Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-04-17 / 3. szám
április 17. IPAROS LAP 3-ik oldal fiatal segéd, és a fiatal segédből a tanulni nem akaró rossz munkás. Ezt a hazai iparunkra rettenetesen szomorú helyzetet a socializmusnak köszöntjük. Hiába gyártunk egy tucat törvényt iparpártolásról stb., amig a socialista agitátorokat egy erős kéz méltó helyre el nem helyezi, amig ezeket a tudományos szakelőadásokat rendező szakegyleteket szét nem ugratjuk, addig nem lesz nekünk szakképzet segédünk, addig szak-munkáshiány lesz az egész országban, mert inkább nem dolgozik a mester, vagy félannyi segéddel dolgozik addig, mig bérét megérdemlő segédet nem kap. II. Munkanélküliség. Az elmondottak után — természetesen — beáll a munkanélküliség! Nagyobb városokban százával látunk sétálni iparos segédeket, akik dolog nélkül töltik napjaikat. Ha valahol kapnak is munkát, egy pár hét múlva mint használhatatlanok elbocsáttatnak. Alig lehet ma találni olyan segédet, aki egy műhelyben több évet tölt el. Nincs nyugta ma a segédnek, ha tud is dolgozni, mert vezetik az agitátorok őket vakon a züllés felé, mig eljut a segéd a végső statióhoz: a teljes közönyösséghez, a nefnbánomsághoz; bármilyen józanul gondolkozó, munkát szerető ember is volt valaha, a folytonos sztrájk és ebből következő anyagi zavarok fásulttá teszik érzékét a jövője iránt, oda dobja magát véglegesen az izgatok karmai közé, ahonnan többé nincs visszatérés a becsületes munkához, békéden, türelmetlen egyénné válik, egyik műhelyből ki, a másikba be megy, mig végre mint közismert veszedelmes alak be nem fogadhatik sehová. Az ilyen egyének száma pedig az utolsó években ijesztően elszaporodott. Nincs munkás panaszkodunk munkaadók, mire viszhangzik: nincs munka, nyomorgunk! A laikus közönség aztán nem tud eligazodni. Hogy van az, hogy a mester azt hangoztatja folyton: nem kap munkást, a segédek pedig azon jajgatnak, hogy nincs munka! Van munka, van munkás is! Csakhogy a munkabér ma oly magas, hogy meg kell nézni azt a segédet, aki azt megérdemli. Inkább nem dolgoztat a mester, mintsem olyan munkással dolgoztasson, aki a levegőt sem érdemli. Az iparos pedig nem azért alkalmaz segédet drága pénzért, hogy azt tanítsa is. III. Kivándorlás. Az eddig elmondottak után nem csodálkozik senki azon, hogy annyi a proletár Magyarországon. Nemcsak hogy nem tudnak dolgozni a segédek, hanem nem szeretnek dolgozni sem. A nagyobb szájú, bővebb beszédű dologkerülők felcsapnak agitátoroknak, ami ma igen hálás foglalkozás. A szellemi tehetségekkel kevésbé felruházott munkások pedig kitartanak apostolaik mellett addig, mig kiábrándulnak s azután részint szégyenükben, részint meggazdagodási vágyból kivándorolnak. A kivándorlásnak azonban van még egy másik, igen figyelemre méltó oka is. Ugyanis: igen sok (talán a nagyobb rész) munkás az agitátorok terrorizmusa folytán solidaris a szocialista munkásokkal. Ha valamely munkás megunja a bolonditást, ott hagyja a lelketlen izgatókat, dolgozik munkaadójával egyetértésben, az ilyen becsületes munkást aztán a szak- szervezetek bojkot alá helyezik, vagyis: az ilyen „szervezetlen“ munkással többé egy műhelyben dolgozni nem szabad. Megtörtént Szatmáron, hogy az apa saját gyermekét kellett hogy eltávolítsa műhelyéből, mert ha saját gyermekét foglalkoztatta, segédei sztrájkba léptek. Menyivel egyszerűbb az ilyen bojkotálás idegen munkással szemben. A munkaadó nem teheti vagyonát tönkre, hogy egy reá nézve idegen, bár tisztességes munkás végett üzeme szüneteljen talán évekig is. Az ilyen bojkotált munkás más városban sem tud munkát kapni, kénytelen hazáját odahagyni, kivándorolni. Kivándorolt munkásaink képezik pedig a legjobb munkaerőinket, mert tudja jól a kivándorolni akaró munkás, hogy Amerikában dolgozni kell, mint egy baromnak, ha élni akar; a renyhe, dolgozni nem szerető munkás nem megy Amerikába, hanem itthon marad, szítja a tüzet, izgatja az amúgy is zak- lotott kedélyeket. Állításaink igazolására ideiktatjuk gróf Nákó Sándor fiumei kormányzónak márc. hó 23-án közreadott nyilatkozatát, amikor is a Cunard-társaság egyik hajójának fedélzetén azt kérdezte a gróf egy kőműves segédtől: „miért vándorol ki, hiszen ha dolgozni akar itthon könnyebben megélhet,“ a következő feleletet kapta: „Jól tudom én azt, uram, hogy ott kiveszik a zsírunkat. Sokat kell dolgozni, igaz, de legalább dolgozhatik, aki akar, senki sem akadályozza meg őt abban. Nálunk azonban tönkreteszi a munkást a sok sztrájk. Fölülről kapjuk a parancsot a sztrájkszervezetektől, hogy mikor szabad dolgozni, mikor nem. Hát ez uram nem élet.“ * f * * Összegezve a munkanélküliség-, a munka- hiány- és kivándorlás okait, mint hazai iparunk fő-fő bajait, valamennyi bajnak okát a soci-
