Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-07-07 / 25. szám
4 IPAROSOK LAPJA hivatását, maga a megalakulás már alig számottevő feladat. Legelső sorban is azok, akik egyik vagy másik szövetkezetei létesíteni akarják, hívjanak össze alakuló gyűlést (de csak egyet, mert a sok gyűlés vége rendesen az eszme elbukása) határozzák el, akarják-e egyik vagy másik szövetkezet létesítését, s ha ezt elhatározták az ipartestület utján jelentsék be elhatározásukat az országos központi hitelszövetkezetnek, amely azután határoz az alakítás dolgában, elkészíti az alapszabály tervezetet, kitűzi az alakuló- gyűlés napját s kiküldöttével megalakítja az ipari szövetkezetét. Hogy hol lehetne felállítani illetve felépíteni az árucsarnok avagy gépmühely-szövetkezetet, arra jövö számunkban fogunk reá mutatni. A szoczializmus tévtanai. Irta: Pozsonyi Gábor. V. Bármily hangzatosak legyenek is a szoczialista tanok, bármennyire jósolják is tudósok és tudatlanok a szoczializmus nagyszerű jövőjét: éppen tanainak képtelenségén szenved majd hajótörést s teszi magát lehetetlenné. A doktrinér szoczializmus filozófiája ugyanis oly tételeket állított föl, melyeket a gyakorlati életbe átültetni s keresztülvinni egyáltalán lehetetlen. Eleinte tagadtam, hogy megtévedt rab vagyok. De azt hiszem, csak ámítottam magamat. És Adél, ő mindent tudott. Ha rajt’kaptam: gúnyolódott, vagy dudorászott: Virágos kenderben pitypalatty . . . És ha legázolt önérzetem már elviselhetlen fájdalmat okozott és szemére lobbantottam méltatlan bánásmódját, ő csak mosolygott. És én megint csak a szegény megtévelyedett rabszolga voltam! Végül egyik estén rá vitt a sátán, hogy beismertem, bevallottam megté- velyedésemet a leánynak. Ő meg hallgatott, aztán sirni kezdett. Gyötrelmes perczek voltak ezek! ügy éreztem, hogy az őrület nehezedik rám és az fojtogat. Tudom, hogy akkor, kábultságom- ban, az életemet is odaadtam volna érte! Másnap nagy társaságban találkoztunk. Adél csodaszép volt, de komoly és hallgatag. Teljesen elvesztem mellette. A társaság körülrajongta és neki egyetlen pillantása sem volt számomra. Amikor újra találkoztunk, szórakozottan hallgatta szavaimat. Azután .azt mondta, hogy ä szél megkuszálta a haját és leeresztette fejéről az arany- zuhatagot. A tükör előtt állt és mosolyogva nézte kínos vergődésemet. MöOtt van mindjárt a munka egyenlő felosztása. Ki tudja még csak elképzelni is, hogy lehessen minden község minden egyes emberének-asszonyának, öregének-ifjának jól kiszabni, kiosztani a napi munkát? Hisz’ a lélekszám is naponként változik, az egészség is sokat határoz s egy embernek sincs mindennap egyforma munkakedve. Azután meg vagy szabad lesz a munkaválasztás, vagy az elöljáróság határozza meg, kinek mit kell dolgoznia? Ha az első áll, akkor ugyan ki lesz olyan bolond, aki durva, nehéz, egészségét rontó, piszkos munkára vállalkoznék, — akkor mindenki a mészáros, pék, czukrász, virágárus stb. mesterségére pályázna. Ha pedig az elöljáróság szabja meg a munkatért, fog-e annak engedelmeskedni a munkás? Bizony nem igen ! Mert hisz^a szo- cziális államban az egyenlőség elve annyira ki lesz hegyezve, hogy oly egyenlőség, milyen á czukrász mestersége és a pöczegödör tisztitója között van, a szocziális polgárokat egész valójukban felháborítaná. Hanem hát Bébel segiteni akar ezen a bajon az által, hogy az ártalmas, nehéz, piszkos munkát és a kellemes, könnyű foglalkozásokat időszakonként fel kell cserélni. Most vagy pék, egy hónap múlva vagy ács, azután timár, kovács, czukrász, bányász stb. így aztán mindenkinek kijut majd jóból és rosszból egyaránt. Igen ám, csakhogy ezen okoskodás előtt is egy nagy; bökkenő áll. Bébel ur elfelejtett leszámolni azon körülménynyel, hogy. az egyes mesterségek