Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-10-20 / 39. szám
2 IPAROSOK LAPJA azok segélyével a vezérek emelkedhessenek, jó álláshoz és vagyonhoz jussanak s a nép, a könnyen hivő becsületes nép bizalma csak lépcsőfok azon létrában, amelyen felmásznak az anyagi jóléthez. A legnagyobb érdeklődéssel kisértük az október 10-iki tüntetést, s annak constatálásával, hogy a párt a szervezés és rendezés dicséretre méltó összetartását mutatta be a munkás boykottnak, egész határozottan állíthatjuk azt, hogy a tüntetés nem lelkesedésben de a terrorban lelte kutfor- rását. Nem hisszük azt, hogy létezzen Magyarországon oly elfogult ember, aki elhidje azt, hogy az országban, a fővárosban, de leginkább a vidéken 200,000 ember lelkesedésből lemondjon egy napi jövedelméről. Nem volt itt a lelkesedésnek nyoma sem, de akik megtették pártfegyelemből tették azért, mert féltek hogy bosszút állanak rajtuk, hogy boykotálják őket s hogy nem kapnak többé munkát és kenyeret. A pártvezetöség *arra számított, bogy egyetlen hivó szavára leteszi a munkát az ország összes munkássága, de az eredmény megmutatta, hogy mennyire csalódott s ebből bejáthatja azt, hogy a munkásság már kiábrándult, már nem hisz a vezetők szavának, mert midőn az előtt áll, hogy válasz- szón az anyagi létét érintő gyűlöleten alapuló törekvés s a szoczi- alismus nemes eszméi között az utóbbit választja s nem rohan önként a veszedelembe, amely nem az édes haza jólétét hanem embertársaik megkárosítását tűzte ki feladatul. A pártvezetöség csalódását elősegítette az a körülmény is, hogy a munkásság belátta azt, hogy vezéreik semmiben sem külöm- böznek a többi pártvezérektől, mert egyedüli czéljuk mandátumhoz jutni s ehhez felhasználni a balekeket. Az október 10-iki sztrájk megteremtette a reaktiő gyümölcsét s mindinkább előtérbe lép a munkásság részéről az az óhajtás, hogy a nemzetközi szocziálisták tömegéből kiválva, egy újabb szakszervezetet és nemzeti alapon pártot alakítsanak, amely az „Istenért, az igazságért, a szabadságért, a jogért és az önálló Magyarországért“ jelszóval vívja ki a munkásság jogait, dé^tém terrorral, hanem a meggyőződés fegyverével küzdje végig a diadallal végződő csatát. Simkó Aladár. Nagykároly és vidéke mezőgazdák Szövetkezete. Városunk egy gazdasági intézménynyel, mely a gazdák jólétének előmozdítását tűzte ki czéljául, — gazdagabb leend. Mi, kiknek programmunk, hitvallásunk előmozdítani a közjó érdekében létesítendő intézményeket, nem térhetünk egyszerűen napirendre ezen közgazdaságilag nagyfontosságu kérdés felett. Agrár állam lévén, a polgárság zöme gazdálkodó s igy bátran mondhatjuk, hogy mindaz, ami a gazdák, a nyerstermelők érdekében történik, az a köznek is használ. Mi ezzel szemben mégis a sajnos tény ? Az, hogy a munkásság már régen belátta a tömörülés, az összetartás, a társulás szükségességét, már régen szövetkezett s ennek köszönheti eddig elért nagy sikereit, addig a termelők szövetkezése csak kezdetén áll. A nagy vállalatok, kereskedők, kiknek a termelési eszközök egyik legfon tosabbja, a töke kezükben van, nap- ról-napra szinte társulnak, hiszen a minden vonalon alakuló kartelek nem egyebek társulásnál, érdekcsoportosulásnál. Mennyivel szükségesebb pedig a gazdálkodók társulása szövetkezete ! A munkás, gyáros, kereskedő, iparos munkájának, vállalkozásának, üzleti tevékenységének gyümölcsét — ha a hitellel nem kellene küzdenie — rögtön élvezhetné. Ámde a gazdálkodásnál, hol ugyanazon termelési tényezők szükségeltetnek, mint az ipari vagy kereskedői vállalkozásoknál a kifürkészhetetlen természeti szeszélyek befolyásolják a termelés gyümölcsét, amennyiben — sajTÁRCZA. JEz az élet csak egy arasz... Ez az élet csak egy arasz, Alig virult el a tavasz, S már ami jő : Szürkülő bús őszi idő. Bolond aki sötét hajjal Vesződik a földi bajjal, Mindig távol Az örömök poharától. TJgyis eljár az ideje, Léhanyatlik délczeg feje, S mit sem élve Botlik be a hideg télbe. Es ha koporsója kész lett: Belé zárnak annyi éjét, Mennyi két szem Almaihoz elég lészen. A bölcs pedig arra menve, Sir járói virágot szed le, S vígan vágja Bokrétának kalapjába! Jakab Ödön. Sose halunk meg! Irta: Géczy István. Szombat éjjel van... — Természetes tehát, hogy a füstös, alacsony le- buj tömve van emberekkel. Kérges kezű munkások isszák el-el egy heti keresményüket, hogy aztán a következő héten legyen okuk átkozni a munkaadók kizsákmányolását. — Az egyik asztalnál, szemben az ajtóval, különösen hangos a társaság ... Az asztal teli van boros és pálinkás üvegekkel; olyik egészen üres, olyik pedig még meg sincs kezdve. Egy elázott ember kidülledt szemekkel, borgőzös szájjal ordítozva magyaráz a társainak. Én mondom nektek, hogy legnagyobb nyűg a nyakunkon az asszony, meg a sok gyerek, ha asszony nem volna, vígan élhetnők a világunkat, az is hunczut, a ki az asszonyt kitalálta . . .! Mért vettél hát magad mellé asz- szonyt, ha úgy nem kívánod látni még a fajtáját se? Kérdezi a mellette ülő, a kinek a szemein még látszik, hogy némiképpen ura az eszének. — Miért ? Hát azért, hogy legyen valaki, a ki mossa az ingemet, ha piszkos lesz, megfőzze az ebédemet, ha megéhezek. — Igyunk cimborák! — E perczben kinyílt az utczaajtó és a küszöbön megjelent egy csapat fázó asszony. A szobából kitóluló meleg pára megfagyva, mint millió gyémántcsep röpködött a A m. kir. földmivelés- ügyi minisztérium által engedélyezett, — legjobbnak elismert Gazda öröme diaeteikus állat-táppor. — Egy csomag 30 f-ért kapható TÓTH DÁNIEL füszérkereskedésében (Nagykároly, Fényi-út 19. (csendörlaktanyával szemben.
