Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-08-04 / 18. szám
augusztus 4. IPAROS LAP 5-ik oldal. nek el nem ismerheti, foglalkozzunk azzal részletesen, bebizonyítani óhajtjuk azt, amit már többször hangoztattunk, hogy a nem iparos közönség igen sötét szemüvegen ismeri a munkás mozgalmak eredetét, lefolyását és káros hatását a kisiparra ! A képviselő ur cikkén kívül előttünk fekszik két kamarai jelentés is. Az egyikben a brassói, a másikban a budapesti kereskedelmi kamara számol be működési körén belül eső ipari eseményekről. Mindkét kamarai jelentés egyértelműen állapítja meg, hogy az épitömunkásoknak gyakori bérmozgalmai és munkaszünetelései vaéletünket oly súlyosan érintő elfajult, akárhányszor anarchikás munkásmozgalmakat mesterségesen szítják és táplálják. Ezek a mozgalmak azután már természetüknél fogva, éppen mert mesterségesen táplált és fokozott elégületlenséggel és gyűlölettel telítették a zavarosban halászni szerető bölcs vezérek a munkásokat, túllépnek a törvényesen megengedett és igazolható határokon. Ezért — mondja a kamara — a munkaadók kénytelenek voltak a munkások sztrájk visszaéléseivel szemben a munkáskizárás mentőeszközéhez folyamodni és azt tényleg alkalmazni. Hogy milyen sulóságos anarchiává fajultak, melyek válságba sodorták az egész építőipart. Az építkezés hónapokon át szünetelt, ami óriási anyagi veszteséget okozott építőiparunknak, megfosztotta a munkásokat keresetüktől és fokozta a lakásínséget, másrészt pedig hosszú időre lelohasztotta az építési kedvet. Minkét kamara igyekszik a felvetett kérdést úgy megoldani, hogy ebből az egész hazai iparnak hasza legyen; de a betegség gyógyítására mindegyikük más-más orvosságot ajánl. A brassói kamara az építőiparosok szövetségéről szólva igen helyesen annak a véleménynek ad kifejezést, hogy a munkaadók ilyetén szövetkezését nemcsak időszerűnek, de a elfajult munkásviszonyokra való tekintettel szükségesnek is tartja, mert az adott körülmények között az ipari munkálkodás nyugodt menete egyáltalán nem biztosítható. Ezért szükséges a munkaadók szövetkezése, mely a munkás minden jogos és teljesíthető kivánságágak elismerése mellett azon van, hogy a jogosulatlan törekvéseket, amelyek oda irányulnak, hogy a munkások a munkafeltételeket egyoldalúan előírják, különösen pedig az erre célra szervezett sztrájkokat minden törvényes eszközzel zárt és egyöntetű eljárással meghiúsítsa. Tehát a brassói kereskedelmi és iparkamara felfogása teljesen egyezik a miénkkel, de egyezik a mi felfogásunk képviselőnk cikkének ama fejtegetéseivel is, mely igy szól: hogy ha az indokolatlan sztrájkok és bojkottok megszüntetésére irányuló módot keressük, amelylyel e bajon segíteni lehet, — úgy a leghathatósabb és leghelyesebb mód: az iparosoknak szervezetbe való tömörülése. A budapesti kamara jelentése mindenek előtt elismeri, hogy az ipari lyos károkat okoz az időnkint a féktelenségig menő sztrájkmánia, azt talán felesleges is bővebben megvilágítani. A sztrájkok megszüntetésére irányuló törekvés tehát csak természetes következmény, pláne ott, hol jóformán egyetlen nap sem múlik el sztrájk vagy bojkott nélkül. Ez a beismerés, illetőleg megállapítás már maga is azt mutatja, hogy itt olyan veszedelmes betegséggel állunk szemben, melyet feltétlenül radikálisan kell gyógyítani. E cél elérésére pedig a leghatásosabb gyógyszerként a kollektiv munkaegyezményeket ajánlja a budapesti kamara. Éppen úgy, mint a képviselő ur is állítja cikkében. Vizsgálva a brassói és budapesti kamarai jelentésekben foglaltakat, valamint a képviselő ur érveléseit, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a vidéken — tehát Brassóban — jobban vannak tájékozva az erre hivatott egyének a kisiparos bajáról, mint akár a budapesti kamara bársonyos ülésről írott jelentés irói, akár pedig maga a képviselő ur is. Mert hát mire szövetkezett a vidék kisiparossága ? Arra, hogy a munkások minden jogos és teljesíthető kívánságának teljesítése mellett meghiúsítsa az olyan jogosulatlan törekvéseket, melyek oda irányulnak, hogy a munkások Írják elő az egyoldalú feltételeket. Mi nem vagyunk ellenségei a kollektiv munkaegyezményeknek, ezeknek „az ipari élet békeszerződéseinek“, csakhogy az eddig szokásban volt megkötés módját megakarjuk változtatni. Eddig a munkások összesége diktálta ránk a feltételeket, melyet a munkaadóknak kellett egyénenként elfogadni, ezúttal majd a munkaadók összesége, a szövetség állapítja meg a munkafeltételeket-és ezeket a munkások egyénenként írják alá : Ez is kollektiv szerződés! De ami kollektiv szerződésünknek meg van az az előnye, hogy annak pontos betartásáért egy erkölcsi testület az építőiparosok szövetsége szavatol, — mert mint a képviselő ur is elismeri — az önálló iparos „röghöz van kötve“, nem úgy mint a munkás, aki vándorol egyik városból a másikba. Tehát a régi mód szerint kötött kol- legtiv szerződés csakis a munkaadóra rótt kötelezettségeket, mig a munkások obligón kívül állottak, mert ha a szatmári munkkaadókkal kötött kol- legtiv szerződés neki nem tetszett odébb állott a vásárból, ment oda, ahol jobb feltételekkel találkozhatik, — ezt a tisztességes szerződés-sze- gésnek minősítem — de legtöbb esetben, vagyis rendesen — száz és száz példára hivatkozhatunk — egyszerűen felrúgták a szerződést, újra egyezni kellett velük. Ha felvetette valaki azt, hogy az annak idején megkötött kollektiv szerződés még nem járt le, azt mondták: miközünk hozzáf így történt 1905-ben is, amikor a kereskedelmi minisztériumban kollektiv szerződést kötöttek a budapesti munkaadók a szervezetekkel, és pár hét múlva a megkötés után már azt megszegték. Hivatkozhatnánk ilyen esetekre bármennyire, előfordult már többször városunkban is, ennek oka pedig legkülönösebben abban rejlik, hogy a muukásszervezeteknek — itt a jelentést idézzük — sokkal gyengébb az erkölcsi fegyelme, semhogy saját tagjait a kollektiv szerződés szabványainak pontos betartására szoríthatná. Ezért lettek újabban a munkaadók a kollektiv szerződésnek, ha nem is elvi, de időleges ellenségei. A munkaadók által megállapított kollektiv szerződésnek vannak olyan pontjai is, amelyeket a nem vérbeli iparos vagy meg nem ért, vagy megérteni nem akar. Ilyen például a fizetendő munkabér ellenében megállapított munkateljesítmény ! A munkások kollektiv szerződésének sarkalatos elve az, hogy mindenki egyenlő fizetésben részesüljön. Ennek körülbelül barátja a nem iparos közvélemény, a budapesti kamara és a képviselő ur is, mert azt írja, hogy a tisztességes verseny és megélhetés csak ott lehetséges, ahol a munkafeltételek és egyforma bérfi-
