30-as, 40-es évekből). A XIX. 'század 40-es éveitől Marx és Engels ideológiai kérdéseknek szentelt munkái („A szent család“, „A német ideológia“, Engels cikkei a XVIII. századbeli Németországról és Angliáról) lerakják az irodalom fejlődési törvényszerűségei materialista értelmezésének az alapját, amelyet későbbi műveikben, az irodalom és művészet kérdéseivel foglalkozó leveleikben, megjegyzéseikben, kijelentéseikben átdolgoztak és tovább fejlesztettek. Marx és Engels rámutat végső következményeikben a gazdasági és társadalmi tényezők döntő jelentőségére az irodalmi fejlődésben, valamint arra, hogy ezeknek a tényezőknek a hatása a művészet területén rendkívül bonyolult formában jelentkezik, számos megelőző láncszem közvetítésével. Marx és Engels már a 40-es években felhívta a figyelmet e láncszemek megvizsgálására, amikor felléptek az irodalomtörténet és a művészet- történet materialista értelmezésének vulgarizálása ellen. Marxnak és Engelsnek a XIX. század második feléből származó művei és levelezésük sok elvi tételt tartalmaz az irodalmi folyamatot meghatározó társadalmi törvényszerűségekről, sok értékes megállapítást a szépirodalom sajátosságáról. A művészet fejlődési törvényszerűségeinek tudományos meghatározásában nagyjelentőségűek Marx és Engels megállapításai bonyolult, dialektikus összefüggéséről a művészet állapotának és a gazdasági viszonyok fejlődésének. Marx és Engels rámutattak, mily ellentmondások mutatkoznak a művészet fejlődési folyamatában, amelyben a virágzás és a hanyatlás időszakai, forradalmi fellendülések és megtorpanások váltakoznak. Marx és Engels műveikben kifejtették a művészet kényszerű hanyatlásának törvényszerűségét a fejlett kapitalizmus viszonyai közt. Egyúttal rámutattak arra is, hogy törvényszerűen új szocialista irodalomnak kell kialakulnia, amelyet a dolgozó tömegeknek a kapitalizmus ellen vívott harca szül. Innen ered az irodalom mint a művészi alkotás egyik formája fejlődési törvényszerűségének marxista elmélete. A XIX. század második felét az irodalomtörténet tanulmányozásának nagyarányú fellendülése jellemzi. Az akkoriban keletkező különböző iskolák képviselői azonban különféleképpen értelmezik e tanulmányozás célját, módszereit és tárgyát. Számos polgári irodalomtudós és néprajzkutató elmélyült és elvszerű tanulmányai sokban hozzájárultak az irodalmi fejlődésre ható és az irodalmi folyamat alakulását meghatározó tényezők megismeréséhez. A leglényegesebbek azok az eredmények, amelyeket műveikben a kultúrtörténeti iskola képviselői értek el; kapcsolatba hozták az irodalmi folyamat fejlődését a társadalmi tényezőkkel, velük magyarázták meg az irodalom történetének bizo