Evangélikus főgimnázium, Igló, 1907
19 kezdett, tekintgettünk jobbra-balra, azonban valami érdekeset itt sem láttunk. Meglepetéssel néztük a távolban felvillanó hegycsúcsokat, melyek még ép úgy hóval voltak borítva, akárcsak a Kárpátok jól ismert csúcsai; azt hittük ugyanis, hogy itt a délibb vidéken a hónak már semmi nyoma. Meglepetésünk ugyancsak fokozódott, amikor Fuzsine mellett még a sínek mentén is mindenütt friss havat láttunk. Úgy látszik, hogy a hat hónapig tartó telet, melyhez mi sze- pességiek már hozzászoktunk, a Karszt-falvak lakói is végig szenvedik, azzal a különbséggel, hogy ők egy pár óra alatt tavaszt varázsolhatnak maguk elé, ha ugyanis lerándulnak az isztriai partokra, mi pedig epedve várjuk a május hónapot, amikor hőmérőnk már nem mutat 15 fok hideget, csak 1 fokot. Ily gondolatok közepette egyszerre csak elkiáltja magát valaki: tenger! tenger ! A néhány perccel előbb még álmos diákcsapat e szóra nagyot ugrik; mindegyik látni akarja vágyai netovábbját, melyről oly sokat hallott, oly sokat olvasott, amelyről Verne müveinek olvasása közben oly sokat ábrándozott, mikor mint matróz, mint a mély tengerek világának kutatója, majd mint hajótörést szenvedett hajóskapitány képzeletben úgyszólván végigélte a leirt kalandokat. Vonatunk csakugyan Plase állomáson pihent. A kiváncsi utas innen gyönyörködhet először a Quarnero szépségében. A tükörsima tengerről most száll fel a halvány köd, melyet eloszlat a meleg napsugár; csöndesen, mozdulatlanúl pihent, mint az alvó gyermek, kit álmából az anyai csók ébresztett föl. Itt-ott egy-egy halászbárka fehér vitorlája villan föl a ködfátyolon keresztül, mely a szélcsendben a mozdulatlan víztömegen vesztegelni látszik. Oly kép ez, mint mikor az alföldi tenger pusztaságon a napsugarak a csárda fehérre meszelt falát megvilágítják. A remek táj szemléléséből azonban kizökkent egy éles fütty; a gyorsvonat ugyanis a fiumei alagútba rohan, hogy pár perc múlva eltörődött tagjait kipihenhesse. Hazánk egyetlen kikötővárosában, Fiúméban vagyunk. A megérkezett utas első pillanatra azt hiszi, hogy valamely olaszországi kikötővárosban szállott ki, mivel minden utcasarkon olasz szót hall. Tovább siet. Az olasz beszédet csakhamar felváltja a horvát társalgás, melybe amott az utca túlsó részén német atyafiak tereferélése vegyül. Pedig hát magyar tengerparton, majdnem 20 négyzetkilométernyi magyar területen volnánk! Sajnos, itt a magyar szó csakugyan „ritka, mint a fehér holló“. A hosszú, fárasztó utazás után szállónk kényelmes szobájában valóságos áldás a hideg viz, mely felfrissiti lankadt tagjainkat. Gyorsan rendbe szedjük magunkat, hogy programmunk szerint még délelőtt megmásszuk a Tersattot. Pár perc alatt megreggelizünk s aztán nekivágunk a néhány száz lépcsőnek, melyeken Fiume legszebb kilátásához jutunk. Azt hiszem, hogy a Quarneroban innen gyönyörködhetünk a legjobban. Előttünk a különféle színeket játszó tenger a maga fenséges nyugalmában, 2*
