Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1910-12-09 / 11. szám

SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI HETILAP,

NYÍREGYHÁZA, 1910. DECEMBER 9.

PÉNTEK.

I. ÉVFOLYAM. 11. SZÁM.

Előfizetési ár:

Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér.

Főszerkesztő:

Dr. KALMÁR EDE.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Egyliá.2>u.tc=i íi. szám.

Hemzeti vagyonosodás,

Büszkék vagyunk ezeréves alkotmányunkra, hivalkodunk azzal, hogy magyarok vagyunk felcsap ereinkben még ma is a vér, ha valami nagy ünnepélyes dolgot hallunk; dobog a szivünk, ha a férfias erőnek látjuk a nyilvánulását s a patina nem csal a mostani időkben sem „megelégedett a magyar, mert tudja hogy szegény.“

Eleddig ezen szegénységünk tudata egygyé tartott, éreztük a kapcsot, mely összeköt; hittük, hogy mindazok kik a hazáért „életüket és vérüket“ felkínálják a legnagyobb hazafik, gondolni sem mertük, hogy csalóka délibáb az a sok fényesség mely nem takar mást csak ürességet és sok-sok szennyet.

Ma egy német nyelvű lapunk kipattant egy nem minden alapot nélkülöző titkot s megtudjuk, hogy félelmetes hadúrok, képesek voltak Kossuth Lajos tetteméről még a szemfedőt is lelopni.

Hová haladunk'? Ma holnap nem lesz hogy kiben bizon a magyar. Érdekeink képviseletére hivatott férfiak jobbára corrupció lélekvásár által jutnak az őket meg nem illető tisztességhez és hatalomhoz, s mivel a választási költségeket valahogyan be kell hozni, fejik ezt a boldogtalan országot, úgy ahogy csak lehet, s a helyett, hogy fokoznák termelő erejét, vagyoni képességét, ügyes látszatokkal csak mézes madzagot látunk keresztül vonulni „szájunk széle mellett“, de az instructiokból mi hozzánk mi sem jut, mert mire az áldás hozzánk érne a sok kézen — közön elpárolog úgy, mint a benzin.

Mikor Kossuth Ferencz és társai felléptek egy szentélyben az Országházában hinnünk kellett, hogy megváltozott az idők járása felettünk. Akkor is üresek voltak az állami kasszák, ma is azok. Akkor negyvennyolcz. ma a hatvanhét járja. S ha kérdjük, hová foly az a rengeteg adó, mit a magyar emberből kiszipolyoznak, mindig egy feleletet kapunk: Az államkasszába.

Tehát legénykori adósságra ment el a nemzet közadakozása. Azok a pénzek, miket megáztatott a Kossuth Lajos elhunytát érzők fájdalmas könnye, könnyelmű adósságok fedezésére fordittattak.

S Kossuth Lajos mikor szobra alatt megjelenik hazánkfia, a dicső, s megdobban a szive „a Kossuth szive“ leszóllhat fiának „Te az én fiam vagy Ferenc.“ „Ezt érzem.“

Mikor nálunk Nyíregyházán kivetik az adót,' úgy néz ki a város képe, mintha minden em- | bernek halottja volna. Mindenki sir és mindenki ! hazudik. Legjobban hazudik azonban maga az adótörvény, mert hiszen az tudvalevőleg a ha- zudozásra van alapítva. S mikor az adópénztárnál fizetik az adót, mindenki azt hiszi, hogy a testéből vesznek ki egy darabot. Miért? Hiszen adózni emberi kötelesség s ezt minden adófizető acceptálja s akar is adót fizetni Ez kérem egy oly megmagyarázhatatlan rejtély, mint az, hogy miért nem tudja senki, mennyivel tartozik pontosan, hogy miért kell a következő évre túlfizetést átvinni, miért nem tudnak az adóhivatalban soha senkinek felvilágosítást adni, hogy az adóhátralékosok adója soha nem apad, hogy miért keresgélnek a mi nagyjaink tiz évre viszamenőleg akkor, mikor ők valamennyien tiz évet felülhaladó idő óta szolgái ennek a nemes városnak és minden hivatalos irat mindnyájuk kezén kell hogy keresztül menjen.

