Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-06-30 / 24. szám
2 IPAKOSOK LAPJA létesíthető s minthogy az országos központi hitelszövetkezet támogatása biztosra vehető, csak az iparos-osztály tagjaitól függ az, hogy a szövetkezet mielőbb létesüljön. Lapunk legközelebbi számában részletesen fogunk foglalkozni a gépműhely s a megalakulás kérdésével, addig is az iparos-osztály jólétének előmozdítását szivén viselő egyének figyelmét felhívjuk javaslatunk pártolása iránt. Kereskedőink és iparosaink figyelmébe! Régi dolog, mely átokként nehezedik úgy a kereskedő- és iparos-osztályra, valamint társadalmunk minden rétegére, hogy gyermekeikből mind urat, hivatalnokot akar nevelni, ahelyett, hogy saját üzleteikbe véve, illetve iparuknál alkalmaznák, a tanuló-évek eltelte után szakiskolákba küldenék és ezek végeztével a hazának tanult kereskedőt és kitűnő iparost nevelnének belőlük. A hivatalnoki osztály szintén ezen betegségben szenved, roszul tanuló gyermekeiket bármily anyagi áldozatok mellett is taníttatják, megvetik a kereskedői avagy iparos tisztességes foglalkozását s csak akkor veszik észre, mikor már késő, hogy gyermekeikből proletárokat neveltek a helyett, hogy az ipari pálya bármelyikén tisztességes megélhetést biztosítottak volna számukra. Ma úgy a kereskedői, mint iparos pályán keresnek tanulókat, de hasztalan. Alig van kereskedő vagy iparos városunkban, akinek ne hiányozna személyzete közül a tanuló s ennek oka bizonyára nem a pálya iránti idegenkedés, de a szülök tévhite és rajongása ahhoz, hogy gyermekeiket taníttatva könyeb megélhetéshez segítsék. Iparkiállitásunk alkalmával a kereskedelmi és iparkamara képviseletében megjelent tisztviselők előtt eme szomorú állapotok szóba kerülvén, a kamara képviselői abbeli nézetüknek adtak kifejezést, hogy ha kereskedőink és iparosainknak tanulója hiányzik, tegezé Iszerübbnek vélik azt akként pótolni, hogy f. évi szeptember 1-ig jelentkezzenek a kereskedelmi iparkamaránál együttesen s kérjék meg, hogy hasson oda, hogy a debreczeni árvaházban levő és elhelyezésre váró gyermekek közül a jobb mag{iyi$életü gyermekeket adják ki akár kereskedői, akár ipari pályára tanulókul. Ezen gyermekek nagy része apátlan-anyátlan árva, akik ha főnökeikben megnyernék a sors által tőlük megtagadott atyát, bizonyára hálásak is lennének velük szemben s minden igyekezetük arra irányulna, hogy szorgalmuk által méltók legyenek főnökeik szerete- tére, akik részükre az életbelépés nehéz küzdelmeit elősegíteni fogják. Mindenesetre az illető főnöknek gondoskodnia kellene a tanuló teljes ellátásáról és ruházatáról, de ez jótékonyságot is képvisel, másfelől a szegény árvák szorgalmával és hűségével többszörösen lenne megjutalmazva. Felhívjuk eme körülményre városunk kereskedő- és iparos- osztályának figyelmét azzal a megjegyzéssel, hogy szerkesztőségünk a legnagyobb készséggel áll rendelkezésre a bejelentések eszközlése körül, annyival is inkább, mert erre vonatkozólag a bejelentések illetékes helyre való pártoló továbbítását a kamara tisztviselői szerkesztőnk részére biztosították. A szoczializmus tévtanai. Irta: Pozsonyi Gábor. IV. . | Ez ä csúnya vörös szoczializmus még a női nem iránti Jovagias tiszteletből is kivetkőzik. Ti fessen öltözött karcsú szép asszonyok, igyekezzetek kihasználni a divat produkczióit addig, mig módoTÁRCZA. Változás. Mindig irigység fogott el Kis gyerekkoromban — Gazdag fiuk úri során: Méri nincs nekem olyan ? Irigyeltem még a kóbor Koldus gyerekét is: Olyan szabad, oly független Mért nem vagyok én is? . . . Mióta a tapasztalás Iskoláit járom: Hejh, nem tudok irigyelni Senkit a világon! Lampérih Géza. Szerelem, házasság. „Látszik, hogy még nem volt szerelmes, oh mi másként fog akkor gondolkodni“. E szavak jutnak most eszembe, midőn távol Öntől, magányos lakomba jövőmről elmélkedem; midőn olyan érzés tölti el lelkemet, amelyről az emberek azt mondják: szerelem; midőn olyan vágy fog el, hogy egyet bírjak most és mindig; egyet, aki legszebbnek, legkedvesebbnek, legokosabbnak, az egyedülinek, egyedül az enyémnek nevezhessek. „Látszik, hogy még nem volt szerelmes“. Ezek voltak az Ön szavai és eszébe jut-e, hogy milyen eszmecsere folyt akkor köztünk ? Mindketten a nemhivés, a kétkedés, a sötétenlátás gyógyíthatatlan betegségében szenvedtünk. Ön csalódott és nem hitt többé, én sem hittem, mert féltem hogy csalódni fogok. „Volt-e már szerelmes“, kérdezte egykor. „Nem tudom“, volt válaszom. Nem tudom, nem értem, mit neveznek az emberek szerelemnek. Ismertem már leányt, akin el tudott volna szemem egy örökkévalóságon át merengeni. Szépnek találtam és nem kerestem más tulajdonságát; szépnek találtam és nem kívántam mást rajta észrevenni. Szerelem ez ? Ön azt felelte: Nem. Én is igy vélekedtem. Ismertem egy leányt, kivel szívesebben társalogtam, mint bárki mással. Nem néztem szépséget, nem kerestem bájait, de minden szava, szájának minden mozdulata, minden hang, mely fülemet érintette, szivemnek jól esett. Megértette gondolkodásomat, átérezte érzéseimet, belátott bensőmbe. Okosnak tartottam, kerestem társalgását; de azért nem voltam belé szerelmes, mert nem láttam másnak, csak okosnak, nem tekintettem másnak, mint barátnak, még arra sem goiídoltam mindig, hogy leány. Ismertem nőt, kinek szeméből az Nagykárolyban, Deák Ferencz-tér.
