Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-04-28 / 15. szám
•> törvény hiányában életharczát vívja az iparos osztály, méltányos tehát az, hogy legalább a reájuk vonatkozó törvény óhajtásaikhoz képest hozassék meg. „Egy mindért, mind egyért!“ A „Szatmárvármegye“ 32-ik számában Meszesi Ferencz és Drágus István aláírásával megjelent „Nyílt levélére magam részéről következőkben adom meg a válaszomat: Legelső sorban azon kérdést intézem hozzájuk, mint — tudomásom szerint — a fogyasztási szövetkezet tagjaihoz: vájjon nem becsülték-e túl erejüket akkor, midőn abban bíznak, hogy az iparos-osztály kirohanásaikat helyeselni fogja ? A szövetséget megbolygatják és a működésüket olyan irányba terelik, hogy az „egy mindért, mind egyért“ úgy lenne módosítva : „kettő előtt mindnek meg kell hajolnia! ?“ Arra is kérek feleletet, hogy Ízlésesnek tartják-e azt, mint érdekelt felek, hogy a fogyasztási szövetkezet pártjára keljenek s annak támogatására iparostársakat buzdítsanak? Mert általános az a meggyőződés, hogy kirohanásaik alatt bizonyos elvállalandó munkateljesítmény iránti megbízatás lappang. Lapunk hasábjain a fogyasztási szövetkezetről irt czikkekről a lapvezérlő bizottságnak tudomása volt és azt helyeselte is. Én Drágus István bizottsági tagot többször is felkértem, hogy ha valami panasza van, megvitatjuk és azt szépen TÁRCZA. Támogassuk a magyar ipart. Irta: Ujfalussy Amadil. — Az „IPAROSOK LAPJA“ eredeti tárczája. — Sokáig ült a magyar szivekben közöny minden iránt, ami honi volt. Nem kellett a hazai portéka. A silányabb külföldit is fölébe helyezték. Szomorú állapotok voltak azok. Méltán búsonghatott a haza sorsát lelkén viselő-, meg az iparos-osztály. De immár ébredezik a tompultságból a nemzet. Tudatára jő annak, hogy izmos, hatalmas, ősi faj, amely saját magától is megélhet, ha akar. Kezdi érezni erejét. S kezdi is mutogatni, mint az alvás után nyújtózkodó oroszlán. Késve bár, de mégis észreveszi, hogy elsőben is akarni kell. Az akarni tudás meg lényeges eredmény, a határozott igyekezet már maga a siker. A teendők sok fontos mozzanatát nem látjuk ugyan még egészen tisztán. Kaotikus a forrongás, ami a nagy felbuzdulás nyomán kelt. Mint a viharos tengeré, csaknem olyan zavaros a látIPAROSOK LAPJA el is intézzük, — nem szükséges arra hírlapi kirohanás, mert őt egyénileg nem emeli föl, nekünk nem árt. Mi azért csináltuk a szövetséget, hogy az iparosságot megvédjük. Azt kérdik, hogy hol van a veszedelem a fogyasztási szövetkezetben s miben árt az az iparosnak ? És csak akkor védekezzünk, ha támadnak. A kis naivok! Tehát csak akkor csináljunk gátat a folyónak, mikor az árvíz kiöntött ?! A fogyasztási szövetkezet legelső sorban a mészáros-ipart támadta meg, tehát az iparosok egy részének létérdeke ellen tört; ellene való védekezés tehát jogalappal bírna anélkül, hogy ha a fogyasztási szövetkezet részéről nem tétetett volna puhatolózás czipő- és szabóüzlet felállítása iránt is. Vagy a felhívás aláírói a mészáros'-, czipész- és szabóiparost nem tartják iparosnak? Választ kértek, megadtam. Meszesi Ferenczczel nem vitatkozom, ő derék, becsületes ember, elismerem, de fogadást merek * ajánlani, hogyha őtet két hétig úgy vissza tudnák tartani, hogy heczczet vagy botrányt nem csinálhatna, abba belehalna. Vele végeztem. De Drágus Istvánt sajnálom. Hihetetlennek tartottam volna ilyen támadásra, ha nem győződtem volna meg nyilatkozatáról. Nagyon kérem, mint tisztelő és jóakaró barátja, ne engedje magát senkitől hipnotizálni. Azzal fejezem , be nyilatkozatomat, hogy az