Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-04 / 8510. szám

I

Magyar Hírlap, 1993.7

A pofont éppen időben kapták. Vérbeli politikusaik vannak. Erre a figyelmeztetésre válaszolhatnak még nagyon jól is. Még sok idő van. Nekik még több, mint a többi pártnak. Rendelkezésükre áll nemcsak 1994, hanem 1998 is. Az a kérdés, mennyire tudják megszerezni és megőrizni a modernizációs elit bizalmát. Ez a párt mind egy lassú, nemzeti konzervatív párt(szövetség), mind pedig egy szociálisan behálózott baloldali pártcsoportosulás mellett el tudja látni az előrehajtó, a gyorsító szerepet. Nagy szükség van rá.

Szocialisták

A szocialisták 1990-ben kapták meg a maguk arcul csapását. Sarokba szorították őket két évre. Aki ebben az időben a szocialistákkal maradt, az nagyon elszánt, nagyon eltökélt lehetett. A szocialista pártnak nemcsak a parlamentben, de még az önkormányzatokban sem volt igazi védhelye. Az MSZP tagjai ki voltak szolgáltatva a kormánypártok és az ellenzéki pártok együttes „kommunistázásának”. Utódpártként, méghozzá bolsevik típusú utódpártként azonosították őket, összemosva a pártban lévő reformereket, ortodoxokat és a később belépett baloldali, szocialista érzelmű rokonszenvezőket. Az MSZP nem volt eléggé berendezkedve az önvédelemre, nem volt kialakított ideológiája arra, hogy a párttagjaival milyen távlatokban kell és lehet gondolkodnia. A belső meghasonlás, keserűség csak azért nem látszott jobban a szocialistákon, mert összehozta őket a közös veszélyeztetettség tudata. Aki ezt a két évet kibírta, az megtanult újrakezdeni, megtanult szembenézni azzal, hogy hogyan kell ellenséges közegben tárgyalni, előadni, dolgozni, létezni.

Az MSZP sokáig, s talán máig nem tudott igazán belenyugodni a vereségbe. Ennek a pártnak a tagjai, a rokonszenvező! nem értették, érthették, hogy a társadalom miért hiszi őket egy olyan párt utódjának, amelyet maguk segítettek szétverni. Nem érezték, érzékelték a reflexeket, amelyek átsütöttek a magatartásukon, s amit évekig más élethelyzetbe kerülés sem tudott teljesen átalakítani. A szocialisták teli vannak sérelemmel. De ugyanők tanultak meg ezekkel a sérelmekkel tartósan együtt élni. A kilencvenes pofon után még nem lehetett tudni, hogy a baloldalon támadt hatalmas űrt képesek lesznek-e betölteni, vagy fölmorzsolják önmagukat, és más pártok, a szocdemek, az SZDSZ, vagy egy új mozgalom töltik be.

Az első időkben megmutatkoztak az önfelmorzsolódás jelei. Az öt történelmi vezetőből mindenki összeveszett mindenkivel, Németh Miklós elment (az új parlamentben be se ült az MSZP-hez — a szerk.), Pozsgay Imre kilépett, Nyers Rezsőt háttérbe szorították, csak Horn Gyula és Szűrös Mátyás maradt a porondon. Ma már látjuk, hogy a „történelmi váltás” jót tett a szocialistáknak. Kiszorultak a parlamenti munka peremére. Mondhattak bár.30

mit, nem számított. Kikerültek a pártközi kapcsolatokból. Senki sem kívánt velük paktumokat kötni. Kiszorultak az önkormányzati munka peremére. A szocialistáknak a vergődő szakszervezetekben és saját helyi szervezeteikben folytatott „terepmunka” maradt. Szakértőiket sorra rugdosták ki az államigazgatásból, s furcsa módon a szocialistáknak kellett leginkább próbálkozniuk a magángazdaságban. Amit mint hatalom- és tulajdonátmentésként hallottunk mindenhonnan, az bizony elég keserves átállás volt a pártmunkáról, az államigazgatási és nagyvállalati munkáról a kft.zésre. S mivel az MSZP nem biztathatta semmivel a kádereit, így nézhette, hogyan távolodnak az ügyesebbek a magánvilágba.

