Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-07-21 / 16. szám
2-ik oldal IPAROS LAP julius 21. konstruált törvény kifogja-e elégíteni a hozzáfűzött vérmes reményeket és el fogja-e oszlatni azokat az aggodalmakat, amelyek a törvény előkészítése és tárgyalási alkalmával innen is, onnan is sűrűn felhangzottak. A szocializta munkásszervezetek könnyen érthető okokból megnyilatkozó ellenszenve arra enged következtetést, hogy az uj törvény sok tekintetben ki fogja elégíteni a hozzáfűzött igényeket. Mert azt már a tapasztalatból is megszoktuk, hogy amiről a szocialisták sóhaja -azt állítja, hogy elvetendő égbekiáltó gyilkos erőszak, de egyéb komoly érvet ellene felhozni nem képes, arról holtbizonyosra vehetjük, hogy nagyon sok jót tartalmaz, ami üdvös és áldásos kihatással lehet minden irányban. A szocialista pártsajtó kivétel nélkül a leggyülöletesebb módon ostorozza azokat az intézményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy az ő mindenható, de törvénytelen és illetéktelen befolyásukat a kellő mederbe visszaszorítsa ott, hol ez az illetéktelen befolyás a szocialista párton kívül állók rovására és a párthoz tartozóknak jogosulatlan előnyére elhatalmasodott. Ilyen intézménynek tekinthető a kötelező munkásbiztositás is, melyet eddig a párt mint kizárólagos domíniumát kezelte, a kezelés körül tekintet nélkül lévén arra, hogy a munkásságnak valódi érdekei elvéreztek. Az 1907. évi XIX. t.-cikk 24. §-a következőleg rendelkezik: „A betegség esetére való biztosításnál a biztosított tagok járuléka átlagos napibérosztályok szerint fizetendő. Az átlagos napibérosztályokat az országos munkásbetegsegélyző és baleset-biztosító pénztár alapszabályaiban állapítja meg s azok legnagyobb összege nyolc koronánál nagyobb nem lehet.“ A törvény 25. §-a körülírja a fizetendő járulék nagyságát és igy szól: „A biztosított tagok járuléka az átlagos napibér 2%-ánál kevesebb és 4%-ánál több nem lehet. A százalék nagyságát az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályai állapítják meg. A biztosított tagok a foglalkozási ág és hely szerint változó segélyezési költségekhez arányosított különböző százalékú járulékok fizetésére is kötelezhetők.“ Végül a törvény 41. §-a megszabja, hogy: „A járulékok felerészben a munkaadót, felerészben az alkalmazottat terhelik, minélfogva a munkaadó ez utóbbi összeget (azelőtt a járulék 2/s-a volt) alkalmazottja fizetéséből vagy béréből levonhatja.“ Összehasonlítva már most a mai munkabéreket az 1891. évi XIV, t.-c. életbeléptetése alkalmával alapul vett, átlagos napi munkabérekkel, azt tapasztaljuk, hogy a lefolyt 15 év alatt az átlagos napibér csaknem megdupBúcsu. lyet arcán, mi a fürtök közül kikandikált. lázódott. Hogy csak egyetlen példával éljünk, vegyük a napszámosok bérét. Tizenöt évvel ezelőtt egy napszámos asszony átlagos napibére alig haladta meg az egy koronát, ma már közel állunk ahhoz, hogy a két koronát is meghaladja. Ez az arány még szembe- ötlőbb a szakmunkásoknál, ahol különben is jóval nagyobb munkabérekről lévén szó, a különbség aránya is jóval súlyosabb beszámítás alá esik a a betegsegélyző járulék megállapításánál. Ha már most figyelembe vesszük, hogy a betegsegélyezésnél, eltérőleg a balesetbiztosítástól, a segélynyújtás terjedelme és a mérve a törvényben megállapított minimális és maximalis határok között egyszerű alapszabály- módosítással felemelhető, ami viszont a törvény 51. §-a alapján a járulékszázalék egyidejű felemelésével jár; kétségtelen, hogy az önálló iparosoknak eminens érdeke fűződik ahhoz, miszerint az országos betegsegélyző és balesetbiztosító pénztár közgyükben és igazgatóságában megfelelő aránban képviselve legyen. Mert ez fogja már legközelebb alapszabályaiban megállapítani a segélynyújtás mérvét és ennek arányában és ezzel egyidelüleg azt a percentet, amely az átlagos napibér után betegsegélyző járulék cimén fizetendő. Ha figyelembe vesszük, hogy a szociálista párt, amely az uj törvény által a betegsegélyzőpénztárak kebeA leány felkapta fejét és erőszakosan kibontakozott karjaiból. Nesztelen léptekkel jött be a szobába, hogy meglepte kedvesét. A férfi az asztalra ráborult és aludt. Munkája közben érte el az álom. írásai szanaszét hevertek körülötte, a tolla még a kezében volt, de a tinta már rég kiszáradt belőle. A leány lassan közeledett feléje és ráhajolva a férfira, kiálló hajfürtjeivel megcsiklandozta a nyakát. Halk, elfojtott nevetés követte mozdulatát, Úgy hangzott ez a nevetés ebben a hideg, sötét szobában, mint a madárcsicsergés a börtön fenekén. Bele kacagott a férfi fülébe és az ijedt mozdulattal nézett föl — Jó reggelt, édes! Az egész arca mosolygott és vérpiros ajka csókra csucsorodott össze. A férfi megdörzsölte elébb szemét, mintha álmát akarta volna elűzni, j majd magához szorítva a lány karcsú termetét, összecsókolt minden kis he— Jaj, be hideg van itt nálad! hogy tudsz igy ülve aludni ? Bizonyosan egész éjjel lumpoltál valahol és most jöttél meg, — csicsergett tovább a lány. — Dehogy lumpoltam, .egész éjjel dolgoztam és igy nyomott el az álom. — Igazat beszélsz ? — Nem hazudom, — szólt komolyan a férfi. — Hát mit firkáltál itt egész éjjel össze? — kérdé, miközben az asztal felé hajolt és nézte az egynetlen sorokat. — Bah, nem értek belőle semmit se. A férfi kacagva vette ölébe a csöpséget és lezárta ajkát egy hosszú forró csókkal. — Hát igazán szeretsz ? — Szeretlek. — Meddig? — A mig csak szivem dobog. — Hazudsz! — kiáltotta szinte félelmetesen. A férfi egy percig megzavarodva tekintett rá. — De édes .... — Hazudsz 1 — kiáltotta most már szinte sírva a lány. Te nem szeretsz engem, neked menyasszonyod van . . . — De édes, igazán nem értelek . . . Beszélj világosabban. — Igen, csaló vagy, képmutató vagy. Eddig hittem szerelmedben, de most már meggyőződtem, hogy ki vagy. Mindent tudok. Tudom, hogy vőlegény vagy azt a másikat csak pénzéért veszed el. De engem azért még mindig szeretni akarsz. A férfi ámulva a leleplezéseket és zavarával küzködve, alig birt felelni. — De édes cicám, hisz ezért nem fog összedőlni a világ. Hisz magad , mondtad, hogy csak pénzéért veszem