iparosok* szövetsége és úgy a lapja is, mindig az iparosok jól felfogott érdekeit fogja szolgálni. Ha tagjai között akad is olyan, aki téves gondolkozás vagy roszakaratból gátolni akarna tiszkép. De jogos ama reményünk, hogy lassacskán rendes mederbe terelődik a kapkodásszerü igyekezet s öntudatos, fejlesztett munkálkodással egy uj Magyarország alakul ki, az egészségére váló hullámzásból. Egy megerősödött Magyarország, amely nem szorul majd másra, mert saját maga képes fedezni minden téren szükségleteit. A fő, hogy ne csüggedjünk! Nem szabad türelmetlenkedni, még ha hangya-lassúsággal halad is a nemzeti értékek kívánatos érvényesülése. Nem szabad megakadni, ha még olyan göröngyös is az ipar s kereskedelem mezején megnyílt út és egyre több-több hiányra akadunk, amit pótolni kell. Mert hát — valljuk meg az igazat — iparunk még sok ágában nem kifogástalan. Olyan, mint a szegény, elhanyagolt gyermek, aki gondozás és nevelés híján nem fejlődhetett kellőleg, de akiben nemes erők szunnyadnak, virradatra várván. Azonban mindamellett, hogyJparunk nincs még azon a magaslaton, amelyen állhatna, ha előbb fölkaroltuk volna, mégis megérdemli — elfogultság nélkül is — hogy szivvel-lélekkel pártfogolják^ Hiszen sokban épen olyan árut nyújt, mint a külföld, amit eddigelé tes czéljaink elérésében, azt kiközösítjük, mert nem egyesek uralmi vágya kielégítésére, vagy egyesek személyi hiúságának legyezésére, hanem az ösz- szes iparosok érdekeinek, megvédésére szövetkeztünk! Némethy Sándor, az iparosok szövetségének elnöke. Fenti nyilatkozatot magunk részéről teljesen elfogadjuk és ahhoz mindenben hozzájárulunk. Nagy Jenő, Fleisz János, alelnökök, mint lapvezérlő-bizottsági tagok. Az érdekhajhászók. Közéletünkben igen gyakran tapasztaljuk azt, hogy vannak egyének, kik saját önző czéljaik elérésénél felhasználnak mindent arra, sőt attól sem riadnak vissza, hogy ahhoz nem értő egyéneket is belevonjanak, csakhogy az eszme, melynek valósítására törekszenek kivitelre kerüljön. Ilyennek tartom én a. „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában ellenünk, mint lapunk vezérlő bizottsága és felelős szerkesztőnk ellen intézett durva támadást, melynek önző czélja kiviláglik abban, hogy a nyilatkozat aláírására oly két egyént nyertek meg, akik ön- hitségükben, feltűnési viszketégségből oly előre elkészített és semmi czéllal 1 nem biró nyilatkozatot Írtak alá, a melyet felfogni nem voltak képesek s annak súlyát mérlegelni nincs kellő tapintatuk. A czikk aláirói egyikén nem csudálkevéssé vettünk észre, mert vakok voltunk. Ezentúl semmiben se legyünk ám ! Sőt fogadjuk kegyeinkbe azt is, ami gyengébb. Ápoljuk, virágoztassuk föl, hogy mentül előbb már mindenben versenyre kelhessünk az importált dolgokkal és egészen le is szoríthassuk pia- czunkról. S ha egyhamar nem is fogunk még vezérszerepet vinni ipari téren, mint Anglia, legalább emelt fejjel áll- juk meg helyünket a többi országok között. Valóban eszményi lenne, ha mentül előbb mi magunk készithetnők az összes ipari czikkeket. Elsőben is gyárak, nagyszabású befektetések létesítését igényli a hazafias törekvés. Rengeteg nyers termelés vándorol külföldre, ahol előállítják aztán belőle az ember életének szükségelt tárgyait, miután nálunk hiányoznak hozzá az alkalmas kezek s főleg tárgyak. E viszonyok még fokozottabb ténykedésre kell, hogy indítsanak bennünket. A lehetetlent is lehetővé kell tenni, hogy a nemzetközi forgalom értékévé vált munkaerőt isjtthon megköthessük, hogy ne legyen többé oka idegenbe vándorolni szerencsét próbálni.