1992 hozta ki a szocialistákat a gettóból. Nehéz lenne valamilyen eseményhez kötni. Tulajdonképpen nem történt semmi. Nem egy látványos program, nem is egy vagy több új arc, nem egy nagy demonstráció emelte ki őket. Ez a párt végezte a maga aprómunkáját, bizonyította szervezettségét, és egyre többször elégítette ki a „védekező társadalom" igényét. Amikor a társadalomban egyre inkább eluralkodott a gyár bezárásától, a szövetkezet felbomlásától, a munkanélküliségtől való félelem, akkor egyedül a szakszervezetek és a szocialisták látszottak erről igazán tudomást venni. Amikor a közalkalmazottak egyre többször szembesültek a kormány szakmájukat megkerülő, semmibe vevő programjaival, akkor a pedagógusok, az egészségügyben, a közművelődésben dolgozók megint elsősorban a szocialisták által is befolyásolt érdekképviseleteknél kerestek védelmet. így a nagyüzemi munkások, a közalkalmazottak jelentős része, majd a nyugdíjasok széles tábora hajlandó a szocialistákat elfogadni, mert így vagy úgy védelmet remél náluk. És mivel a keleti magánkereskedelem jelentős része a szocialistákkal rokonszenvező vállalkozók kezén van. akik úgy vélik, hogy a Horn Gyula vezette MSZP-nek inkább lesz képessége a keleti kapcsolatok rendezésére, mint bárkinek, így egy tőkével is rendelkező vállalkozói csoportot is támogatóik között tudhatnak.

Innen már csak egy lépés volt, hogy az MSZP időközi választásokat nyerjen, hogy a szakszervezetek kemény tárgyalási pozícióba kerüljenek először ’92 őszén, majd nyerjenek ’93 tavaszán a társadalombiztosítási választásokon. A társadalom egyre nagyobb része hiszi el róluk, hogy kormányzóképesek. Az MDF és a Fidesz kommunistázása, sőt reformkommunistázása inkább jót tett a szocialistáknak. Van egy szilárd baloldali és közösségi érzelmű, nagy szervezetekben gondolkodni és működni képes csapatuk. És meghódíthatják ennek a szociáldemokrata érzelmű országnak a jelentős részét.

Az a veszély leselkedik rájuk, hogy túlgyőzik magukat, akár az MDF 1990-ben. Mirigy is mutatkoznak az átállási és az önbizalom-növekedési veszély jelei. Egy kis pártból nagy, vízfejű párttá válhatnak, tele elfogadhatatlan emberekkel. A másik.

fontosabb veszély, hogy a szociális ígéreteket nem lesznek képesek betartani, vagy ha megpróbálják mégis, akkor lőttek a modernizációnak. Kétségbeejtóen nehéz les/ összehangolni a szociális biztonságot, a szakszervezetekkel való együttműködési és a kegyetlen változtatási igényeket Annyi bizonyos, hogy az MSZP felkészültebb a többi pártnál egy érdekegyeztető mechanizmus kialakítására és működtetésére, tudja hogyan kell leülni az érdekcsoportok képviselőivel. De a szociálisügyi partnerek közötti tárgyalás mellett egy átalakítási programot is el kell fogadtatni, amely nem tetszhet a partnereknek.

„Foglaljon állást, ki a jó nekünk!" — követeli egy levélíró tőlem. Valószínűleg optimista állásfoglalásnak számít, hogy bármilyen 1994-es koalíció jobb lesz. mint a mai. Vannak előnyei és vannak hátrányai annak, ha 1994-ben egy olyan koalíció jön létre, amelyben többségben vannak azok. akik az átalakítás gyorsítására helyezik a hangsúlyt. Ebben az esetben a kormánykoalíció egy nagy, szociálisbiztonságot védelmező ellenzékkel fogja szemben találni magát. Fordított esetben pedig a szociálisan elkötelezett kormányt ösztökéli majd a modernizációra eltökélt ellenzék. Végül nincs kizárva egy átfogó, mindkét szempontot érvényesítő koalíció sem. bár az állandó koalíción belüli villongásokat hoz. A legfontosabb, hogy ne alakuljon ki tartós koalícióképtelenség, és hogy a pártok szakítsanak a mai kormány—ellenzék viszonnyal. Erre van esélyünk.