Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-04-17 / 3. szám
4-ik oldal IPAROS LAP április 17 alizmus tultengésében találjuk meg. Egy erős kezek által megalkotott sztrájktörvényre van legégetőbb szükségünk. Amig pedig ez meg lesz, az önálló iparosok szövetkezése segíthetne valamit, de nem olyan limonádé szövetkezés, ahol egyik iparos a másik előnyét véii felfedezni a szövetségben. Aztán — pl. Szatmáron — szükség volna erős kezű, s munkásoktól magát terrorizálni nem hagyó és a maga árnyékától meg nem ijedő hatóságra! Asztalosok sztrájkja. Mint múlt számunkban jeleztük, közeledünk ahhoz a határhoz építőiparosok, amikor el kell dőlnie annak, hogy aki bírja, az marja! Az építőiparosok szövetségének asztalos szakcsoportja a múlt szombaton este terjesztette elő műhelyenként a munkásoknak jövőben való kötelességeikről szóló munkarendet, illetve az ezt körvonalozó nyilatkozatot. E nyilatkozatban elő van Írva, hogy ezután hány órát kell dolgozni naponta, és mit köteles végezni e munkás az abban -meghatározott fizetésért. A nyilatkozatot köteles lett volna minden segéd nyolc nap leforgása alatt aláírni, aki pedig aláírni nem hajlandó, az nyolc nap múlva el lett volna bocsátva. A nyilatkozat tartalmát szószerint ide iktatjuk : Szatmári Építőiparosok Szövetsége. Nyilatkozat. Alulírott N. N. asztalos segéd ki a szatmári szerződött építőmesterek munkásközvetitőjének közbenjárását igénybe veszem, jogkötelezőleg tudomásul veszem, hogy a közvetített munkánál a következő feltételeket leszek köteles betartani. a) A munkabér. 1807, 1908. 1909. évi december hó 31-ig, Szat- már város területén, melyhez a tanyák, majorok is tartoznak, — beleértve a fűrész- és téglagyárakat is, — a munkaadó által következő munkabérek fizetendők : óránként 26—50 fillérig. Vidéki munkánál külön megállapodás. b) Munkaidő. A munkaidő tartama úgy helyben mint vidéken reggel 7 órától este 6 óráig tart, melyből 1 óra ebédre fordítandó. Úgy a helybeli, mint a vidéki munkán, ha különórán dolgozna, a munkaóra a különórákon 10 fillérrel magasabban dijaztatik. A munkás bérfizetés helyben a munkaadó által megjelölt helyen minden héten szombaton este történik. Vidéken dolgozó munkásoknak a hazaszállítása 20 km.-ig minden héten, 20 km.-től 40 km. távolságig eső munkákról minden 2 hétben egyszer, szombaton este haza és hétfőn reggel vissza, 20 kilométernél közelebbi munkákról minden hétben szombaton este haza és hétfőn reggel vissza, 20 kilométernél közelebbi munkákról minden hétben szombaton este haza és vasárnap este visszautazásra útiköltséget a munkaadó tartozik adni, vagy természetbeni fuvart ad, az alkalmazott segédek azonban kötelesek az elindulásig dolgozni s megérkezés után azonnal munkába lépni, elleneseiben a nem teljesített órák levonásba jönnek. A munkások tartoznak az épületen és műhelyben munkaadó vagy helyettesének intézkedéseit követni, szorgalmasan dolgozni s irántok kellő tisztelettel viselkedni. Minden munka szakszerűen elkészítendő, a hanyagság vagy rossz akaratból elkövetett kárt a munkaadónak jogában áll a munkástól levonásba hozni. c) Épület asztalos munka árszabályai. (Itt fel van sorolva az előforduló munkáknak fizetendő árai.) d) Általános határozmányok. 1. A fent jelölt munkákat a megjelölt árért köteles vagyok elkészíteni. 2. A darabszámos munkánál kontó-pénz a teljesített munka arányában fizetendő. 3. A munkában feltétlen szorgalom és az órabérnek megfelelő munkateljesítmény kívántatik meg. 4. Amerikázó, engedetlen és izgató munkások kizárhatók és hétközben is bármely órában elbocsáthatók; ezt csakis munkaadó bírálhatja meg. 5. A műhelyben és épületben agitálni és pénzt gyűjteni tilos. 6. A bizalmi férfi-rendszer nem ismertetik el. 7. A munkaadónak vagy helyettesének jogában áll alulírott asztalos segédet szükség esetén hétközben is, más mester munkájához kirendelni és az ezen szerződésben meghatározott föltételek mellett annak munkáját végeztetni. Alulírott pedig köteles a kijelölt munkát ugyanezen föltételek mellett elvégezni. 8. Bojkott, illetve részleges sztrájk rendezése, vagy az ilyenekben való részvétel tilos. 9. Ha a munkás a közvetítő intézettől díjtalanul kapott igazolgányát elveszíti, az igazolvány másolatáért 20 fillért köteles fizetni. 10. Egyebekben a zárlat előtti mnnkarend irányadó. Jelen, a közvetítő intézet helyiségében magyar nyelven kifüggesztett nyilatkozat tartalmát ismerem, azt jog- kötelezőnek elfogadom és betartását becsületszavammal megerősítve két tanú előtt sajátkezüleg aláírtam. * Ez hát az a rettenetes nyilatkozat, amit „öntudatos“ munkás alá nem irhát. A fizetésekkel meg vannak elégedve a munkások az egész vonalon, csupán az általános határozmányok ellen emelnek kifogást az