A legnagyobb igazságtalanság a mi a világon elképzelhatő az, hogy a szegény ember kis motyóját adóban ellicitálják, bár még e mellett mélyebre ható okok is vannak ez állapot végleges megszüntetésére.

P< dig talán fölösleges az a nagy buzgól- kodás, ha nagyon jól meggondoljuk a dolgot. Az a rengeteg sarc, mi adóban összehozódik, a gócpont Budapest felé törekszik, ott öszponto- sul. És ha felmegy a vidéki Budapestre azt a kultúrát, mit a vidék pénzén ott megteremtettek még módja sincs megismerni mivel benne legjobb esetben egy palit vagy balekot látnak.

Franciaország és Páris egy fogalom de nem úgy Magyarország és Budapest. Páris szive Franciaországnak, mely kilöveli az egész országra a kultúrát, művészetet s a raffinált Ízlést. Budapest ellenben magába szívja az egész ország existencialis erejét s az assimilálódás a fővárosban azért megy oly pazarul, mert a vidékre onnan semmi áldás nem árad : mindent a főváros emészt fel s pusziit el. — Nem kell egyébre e kérdés rögzítése végett utalnom, csak arra a világ nézetre, mely Budapestről az egész müveit világon uralkodik.

Ha lázitani kell a nemzetett keresztül vihe- tetlen de busásan kamatozó (már t. i. a vezetőknek kamatozó)' eszményekkel megmozdul Budapest s olvasható, hogy ébredez a vidék. De merüljön fel csak a vidéken egy existenciális szükséglet akkor a főváros már nem az ország sziye, hanem csak egy hatalmas süket fül.

Mi vonz tehát bennünket Budapesthez, az államháztartás terheinél miért sietünk vezető szerepet nyerni, nem e sokkal helyesebb volna, ha a vidék vagyona, a vidék leisegélyezésére, structurája, egész berendezkedése gyarapítása és előmozdítására forhittatnék s a vagyon hatalmának a fővárostól elvonásával mód és alkalom adatna arra, hogy a tiszta magyar hazafiasság, mely csak a vidéken van meg, produkálhatna olyan intézményeket, melyek egy ezeréves dicsőséges múltat igazolnának, s a magyar pénzen nem az idegen kontárok híznának, de talaja volna a magyar tehetségeknek, melyek igy az idegen nyomással szemben senyvedői kénytelenek.

Oh Ferencz, Ferencz! Kossuth Ferencz! Jöjjön el a te országod, mert ez a te szent akaratod.

Vissza a piaccal!

Mikor Nyíregyháza nemes tanácsa elhatározta, hogy költséget nem kiméivé felméreti, szabályozza, szóval, rendezi a várost, kilépett egy parádés csizmával az események szinterére. Költséget az bizonyos, hogy nem kiméit, de a szabályozás ott, hol az egyéni érdekek leg- vehemensebbül csapnak össze, már t. i. a piacon, egyáltalában nem sikerült s a város beosztásával megbízott mérnök tanár kijelentette, hogy a város belterét rendezni nem képes, sőt az lehetetlen is.

Hogy ezt a nehéz dilemmát valahogyan meg lehessen oldani, meghozott a képviselő- testület olyan határozatot is, melylyel a mérnök tanár által tervezett kertszerü tér létesítését szentesítetteA tér, már amennyire a viszonyok engedték, a befejezéshez közel áll. A nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület is megépitette barak- jait, mi garancia arra, hogy hatalmas palotája a jövő évben tető alá kerül.

