Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-04-17 / 3. szám
2-ik oldal IPAROS LAP ténykedésüket a jövőre meggátolni, a múltat orvosolni a munkaadó- és munkás között a már kiveszett kölcsönös jóakaratot, úgyszólván társas viszonyt újból életre kelteni, a munkást érdeme, munkássága szerint javadalmazni, s ezzel a tétlenségről leszoktatni, az örökös sztrájknak ha kell kényszerrel is elejét venni, a munkás helyes irányú tovább képzését elősegíteni, a munka közvetítő célja s feladata. Ezen cél megvalósítása csak egy irányban lehet hadüzenet, t. i. a munkások nyakán élősködő, általuk kitartott népámitó, álszociálista apostolokkal szemben. Ámde ezek már nagyon is megértették arra a sorsra, hogy pusztuljanak, hát vesszenek. A munkára nevelt, kötelesség tudó munkásságra a munkásközvetitő szabadságot, szabad munkálkod- hatást terem, felszabadítja őket az örökös esztelen kényszer sztrájkok erkölcsi és anyagi romlása által. A munkás közvetítő tagjai, mint munkaadók nem szorítják le a munkásbéreket, sőt legtöbb esetben javítják is azt, de a megfelelő ellenértéket, s a köteles tiszteletet megkövetelik, mert megélhetésük, tisztesség érzetük ezt parancsolja s tőlük ezt a társadalom is meköveteli. A cél megvalósítása körül tehát egyik irányban sem lehet megalkuvás! A szociális apostolokkal, ezzel az élősdi szájhősökkel, hadi lábon állunk, jót nekik nem is ígérhetünk s polgári tisztességünk tiltja, hogy velük alkuba bocsátkozzunk. Dolgozni akaró és tudó munkás népünket megbecsüljük, munkabéreikre nem törünk, ha tisztességes munkát tisztességtudóan végeznek, érdem szerint jutalmazzuk őket s a munkát bármely percben kezdhetik. A munkaközvetítő tehát első sorban a tisztességes munkás érdekét védi s az ismét sztrájkba kergetettek megtérését bevárja. De békéltető bizottságra szüksége nincs. Iparunk veszedelme. /. Munkáshiány. Nincs az egész országban olyan iparág, amelyen munkáshiány ne volna. Mindenütt azt halljuk, hogy nincs munkás kéz, amilyen pedig van, az használatlan, szakképzetlen. Hol vannak hát akkor azok az iparos segédek, akik tudnak és akarnak dolgozni ? Hisz felszabadul évenként sok ezer tanuló, akik segédekké vállva, mint jövő iparunk sarjadékai élnek közöttünk? Sehol sem! Felszabadul igaz, minden évben sok ezer tanonc, akik valahogy csak lekinlódták 3—4 évi tanonc idejüket, de amikor felszabadultak, akár újra kezdhetnék iparágaikon a tanulást. A socializmus bevonta már körébe a ta- noncokat is. A segéd urak munkaközben egyébáprilis 17. ről sem tárgyalnak, mint a napirenden levő izgatások eshetőségeiről, vitatkoznak eme vi- lágferforgató eszme tanról, ami nem hagyja érintetlenül a fiatal gyerek lelki világát sem. A tanoncból iparost nevelni akaró szigorú iparos úgy is kellemetlen a tanonc szemében, föléled a tanoncban is a szabadon való cselekvés vágya, mesterével szemben engedetlen, szófo- gadatlan kis zsarnokká válik, aki már azt is kiszámítja, hogy mily értékű az a munka, amit naponként elvégez, és ennek ellenértéke képen mit kap! Sőt éppen a segédek azok, akik erre kioktatják, természetesen olyan szakszervezeti alapon. Tudvalevőleg a tanonc első második évében az ipar körül alig használható. Amit a mester a tanuló korához és ügyességéhez képest kezébe ad, első esetben elrontja, ami által előbb apróbb, később tekintélyes károkat okoz. A mester szívesen áldoz, mert az áldozatot úgy gondolja, behozza majd, ha nagyobb ügyességre tesz szert a tanonc. Igen ám, de a tanonc harmadik évében amikor használható /á válnék, amikor a mester két évéig tartó bosz- szusága, kára és felemésztett tőkéje (lakás, élelmezés, ruházat) után gyümölcsöt várna, akkorára a segédek jóvoltából már a tanonc kész socialista, akivel a mester nem bir. Dolgozni nem akar, sőt a műhelyben levő fiatalabb tanoncokat ő is igyekszik a mester ellen izgatni. Ennek pedig az a szomorú következménye van, hogy a tanonc éppen abban az évben a leghanyagabb és legdacosabb, amikor iparában az alapismeretek és ügyességek elsajátítására a legjobb alkalma volna. A felszabadulás napja elérkezik, más gondja nincs, mint hogy munkakönyvét megkaphassa, mint segédi minőségének igazolását, hogy magát addig és azon túl iparán képezze, arra szükség többé nincs, mert a szakszervezetbe kell csak belépni és aztán nem tudni, hanem árszabály szerint kell dolgozni. Az árszabály pedig nem a tudást, ügyességet veti mérlegbe, hanem a segéd iparán eltöltött éveit! Miért képezze akkor magát az a fiatal segéd? A hanyag, rossz munkás éppen oly dijzzásban részesül, mint a legügyesebb, legszorgalmasabb. Felesleges minden tudás, csak a szerszámot kell tudni kézbe venni és akkor eleget tettek kötelességüknek. Szabad idejét a segéd önművelődés helyett a szakszervezetek izgató körében tölti, nem érdekli más, mint a munkaadó elleni hajsza for- sirozása, iparán előforduló szakmozzanatok éppenséggel nem érdeklik. így készül el a tanoncból a mit sem tudó