Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-07-21 / 16. szám
julius 21. IPAROS LAP 3-ik oldal lében eddig tetszése szerint gyakorolt gazdálkodását látja veszélyeztetve, eddig is kimutatta mélységes gyűlöletét az uj törvénynyel szemben és ezután még inkább azon lesz, hogy a dologkerülők sáskamódra rohanják meg a pénztárakat és azoknak segélyforrásait mindenféle ürügyek alatt gyorsan kimerítsék, — a deficiteket állandósítsák és vagy a járulékok folytonos emelését, vagy a régi rend visszaállítását kierőszakolják. Ismét itt az alkalom, hogy saját jól felfogott érdekünkben, de ugyanígy a szociálista pártszervezet által orránál fogva vezetett munkásság érdekében is megmutassuk a helyes irányt, melyet a törvény végrehajtása körül az igazságos és becsületes gondolkozásnak nemcsak követeli, hanem a legerélyesebb aktiv közreműködéssel követni is keil. Az uj törvény a munkásság jogos és hasznos érdekeit van hivatva oly mértékben szolgálni, miként ez a külföld bármely, iparilag jóval előrehaladottabb tőkegazdag országában is ezidőszerint alig tapasztalható. Nem riadunk vissza a súlyos áldozattól, melyet az uj törvény a munkaadótól követel, hogy a becsületes feltételek mellett dolgozni akaró, de önhibáján kívül munkára képtelen munkás megélhetését az eddiginél jóval nagyobb mértékben biztosítsuk, — a mostoha sors szeszélyei ellen megoltalmazzuk és a szociálista vezetők izgatásaival szemben vele megértessük, hogy őket a közös munkában nem rabszolgáknak, hanem igenis munkatársainknak, testvéreinknek tekintjük, > akiket akkor is kell támogatnunk, ha önzetlen áldozatkészségünkért a lelketlen izgatok által sugalt bizalmatlankodással — sőt oktalan gyűlölettel is fizetnek. De aminő őszinte odaadással teljesítjük felebaráti kötelességeinket, éppoly kérlelhetetlen visszautasításban kell részesítenünk minden kísérletet, amely a professzionátus izgatok részéről, még ezt a semleges területet — a munkásbetegsegélyezés és balesetbiztosítás intézményét is — arra akarja kihasználni, hogy annak révén a munkaadók exisztenciáját orvul hátban támadja meg, a munkások létérdekeit pedig ismét feláldozza a legridegebb pártpolitika szívtelenségig önző céljainak. Ezt minden áron meg kell — és meg is fogjuk akadályozni. Leközelebb folytatjuk az uj törvény ismertetését és reámutatunk azokra a résekre, melyeken át a kötelező baleset-biztosítás terén is orvtámadás érhet bennünket. Épp azért már most felhívjuk az összes iparosokat, hogy még mielőtt a betegsegélyző pénztárak átszervezése megkezdődnék, — közgyűlési kiküldöttekül oly jelölteket állítsanak, akikben feltétlenül megbízhatunk, hogy a paritásos képviseletii pénztárakban a munkaadók és munkások komoly érdekeit nemcsak kivívni, hanem minden alattomos támadáss szemben állandóan megvédeni fogják. Mikor épirő mester a mérnök? Ez év folyamán városunkban is lezajlott építőipari sztrájk alatt több ízben vita tárgyát képezte az, hogy mérnökök oklevele alapján lehet-e építkezni. A mérnökök azt vitatták, hogy nekik a Ferencz József műegyetemen nyert oklevelük alapján szabad építtetni, építkezésért felelősséget vállalni stb. Az Építőiparosok szövetsége pedig azt bizonyította a fenálló törvények alánján, hogy nem lehet, mert: aki a Ferencz József műegyetemen bár oklevelet nyert, de külön nem tett építészeti vizsgát és két évi gyakorlattal nem bir, annak építtetni, építésért felelősséget vállalni nem lehet, aki pedig közhivalnok, az legyen hivatalnok, nem pedig az adót fizető polgárságnak konkurense, továbbá pedig aki mégis építőiparos akar lenni, el; ezentúl is csak téged foglak szeretni, csak téged .... A leány heves zokogásra fakadt, majd elcsukló hangon mondta: — Hát mégis igazat beszéltem. Pedig csak tréfából gyanúsított alok és te elárultad magad. — De édes Istenem! — kiáltott most már fel indulatosan a férfi, — hisz előbb-utóbb úgyis megmondtam volna. Ő belém bolondult és felajánlóiba a kezét és a pénzét. Hisz tudod, édes, hogy mily nehezen küzdők azért a nyomorúságos kenyérért. Nincs már menekvés számomra. Nem bírom igy ki az életet. *— Mert gyáva vagy ! — Nem édes, nem vagyok gyáva, de nem vagyok elég erős, hogy meg- ■ küzdjem a sorssal. Ez az egész emberiség baja. Pénzért még a boldogságunkat is feláldozzuk. Nem igaz hogy a padlásszobában száraz kenyér mellett is van szerelem. A szerelmet csak a gazdag, gondatlan emberek élvezik. Nem a szegény embereknek való az. Mihasznom a szépségedből, a mosolyod nem térem ebédett és éhes maradok a csókod után is. — Rettenetes dolgokat beszélsz, — szólt borzadva a lány. — De igazat, édesem. Ez a világrend nagyon logikus valami. Megtanít lemondani és szenvedni. A leány szeméből patakonként folyt a könny. — Sirj, édes, sirj. Most jól esik, de majd ha kiapadnak könnyeid, akkor el fogod felejteni a szép álmokat, miket együtt álmodánk . . . Sirj helyettem is, sirasd elvesztett boldogságunkat . . . Most pedig menj, menj édes, mert különben még megbánom, a mit mondtam. A leány pedig csak állt ott némán, mozdulatlan. A férfi meg mintha csak magának beszélne, susugott: — A lomtárba a szerelemmel, nem nekünk való. Most a vér ugrál bennünk, de néhány év múlva, ha belefárad a bizsergésbe, elalszik, megfásul. Nincs örök szerelem. Kimerültén dőlt hátra helyére. Arca tűzben égett és szemeivel befelé nézett, mintha át akarná élni az elmondottakat. Pedig talán maga sem hitte el. Hisz olyan ez a szerelem, mint egy zenemű, egy remek költemény, olyan szelíd, tiszta, mint a bölcsőben alvó csecsemő, de ha felnő, szilaj, hatalmas lesz, mint az orkán. Néma csönd állt be. A leány keble zihálása belevegyült az óra egyhangú ketyegésébe. Mindkettő hátradőlt székében és úgy látszott, mintha aludtak volna. A leány végre nesztelenül kelt föl helyéről és az ajtó felé indult. A férfi, mintha nem is látta volna, behunyta szemét erősen. A másik még- egyszer visszafordult. Könnyes szemei könyörögve tapadtak arcára, de a férfi behunyt szemeivel is látta. Pedig nem akart látni, nem akart hallani. Küzdött önmagával és szerelmével. — Vége! — hörgé — És sirt.
