Evangélikus főgimnázium, Igló, 1907
4 Mielőtt a doge-palotát elhagynék, bepillantunk még a sötét börtönökbe, melyeknek ódon falai néma tolmácsai a letűnt századok borzalmának. E napon megtekintettük még a híres üveg- és mozaikgyárat, hol tanulóifjúságunkat a legnagyobb előzékenységgel fogadták, s hol a legapróbb részletekig mindent megmagyaráztak. A délután óráit a Márkus-térrel szemközt fekvő St. Giorgio-szigeten töltöttük. A vaporetto e szigetre pár perc alatt átviszi az utast, ki azonnal a Campanile-hoz hasonló toronyra siet, hogy onnan a lagúnák gyönyörű városában és a végtelennek látszó tenger hullámzásában gyönyörködjék. A 75 méter magas tornyot megmásztuk mi is, de sajnálatunkra sokáig nem időzhettünk odafenn, mivel a magasságban valóságos orkán dühöngött. Alig értünk haza szállónkba, máris megeredt az eső; a néhány órával azelőtt még napsugárban úszó gondolákra nehéz köd ereszkedett, mely legszebb illúziónktól, legnagyobb örömünktől, az esti gondolázástól fosztott meg. A következő napokon azonban az idő jobbra fordult s mi ismét barátságos napfény mellett járhattuk végig Velencze nevezetességeit. Eljutottunk a szépművészetek csarnokába, hol az olasz festők legremekebb alkotásai találhatók ; megtekintettük az Arsenál érdekes helyiségeit, melyekben régi hajók mintái, gályák, fegyverek, ágyúk vannak felhalmozva; gyönyörködtünk a szebbnél-szebb templomokban, melyek közül a Márkus-templom után a jezsuiták temploma várakozásunkat fölülmúlta. A mozaikkal kirakott hatalmas oszlopok az emberi kéznek legremekebb alkotásai. E templomban nyugszik az utolsó dogé, Manin Dániel. Az utolsó napot Murarto és Lido szigetén töltöttük. Velence utcáinak fülledt levegője után jól esett az üdülés e két helyen. Tanulóink Murano szigetén a Pauly-cég főnökének szívessége folytán behatóan megismerkedtek az üveggyártással és a majolika-edények készítésével. Utolsó napunk egész délelőttjét e telepen töltöttük, honnan a leggyönyörűbb tavaszi időben gondolákon tértünk vissza a Manin-szállóba. A délután órái Velencze Margitszigetén, a Lídón kellemesen teltek. Szemünk, mely néhány napig csak ódonszerű börtönfalakat, fantasztikus palotákat, tömjénes templomokat látott, most a viruló, zöldelő természetben, árnyas ligetekben gyönyörködhetett. Fiaink pajzán jó kedvükben ide-oda futkostak a tengeri homokban, iszapban, melyben vígan kotorásztak, hogy néhány kagylót találjanak; majd elmerengve hallgatták a tenger távolodó hullámainak titokzatos mormolását. Mily szívesen maradtunk volna még e remek tengerparton, mily örömmel fogadtuk volna a visszatérő, zúgó hullámokat! Velenczei tartózkodásunk alatt egy délutánt az egy órányira fekvő Paduá- ban töltöttünk, mely városnak szépsége, tisztasága, impozáns nagysága mindnyájunkat meglepett. A paduai út legérdekesebb része a körülbelül 5 kilométer hosszú vasúti híd, mely a lagúnák tündérvárosát a szárazfölddel összeköti. E napok, melyeken az új impressziók valósággal kergették egymást, ugyancsak kifárasztották jókedvű tanulóinkat. S amily vígan töltötték az utolsó délután óráit a kedves Lido szigetén, ép oly kedvetlenül fogtak hozzá holmijuk