tudását nem lehet, minden hónap elején az emberek fejébe tölcsérrel önteni. A suszter, a varga, az ács, timár, czukgötte álltam és látván mosolyát, arczo- mat a kezembe temettem és véres, szivszaggatás csátát vívtam a démonnal, amelyik elveszi a tévelygő eszét és szivét. Adél azonban minderről nem tudott semmit; halkan dúdolta: Virágos kenderben pitypalatty! . . . Keresztül vitt minden színes őrületen és minden poklon, csak sajnálni, csak megkönyörülni nem tudott soha, egyetlen pillanatra sem. Amikor már teljesen koldussá tette a lelkemet: meggyülöltem. Elkerültem, de ő csak nevetett és^azt mondta, hogy jobb, ha nem látjuk egymást. Elváltam tőle. Erősen megfogadtam, hogy ,többé nem látom soha. Másnap aztán — megvárt. És én aztán, visszaestem az őrjöngésbe. Akkor még jobban gyűlöltem. Két napot, két éjjelt álmatlanul töltöttem és elkerültem Adélt. A harmadik estén aztán halálra fáradva roskadtam le. És a következő pillanatban csodás álomkép derült fel előttem. Hatalmas fény kelt az éjszakában és Adél tündökölve, hajában világoskék virágszirmokkal jött hozzám. Fölém hajolt,- majd lebontotta a haját, miközben a szirmok lehullottak és eltakarták a szememet. rász, még a földműves is úgy tanulja a mesterségét esztendőkön át, mint inas, legény s csak 8—10 esztendő múlva lesz mester a neve. Bébel terve az ipar előhaladását egy csapással agyonbunkózná, még ha megvalósítható volna is. Az ily munkafelosztás tehát nem állja ki a kritikát. A szocziális állam kerekének második küllője a szorgalom és igyekezet hiányának hínárjában törnék össze. Mért kinek lehetnek olyan vérmes, reményei, hogy egy államban, mely a megélhetést úgyis minden polgárának biztosítja, mely egyenlő mértékkel mér mindenkinek, szorgalmasabban' végezzék dolgukat? Hogy dolgoznak másnak most is az emberek ? Mindenki szívesebben, jobban, szebben dolgozik magának.' A „napszámmunka“ ma is nagyon rossz értelemben használatos, s akkor az egész világ napszámmunkából tengődnék. A munkás csak felületesen s akkor dolgoznék, amikor ellenőrzik, — pontos ellenőrzés pedig a holdba való gondolat. S aztán mennyien tettetnék magukat nyomorékoknak, betegeknek ? Hisz a közkórházak puha ágyain sokkal kényelmesebb hevergélni, mint a forró napon krumplit kapálni, — az ellátásról pedig az állam mindenkép gondoskodik, Szegény szocziális kormányzók, titeket már előre sajnálni lehet. Nő a szocziális állam iránt tanúsított bizalmatlanságunk, ha arról gondolkozunk, miképen osztja ki az elöljáróság a munkabért ? Itt aztán a vezér-szo- czialisták is a találgatás útvesztőjébe tévednek. Egyesek á fej szerinti kiosztásnak hívei. Minden egyes ember egyformán kapja ki a napibérét, vagy napi koszt- ját-kvártélyát; igy senki sem lesz irigy Ekkor csodálatos sejtelem ébredt a lelkemben, de amire felpillantottam, Adél már eltűnt. Másnap lázam-volt; szivem görcsö-r sen dobogott. Elmentem, hogy láthassam Adélt. Ő vizsgálódva, gúnyosan nézte halvány arczomat és beesett szememet, aztán— észre sem vett többé. Már akkor tudtam, hogy vége a fiatalságomnak és megértettem, miért dalolt azon az estén olyan búsan a csalogány és miért akarta visszasírni az utolsó napsugarakat! Még csak egyszer láttam Adélt. Álmomban jött el ismét. Fölém hajolt és búcsút intett. Megfogtam a kezét és kértem, hogy ne hagyjon eh De ő szomorúan bólintott szőke fejével és igy szólt: — Miért sírsz ? Önmagadat siratod, mivel el kell válnod tőlem! Engem sirass és engemet szánj, ne magadat* mert te élsz és éled az életet; de én azt is csak hazudom! Mert fantóm vagyok csupán, a hazugság fantóma! Azon az estén, amelyiken a virágok közt bolyongtál, írisz-virág voltam és ami alatt hivalkodva elfordultam tőled, arra gondoltam, hogy szép vagyok, pompás vagyok, de mégis jobb lenne
