Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - TŐZSÉR ÁRPÁD: Két vers

TŐZSÉR Ä R P Ä D

FÉRFIKOR IG Y JÖJJ!

Villamos vágtat, mintha vad futna. Megadón fekszik alá az utca. Szerelmét adja lány a legénynek: adom magam vad tülekedésnek. Állandósúl a robaj a vérben: férfikort kongat huszonkét évem. Huszonkét éve adom a hőst itt, játszok a sorssal szembeköpősdit.

Élek, csavargók, vagyok, mert lettem, mint dér az ágon: megkérdezetten. Indultam, mint más: virág-embernek. Tövis lettem, mert fagyok neveltek. Szúrok, ha szúrnak, rúgok, ha rúgnak nem hajlok úrnak, semmilyen úrnak, így lehetek csak erős a bajra — cigarettára: gyújtok a dalra. Földi bajt oldó tűzpiros dalra. Pávatorokkal szólok a napba. Csillagokat rúg huszonkét évem: morzsa-világgal be sose érjem.

A Mindenséget magamba szedjem, de sóra, szénre essen szét bennem.

Megoldó szemmel úilágom járjam: ha bimbót látok virággá lássam, hogyha gazt látok tűzlánggá nézzem: járjon az ember szekfű-fehérben.

De torkig álljak bár a virágban: kis füvek mérgét felkiabáljam.

Legyen fülem, ha bánat-tó ümget — Ürra font kantárt csak úron tűrjek. Fagy - fegyelembe vér-meleg kedvet, csend-szájba bátor szót követeljek. Bátor elméknek bátor a lába: akarom: álljunk vad karikába.

Vad karikába, megváltó táncra, mindenki járja, férfi-mód járja.

S egy akaratra lendítve lábunk a forgatagban összekiáltsunk Világot rontó , nyers erők kelnek: nem elég félni már egyér’ egynek. Túl az ideg s bőr szabta határon: aki most fáj, az őssejtig fájjon.

Ki velünk táncol, ki velem járja: Anyánk képén a világ a ráma.