Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-31 / 8524. szám

Pesti Hírlap, 1993.8.23

rv

VÁLASZ AZ IZRAELI PARLAMENT (KNESZET) ELNÖKHELYETTESÉNEK

(1.)

Cserben hagyott hitsorsosok

A Pesti Hírlap az 1993. július 31-i számának 10. oldalán Mint Marrákes Jeruzsálemtől címmel interjút közölt Joszef Azran főrabbival, az izraeli parlament (Kneszet) elnökhelyettesével. Azran főrabbi megrág aim az la a magyarságot, amikor a következő valótlanságot állította: „...a magyarok nagy része kegyetlen és antiszemita. Együttműködtek a németekkel a zsidók kiirtásában”. Az alábbiakban vázolni fogóm hogyan is történt az európai Ids zsidók tragédiája a II. világháború folyamán. Kérem, ennek teljes szövegét szíveskedjék közzétenni a Pesti Hírlapban.

MÓKUS ÁRON • A S2ER2Ó MATEMATIKUS, ÍRÓ •

■ Köszönetét kell mondanom annak a szerzőnek, aki hatalmas kutatómunkától mentesített azzal, hogy ó maga teljesítette ezt a feladatot a kortárs történelem területénDavid S. Wymanről, a massachusettsi egyetem okutójáról és könyvéről, A zsidók cserbenhagydsá-TÓl (L’Abandes Juifs) van szó, melyet

1987-ben jelentett meg franciául a Flammarion kiadó az 1984-es eredeti, amerikai kiadás alapján. Ajánlom a könyv elolvasását, újraolvasását.

Egy híres író, Elie Wiesel írt bevezetőt ehhez a munkához:

„A zsidókat rútul cserben hagyták. Hóhéraiknak kiszolgáltatva nem számíthattak senkire. Még az Amerikában szabadon éló testvéreikre sem. Szomorú és felháborító megállapítás: a nagy zsidó szervezetek, a zsidó közösség kiemelkedő alakjai nem akartak vagy nem tudtak egységfrontot összekovácsolni a mentésben."

David S. Wyman nagyon nagy érdeme az, hogy könyörtelenül felsorolta a könyve témájára vonalkozó fontos tényeket. Mégsem sikerült kielégítő magyarázatot adnia sem a felelősségre, sem pedig az események okaira vonatkozóan. Ám ez egyáltalán nem csökkend vállalkozása értékét.

• • •

Az Egyesült Államokban nem támogatták az európai zsidók megmentését célzó törekvéseket. Ez azonban nem magyarázható — mint egyesek vélik — az USA-ban is megfigyelhető anüszemidzmussal. E megközelítés kikerüli a probléma lényegét. David S. Wyman joggal emlékeztet: „Az Egyesült Államokban az antiszemitizmus általános jelenlétét a harmincas évek végén és a háború idején a közvélemény-kutatások megerősítették. Egy sor, 1938 és 1946 kozott folytatott vizsgálat kutatta az amerikaiak véleményét a zsidókról. Az eredmények jelezték, bogy az Egyesült Államok lakossá-, «gának több mint fiele tartotta kapzsi« - nak és tisztességtelennek a zsidókat, és körülbelül egy harmada ítélte őket túlzottan agresszívnek.”

Roosevelt, aki tolyamaiosan, az eseményekkel egyidőben értesüli a zsidók módszeres pusztításáról, nem tett semmit a megmentésükért. Megelégedett azzal, hogy egy 1942. július 21-én unott nagy, nyilvános tüntetés alkalmából hozzájuk eljututott üzenetben biztosítsa az amerikai zsidó közösség vezetőit: az amerikai nép „úgy fog eljárni, hogy e büntettek szerzőinek felelősségéi szigorúan mérlegeli az Uélet napján, mely feltétlenül be fog következni".

Winston Churchill brit miniszterelnök az amerikai zsidó közösség vezetőihez ugyanebből az alkalomból intézett üzenetében emlékeztetett arra, hogy Roosevelt és ó elhatározták: büntettek megtorlását a háború

egyik fő célkitűzésévé lesük".

David S. Wyman ezzel kapcsolatban megállapítja:

„Az amerikai zsidó szervezetek megelégedéssel nyilatkoztak e tömegtüntetés eredményeiről, és különösen arról, bogy a legfelsőbb hatóságok nyíltan kötelezettséget vállaltait a szörnyű büntettek felelőseinek bíróság elé állítására. De sem Roosevelt, sem Churchill, sem a gyűlésen elfogadott nyilatkozat s egyetlen szónok sem ajánlott fel védelmet azoknak a zsidóknak, akik még a hitleri uralomnak alávetett európai országokban éllek."

A szónokok, akikről az imént idézett részben szó van, zsidók voltak. Közülük egyikük sem akarta megmenteni az európai zsidókat. David S. Wayman az egyik szónokról megjegyzi:

„Sót, Wise rabbi azt állította, hogy „népünk és az összes nép üdvössége, akik hamarosan szabadok lesznek, csak Istentől és az Egyesült Nemzetek gyors és teljes győzelmétől várható”."

Újra elolvasva Winston Churchill fenü nyilatkozatát, átlátható: ha a háború egyik fó célkitűzése e bűnök megbüntetése lenne, akkor elkövetésük lett volna a másik. A háború célja nem a zsidók tömeges elpusztításának megakadályozása volt.

A politikai vezetők és az amerikai zsidó vezetők is ismerték a szörnyűségeket. David S. Wyman emlékeztet:

„1941 október végén egy elbeszélés jelent meg (...) • The New York Times belső hasábjain. A cikk „megbízható”, de nem azonosított „forrásokra” hivatkozva, magyar tisztek tanúvallomásán alapul, akik Galíciából tértek haza Magyarországra. A cikk 10 vagy 15 ezer főre teszi a Galíciában meggyilkolt zsidók Bzámát."

1942 júniusában a meggyilkolt zsidók számát 700 ezerre becsülték. Ha David S. Wyman következő megjegyzése a nagyközönség hitetlenkedését mentheti is, elfogadha- Utlan az angol és amerikai kormányokra éppúgy, mint országaik zsidó gazdasági és politikai haulmasságaikra vonatkozóan.

„A zsidók elpusztításáról szóló leírásokkal szemben tanúsított kétkedés okai a brit propaganda I. világháború alatti magatartásával is összefüggtek. A J. T. Taylor angol történész megjegyezte, hogy a németeknek tulajdonított bizonyos kegyetlenkedések valóban megtörténtek, de a többségüket eltúlozták, „sohasem találták meg azokat az apácákat és gyerekeket, akikről azt mondták, hogy megerőszakolták őket és levágták a kezüket". És mégis, mindenki elhitte ezeket a történeteket.”

Roosevelt, „elvetve a Németország elleni megtorlásra szólító felhívást”, többször megismételte ígéretét, például 1942. augusztus 21-én is, hogy bíróság elé állítja a hitleri birodalom bukása után a háborús bűnök elkövetőit, akik „rettenetes buiüetéj”-t fognak kapni, és „igazságos és el kerulheletUn ítéletet" fognak luszabm rájuk.

Az amerikai zsidó vezetőknek tehát, csakúgy, mint a szövetséges kormányoknak, nem sokat számított az európai zsidók megmentése. Amikor ide érünk A zsidók cserbenhagyása olvasásában, fő célkitűzésük nem egészen nyilvánvaló, jóllehet, Churchill már több pontosítással szolgált (lásd fentebb). Mindenesetre a kirakatperek előkészítése jobban érdekelte őket, mint azok megmentése, akik ki voltak téve a megsemmisítés állandó veszélyének. Lehetséges e,