Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-10-20 / 39. szám
IPAROSOK LAPJA 3 jelentőséget mutattuk be, de lapunk hasábjain szóvá tesszük még annak egyéb előnyeit is. Zászlószentelés Nyitrán. — Saját tudósítónktól. — Lélekemelő ünnepélynek volt szintere f. hó 13-án Nyitra városa. Ugyanis ezen a napon szentelték fel Nyitra város előkelő polgársága és azok alkalmazottaiból 1906. évben alakult keresztény szoczialista-egyesület remek kivitelű zászlóját. A zászlóavatási ünnepélyben részt- vett Nyitra város egész intelligentiája kivétel nélkül. Ott láttuk Marchot Gyula,, riyitra- megyei főispánt, Turcsányi Ödön alispánt, Faschier Ferencz, Nyitra város polgármesterét, valamint a hatóságok fejeit. A zászló maga egy remekmű, jobboldalon Magyarország pálmája között a Szűz Mária a kisded Jézussal, baloldalon a keresztény szoczialista-egylet czimere a kereszt, azonkívül az jegyes szakegylötek ezimerei. A zászlóavatási szertartást Gróf Baty- hány Vilmos coadiutor püspök fényes segédlettel teljesítette s az ez alkalomra ünnepélyesen feldiszitett piaristák óriási temploma kicsinynek bizonyult a megjelent közönség befogadására, úgy hogy annak nagy része a templom előtti téren várta be a beszentelés lefolyását. A zászlóanyai tisztet özv. Herverth Antalné, jótékonyságáért a város összes polgársága részéről nagy tiszteletnek örvendő matróna töltötte be, körülötte tömörült 40 nyitrai gyöngy, koszorús- leánykák és ugyanannyi vőfély. Délelőtt fél 10 órakor indult meg a menet az egyesület két emeletes helyiségéből, 100 tagú rendezőség vezetése alatt, a legpéldásabb rendben, hatósági segédlet nélkül s a közel 6000 főre menő tömeg példás rendben vonult fel a piaristák templomáig. A menet élén a nyitrai önkéntes tüz- oltó-egyesüh't tagjaiból alakított zenekar haladt, utána jött az egyesület tagjainak beláthatatlan tömege, a szakszervezetek nemzetiszinü zászlóikkal, élén elnökeikkel, a nyitrai ipartestület tagjai zászló alatt, Unczeitig József elnök vezetésével, a róm. kath. legényegylet, az önkéntes tüzoltó-egyesület, a koszorús leányok vőfélyeikkel s a menet végén a zászlóanya két nyoszolyóleány karján. Egy fél óráig tartott, mig a menet elérkezett a templomig. Az egyházi szertartás pont 10 órakor vette kezdetét. Előbb Gróf Batyhány Vilmos' coadiutpr püspök kis misét tartott, amely alatt a theologusok 16 tagból álló énekkara Kotzinger egyházi miséjét énekelte. A mise után a püspök beszentelte a zászlót, melynek végeztével gyönyörű beszédet tartott, ecsetelve az egyesület nemes czélját, mely oda irányul, hogy a gazdasági élet egész területére kiható gyökeres közgazdasági reformok keresztülvitelével s a szocziáldemokrata párt nemzetközi vallásellenes fölforgató szocziáldemokratiájával szemben határozott keresztény alapra helyezkedve, békés utón, törvényes eszközökkel oldani meg a szocziális kérdéseket. Ezután beverte az első szöget a zászlóba az „Isten“ nevében s kezdetét vette a zászlószögek beverése. Zászlószöget vertek 218-an. Ezek nos — nem egyszer történik meg, hogy a legodaadóbb munkát, legintenzivebb gazdálkodást a rósz időjárás nulificálja s a gazda egész éven át hiába fáradott, munkájának, befektetésének gyümölcsét tönkretette a kedvezőtlen időjárás. — Kérdjük tehát, ilyen körülmények között nem a gazdálkodóknak van-e első sorban szükségük a szövetkezésre? A válasz csak az lehet: igen, mert ha már a természet nem tette tönkre a termést, legalább értékesíthessék kellőképen. A föld ma tetemesen drágább, mint a közelmúltban volt; a földbérleti viszonyok ennek természetes következményeként sokkal mostohábbak, — a munkaerő silányabb és aránytalanul drágább, a pénzügyi helyzet nyomasztóan mostoha, ellenben a terményárak az egynéhány úgynevezett börzelovag szeszélyeitől vannak függővé téve. Amint X búza- vagy rozskirály hausre-ra vagy bessre spekulál, aszerint alakul az ár. Nagyfontosságu misszió vár az ilyen természetű