Egy keskenynek mondható gyalogjáró veszi at igy véve a helyzetet, a volt piacteret, melyet ideiglenesen tarthatnak fenn, de csak

azért, hogy a kitörőben levő elkeseredés elfoj- tattassék.

Lapunk 2. 3. és 4-ik számában foglalkozott e kérdéssel s igy midőn a szenvedélyek tetőfokra hágnak, higgadtan és tárgyilagosan a közérdek szemmel tartásával igyekszik tiszta képet kihozni, s megismertetni egyben azon mayán érdekeket is, melyek e kérdés megoldásainál nem mellőzhetők.

*

Ki kell jelentenem, hogy az, a ki nem tudja, hogy szerzett og is van a világon nem alkalmas arra, hogy e kérdés elbírálásánál a tanácskozási aztalnál helyt foghasson. Vitatha- latlan, pedig az, hogy a Korona a att továbbá a Városháza épületek alatt levő üzletek tulajdonosai abban a meggyőződésben vették ki és fizették ép en a városnak horribilisnek mondható bérösszegeket, hogy az a tér mi előttük van az a piac-tér s hogy ott az meg is marad.

Vitathatatlan, hogy a városi képviselőtestület kijelentette, hogy a piac egy részét csak ideiglenesen helyezte el .s hogy azt a kövezés befejeztévtl vissza fogják helyezni.

Sajnos, mi már 1910. év október hó 7-én ki kellett, hogy jelentsük, „hogy ez a lekötött szó csupán pusztának irányzott jelentőségtelen ígéret, mert az ily rendezett téren piacot felál- litani olyan álom, a minőt csak az álmodhat, a ki mindig és mindenhol bízott az adott szó szentségében.“

A jelen állapot igazolja feltevésünket és az összes beltéri kereskedők már tömörültek arra, s erősen agitálnak jussok mellett, hogy a piacot elhelyezni az ő serelmükkel nem lehet és nem szabad, hogy az árnyat adó kert nem elég az üdvösséghez kenyér kell, s a városi hatóságtól még ez idő szerint kérik, hogy a zöld fü helyét aszfaltoztassa át piaccá, mert . . .

A mitől tartottunk bekövetkezett nem piackérdés ez uraim, hanem kenyér kérdés.

Ez az érdekeltség kiadta szavának nyomatékossága végett az itt is leközölt két brozurát, melyekre városunk polgármestere kiejtette a legutóbbi képviseleti gyűlésen talán azóta már általa is nagyon megbánt azt a bántó szót, „gyávaság.“

Ez a két röpirat igy hangzik:

I.

Felhívás Nyíregyháza város asszouyaihoz I

Nyíregyháza város polgárságára is sulyo- { san nnhezedik a rémes drágaság immár alig j elviselhető terhe. Alig-alig vagyunk képesek megszerezni a családunk részére szükséges élelmet, ruházatot, lakbért, adókat, stb. És ha már gonddal terhelt munkásságunk eredményét Önöknek, Nyíregyháza asszonyainak odaadjuk, hogy abból elsősorban szerezzék be mindennapi élelmezés szükségleteit, akkor a város hatósága arra kényszeríti Önöket, hogy térdig érő sárban, wzben és szutyokban járva, a legnagyobb piszokból szedjék össze drága pénzért a túrót, vajat, tejet, baromfit és egyébb élelmi cikkeket.

Mindnyájunknak, de legelsősorban Önöknek kell tiltakozni ezen immár tarthatatlan és tovább nem tűrhető állapot ellen. Tiltakozniok kell Önöknek, akik naponta tönkretett cipőben, eltaposott ruhában, sárosán kerülnek haza a piacról, akik naponta végig szenvedik e kálváriát és állandóan veszélyeztetve van egészségük és testi épségük.

Tiltakozói kell ezen középkorba való állapot ellen, mert minden tisztánlátó ember láthatja, hogy az egész országban óriási suiy- helyeznek az élelmi szerek tisztaságára, minden város odatörekszik, hogy az élelmi piac a város