Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-08-04 / 18. szám
4-ik oldal IPAROS LAP augusztus 4. a harcra, amely — és ezt jó megjegyeznünk — mindkét félre veszteségekkel jár. A munkás, ha sztrájk utján ki küzd is bizonyos jobblétet, amikor megcsinálja a maga kalkulusát, nem egyszer azt fogja látni, hogy az elmulasztott munkabérek összege jóval nagyobb, mint az a munkabér-többlet, amelyet ő — esztendőkre számítva is — kivívott magának. Neki is érdekében áll tehát, hogy a harccal járó nagy áldozatok helyett a békés megértés útját keresse. Arról nem beszélek, hogy tőkekészlet nélkül mily nyomorúságot hoz rá és családjára a sztrájk, amelyet a társak segedelme alig képes enyhíteni. Az önálló iparosnak pedig meg kell gondolnia, hogy ő inkább van rögtön kötve, mint a munkás. Ő műhelyével, családjával nem vándorolhat egyik városból a másikba és a sztrájk az iparosnak nemcsak jövedelmét, hanem nem egyszer keservesen megszerzett tőkéjét is megtámadván, jövendő boldogulását is is lehetetlenné teszi. Az iparosnak szervezetbe kell tömörülnie, mert tisztességes verHanem azért: Hajrá ! Vesd el magad ! A Hajnal és Kesely kinyúlt, lába nem, de hasa majd a földet érte, a szél, a fergeteg furmányos szekér volt sebességükhöz képest. Ha tüsköket, bokrokat nem kellett volna átugraniok, még a a golyó se érte volna el, igy mégis csak elérte, még pedig Pista szivénél, melyben lehet, hogy érzelmek csiráját fejleszté a gyermekkor, de nem volt, aki beleoltott volna, tehát elcsenevészedett, Pista gazemberré lett s bár a sors érdemiette a golyót, de ő kapta, mert ő érdemelte sorsát. Mire a nap feljött, a fiatal betyár véres testére hullott első sugara. Marci bátya tovaillant, de azért mégis az akasztófán halt meg: — ha igaz. Ilyen volt a régi betyár világ. Tele szabadsággal, költészettel, mulatsággal, zeneszóval, — puskagolyóval és akasztófával. Manapság beérjük kevesebb költészettel ! seny és tisztességes megélhetés csak ott lehetséges, ahol a munkafeltételek lehetőleg egyenlők és minden helyi iparos egyforma béreket fizet. De ép úgy kívánatos az, hogy a munkás is helyi, idegen beleszólástól függetlenített, szervezetbe tartozzék, mert teljességgel lehetetlen az, hogy a szerződések és megállapodások megtartása másképpen biztosítva legyen. Az iparosok szervezete kell hegy feleljen az iparosokért, a munkásoké, a munkásokért. Ha a munkásokkal egyénenkint szerződünk, kit teszünk felelőssé, ba a munkások egyénenkint el- szélednek és nem tartják be a szerződést, hol van akkor a munkaadó biztonsága és a biztos kalkuláció lehetősége? Ezért van az, hogy Angliában már a munkaadóknak 90 %-a kollektiv szerződést köt. Ausztriában a múlt évben 448 kollektív egyezmény jött létre. Érdekes, hogy éppen az építőipar terén a német munkaadók 1901-ben Frankfurtban tartott országos gyűlésen a kollektiv egyezménykötést mindenképpen ajánlatosnak mondották és a német építőipari munkaadók szövetsége 1905-ben kérdőivet küldvén szét, hogy a kollektiv egyezmény terén minők a tapasztalatok, 50 szövetség közül 41 teljes megelégedését fejezte ki, a többi még az egyezmény kezdetén lévén, megfelelő adatokkal nem rendelkezett. Ezek a tapasztalok indítottak arra, hogy amikor egyenes felhívást kaptam, hogy kisértsem meg az ácssegédek sztrájkjának megszüntetését, erre a legjobb szándékokból vezettetve készségemet fejeztem ki. Nem lehettem elkészülve arra, hogy az iparosoknak nem ment át vérükbe az összetartás és szervezettség érzete. És hogy pld. mikor felette tiszteletreméltó iparosok aként jelentkeznek nállam, mint az összes ácsmesterek megbízottai, nehány nap múlva az derüljön ki, hogy a megbízás tekintetében a megjelentek tévedésben voltak és hogy őket a többi iparosok munka egyezménynek kötésére jogosultnak nem tartják. Az ilyesmi felette kínos helyzetbe hozza azt az embert, aki abban a tudatban vállalkozik felkérés folytán a nehézségek elsimítására, hogy a megbizottak megett az egész testület és egész szervezet áll, és ép oly kelemetlen helyzetbe kerül a hatóság, amely ugyanebben a tudatban vállalkozik az egyezmény hitelesítésére. Mi több, az ilyesmi mélységesen rontja a munkások előtt az iparosok tekintélyét is ami pedig valóban nem lehet kívánatos cél. Ámde kellemetlenség és félreértés sem változtathat azon a meggyőződésemen, hogy legméltóbb és leghelyesebb célunk az, hogy az ipari béke helyreállittassék. Akit letörtünk és igy győztünk le, azt talán ideig-óráig elnémíthatjuk, de lelkében él a fojtott düh és hűséges munkatársunk sohasem lesz. Ámde e nagy cél eléréséhez egyfelől a munkaadók megértése, másfelől a munkások részéről a gyűlölködő elfogultságnak megszűnése szükséges. Az én lelkemet ezek a meggyőződések töltik el. Tudom hogy félreértetni mindig könnyebb, mint megértetni, de hinni akarom, hogy kölcsönös jóakarattal felderül a teljes megértésnek hajnala is. A mi igazunk. Országgyűlési képviselőnk tudvalevőleg szorosabban foglalkozik az iparügyekkel, az iparosok bujával- bajával, erre vall lapunk jelen számában foglalt nagybecsű cikke is. Miután pedig képviselőnk cikkében foglalt állításának valódiságát a kisiparos világ egész terjedelmében helyes-