szövetkezetekre. Megtörni a börze hatalmát s az áralakulást az arra leghivatottabb kezekbe, a gazdák kezébe letenni. Ha az egész ország gazdaközönsége belátja ennek igazságát, s szerte az országban szervezkedik s magához ragadja a börze hatalmát és nem a börze fogja az árakat diktálni, hanem aki arra a leghivatottabb, a termelő, a gazda: akkor a- termények áralakulása kedvezőbb lesz úgy a termelő, mint a fogyasztóra nézve. Lapunk szűk keretei nem engedik meg nekünk, hogy mai számunkban egész részletességgel foglalkozzunk ezen kérdéssel s igy csak az ilyen természetű szövetkezetek általános közgazdasági levegőben, glóriát képezve az asszony feje fölött, a ki mintául szolgálhatott volna a szenvedő madonna szobrához. Lassú, vontatott lépésekkel, mint a ki nehezen bírja czipelni az élet terhét, közeledett az asztalhoz. Fázós, félős hangon szólt oda a lármás mulatóhoz, a ki ép e pillanatban emelte magasra a teli boros üveget. János, elmúlt éjfél, gyere haza — várnak a gyerekek, fáznak is, éheznek is — várják az apjukat. Erigy haza no János, kiált az egyik vád röhejjel. Érted jött az asszony, haza muszáj menni, — mert különben borsóra térdepelsz. Csak azért sem megyek, ordította János, nekem bizony nem parancsol egy asszony ! — Nem akarok én neked parancsolni, válaszolt szelíden az asszony. Csak éppen kérlek — igen szépen kérlek — gyere velem haza — félnek a gyerekek, ha nincs otthon az apjuk. Az már más — ha szépen kérnek velem lehet beszélni. Szervusz asszony azt a kutyafáját ennek a huncut világnak. Igyál no ! — Huzz egy nagyot. — Azzal már az asszony szájához nyomta a boros üveg száját. Nem kell, nem ihatnék, szabódott a szegény asszony. Iszol asszony, juszt is iszol, különben nem látsz holnap reggelig. — A szegény, meggyötrött lélek undorodva ivott az ura borából, jól ismerte, tudta, hogy két napig nem látja, ha ellenkezik vele, pedig hát oda- 'haza két kis poronty ritt a kenyér után. — Ezt mán szeretem. Röhögött a részeg ember, úgy szép az asszony, ha engedelmes. Látjátok-e cimborák, igy kell a fehérnépet dresszirozni. Nagy nehezen felállt az asztaltól és tántorgó léptekkel követte az asszonyt, aki egy tekintetre sem méltatva az ura társait, kilépett az ajtón a fehér, hideghavas éjszakába. Azután kézén fogta és vezette haza, ahba a nyomorúságos kis pinczeiakásba. De hát ez nem ment olyan könnyen, mint a szegény asszony gondolta. Az ura minden pálinkamérés előtt nagy hajlandóságot mutatott a pihenésre, utoljára pedig a járda szélén nagy halmazban összekapart hótömegbe feküdt bele, égre-földre esküdözve, hogy ő most odahaza fekszik az ágyában és szörnyen megharagudott az asszonyra, aki őt ebből a jó pelyhes ágyból ki- ránczigálta. Vége lett ennek a kálvária járásnak is, nagy nehezen hazaértek, ahol a két éhes gyermek összebújva, dideregve várta ^az anyját. — János, — szólt könyörgő hangon az asszony, — add ide a pénzedet, kenyeret kell venni a gyerekeknek, egy kis húst is akarok sütni. Az ember bután bámult az asszonyra. — Add ide no — ismétli az asz- szony, — ha nálad marad, holnap estére egy krajczár se lesz. —. Nem kell ahhoz holnap este, mivel hogy már most sincs egy megveszekedett fityingem sem, — azzal, mint a ki egy jó viczczet mondott, röhögött. * — Teremtő istenem, — tört ki az asszonyból a kétségbeesés, hová ted- ted ember az egész hetibért. — Elvitte a kártya, meg a bor, dadogta a részeg és támolygó léptekkel ment az ágyához, a hol végig nyúlva, hortvogó álomba merült. Az asszony nem akart hinni a füleinek. Odament az urához, kikutatta minden zsebeit, csak a mikor egy kraj- czárt sem talált benne, akkor lett előtte bizonyossá a holnap kétségbeejtő nyomorúsága. Ránézett két ártatlan gyermekére, a kik nagy bámuló szemeikből kicsorduló könyeken át néztek az anyjukra, várva a jó, puha kenyeret, a mivel az éhségüket lecsillapítják és a meleg szobát, a mely kicsiny testük dermedtségeit felolvasztja.
