Evangélikus főgimnázium, Igló, 1907
20 melyen a közeledő vagy távozó hajók csak pontoknak látszanak, szemben a hegyekkel borított Cherso sziget, amott jobbra Isztria félszigete a majdnem 1400 méter magas büszke hegyóriásával, a Monte Maggiore-val, melyről a hófoltok még felénk kandikálnak; alatta fel-feltünedező fehér pontok: Abbázia, lka, Lovrana szétszórt villái. Mindez oly nagyszerű színharmóniába vegyül, hogy pár percig szótlanul állunk egymás mellett. Megnézzük még a Frange- pánok várát, azután pedig bemegyünk a Madonna del Mare templomába, hol a tengeri viharokból szerencsésen megmenekült hajósok fogadalmi képei láthatók. Sokáig azonban nem időzhettünk e helyen, mivel az idő már délre járt, s igy lassan lementünk a kikötőkbe, honnan szállónkba visszatértünk. Gyönyörő időnk volt. Az azúrkék égboltozaton felhő nem mutatkozott, a nap meleg sugarai ugyancsak eszünkbe juttatták, hogy Magas Tátránktól körülbelül 1000 kilométernyire fekvő déli vidéken vagyunk. E szép nap délutánján áthajóztunk az isztriai partokra, hol Lovranát, lkát és Abbáziát tekintettük meg. Tanulóifjúságunk egy része az utat Lovra- nától Abbáziáig gyalog, másik része villamoson tette meg. Igaz, hogy a gyaloglás körülbelül másfél óráig tartott, de a fáradságot bőven kárpótolta a tengerparton megtett út, melyre mindenkor kellemesen fogunk visszaemlékezni. A szebbnél-szebb villák, a ciprus-, narancs-, olajfák és gyönyörű virágok között kanyargó tengerparti sétaút, a tengeren himbálódzó csónakok, a csicsergő madarak, a lomhán röpködő sirályok valósággal elbűvölik a turistát, ki az utat Lovranától Abbáziáig sétálva teszi meg. Valóságos földi paradicsom e világhírű tengeri fürdő. Az utas maga sem tudja, vájjon a szebbnél-szebb ligetekben, a tarka virágokban, vagy pedig a közülük kimagasló pompás villákban gyönyör- ködjék-e. Ámulatunkból és ábrándozásunkból csak édes anyanyelvűnk hangjai ráztak fel, melyek egy-egy magyar fürdővendég ajkairól röpültek el. E hangok jobban tetszettek mindennél, még a tenger simfoniájánál is. Szívesen itt maradtunk volna még nemcsak néhány óráig, hanem talán napokig is, ha program- műnk szerint estére nem kellett volna Fiúméba visszatérnünk. Hajónk indulásra készen állott s mi nehéz szívvel vettünk búcsút a legszebb tengeri fürdőtől, Abbáziától. Fiúméban már jó vacsorával várt a Hotel de la Vilié szálló tulajdonosa, melynek elköltése után nyugalomra hajtottuk fejünket. Április 13-án korán reggel már talpon voltunk. Kirándulásunknak ez volt a legérdekesebb napja, mivel a 12 óráig tartó tengeri utat e napon tettük meg Fiúméból Velenczébe. A városi torony órája éppen hetet ütött, mikor impozáns, modern hajónkra, a „Dániel Ernő“-re főiszállottunk. A kikötőben mozgalmas élet uralkodott; a különféle szállók portásai is már megérkeztek az utasok kofferjeivel, ládáival s ugyancsak kiabáltak, hogy a podgyászuk miatt aggódó utasokat, kik már a hajóra fölszálltak, megnyugtassák. A bábeli zűrzavarnak induló hajónk harangjelzése vetett véget, mely lassan, majdnem észrevétlenül hagyta el a fiumei kikötőt. Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy már Cherso szigete mellett haladunk. Fiaink kitűnően érezték magukat; jó,
