Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-26 / 8523. szám

Más a helyzet a tiszta közélet céljának esetében. Elejét venni a köztisztségviselők zsarolhatóságának, ez legitim törekvés.

A korlátozás jellegétől és súlyosságától függ, hogy az eljárás a hatékonyság és az arányosság követelményének is eleget tesz-e. Elvben nem kizárt, hogy eleget tegyen. Mégis, az idő múlásával a zsarolhatóság érve mind jobban megkopik. Szatmári-ügy, Raszputyinügy: az efféle ízléstelen esetek halmozódása azt a tapasztalatot hozza az érintetteknek, hogy titkuk világgá kürtölése talán kicsit kellemetlen, de karrierjüknek végül is nem árt.

A leleplezett ügynököket közfelkiáltással vezérré ütik olyan politikai szervezetekben, melyek a legnagyobb hangon követelik a volt ügynökök proskribálását. Mitől kell itt még tartani?

Ha tehát lehetséges nem diszkriminatív ügynöktörvény, annak az állampolgárok tájékozott döntéshez való jogán kell alapulnia. A választókra tartozó, fontos politikai információ, hogy egy képviselő, egy miniszter,“ egy bíró, egy ügyész, egy magas rangú katonatiszt vagy rendőrtiszt a múltban beszervezett ügynök volt. Ez az érv helytálló, s ráadásul, ellentétben a zsarolhatóság érvével, az idő sem koptatja el. Bármikor

induljon valaki egy magas közfunkcióért, mindig hozzá fog tartozni politikai múltjához, hogy aláírta-e a beszervezési nyilatkozatot. Márpedig a választók minden jelöltről úgy ítélnek, hogy összevetik ígéreteit múltbeli tetteivel. Aki köztisztségre pályázik, nem tarthat rá igényt, hogy legyenek olyan tények politikai élettörténetében, melyeket a választók nem ismerhetnek.

Ellenünk vethető, hogy az eljárás ebben az esetben sem méltányos, mert megállapíthatatlan, ki az, aki súlyos testi vagy lelki kényszer hatása alatt írt alá, s ki az, aki viszonylag kis nyomásnak engedett, vagy egyenesen személyes haszon reményében állt rá a besúgói szerepre. Mint ahogy az sem mindig tisztázható, hogy a beszervezett személy ártott-e bárkinek is, vagy csak értéktelen információkat adott megbízóinak.

Ezek az ellenvetések gyakran elhangzanak az ügynökkérdés nyilvános vitájában. Bármilyen büntető célzatú eljárással szemben komoly súlyuk volna. De ha a polgárok tájékozott döntéshez való jogával szemben vonultatják fel őket, akkor súlytalanok. Elismerem, volt különbség ügynök és ügynök között. De itt nem az egykori ügynökök erkölcsi megítéléséről van szó,

hanem arról, hogy mit van joguk tudni egy demokratikus állam polgárainak azokról, akik vezető közfunkciókra pályáznak. Aki ügynöki múltja ellené! re politikai karrierre vágyik, annak készen kell állnia rá, * hogy választói elszámoltatják a múltjáról. Ha úgy ítéli meg, hogy van elfogadható mentség arra, amit tett, érdemes lehet ' vállalnia a kockázatot. Ha úgy j érzi, hogy nem tudná megvéde■ ni magát, akkor jobb visszavo! nulnia. De ha közszereplésre, ’■ nyilvános tisztségre vágyik, ak- I kor nem bújhat el a személyes adatok titkosságának fátyla mögé, mert ez az állampolgárok becsapása volna.

Állításom feltételezi, hogy a jvolt ügynököt nem tiltják el a közszerepléstől, csupán választás elé állítják: vagy önként visszavonul, vagy nyilvánosságra hozzák múltjának terhelő tényeit. De mint látni fogjuk, éppen ez, és nem több következik a polgárok tájékozott döntéshez való jogából.

S még valami. A politikai pályára lépő volt ügynök múltjának feltárása nemcsak róla magáról ad információt a választónak, hanem a pártjáról is. Tudjuk, s ez rendjén van így, hogy melyik párt képviselőcsoportja fogadja be a Kádár-féle politikai bizottság, a Gáspárféle szakszervezeti vezetés egykori tagját, a budapesti KISZ- bizottság egykori titkárát. De ugyanígy jogunkban áll tudni azt is, hogy melyik párt nem finnyás volt hálózati személyeket a parlamentbe küldeni. Amíg nincs ügynöktörvény, . csak azok a pártok kényszerülnek színt vallani ez ügyben, melyeknek vezetői összerúgják a port a miniszterelnökkel.

De végül is van-e gyakorlati értéke az indokok megszűrésének? Nem mindegy-e, hogy milyen indokkal igazoljuk az ügynöktörvény megalkotását, ha aztán így is, úgy is megszületik ugyanaz a törvény?

Az igazolható törvény keretei

A válasz az, hogy nem mind- i egy, mert nem ugyanaz a törvény születik meg. Más és más indokok más és más tartalmat adnak a szükségesség és az arányosság feltételének.

Az alkotmányvédelmi és a forradalmi indok alapján minden volt ügynököt kategorikusan ki kellene zárni a közfunkciók egy nagyon széles köréből. A tájékozott döntéshez való jog ennél kevesebbet kíván. Annyit követel meg, hogy a volt hálózati személyeket döntés elé állítsák. vágj7 csendben visszavonulnak, vagy vállalják, hogy múltjuk titkos részére fény derül. Ami ezen túlmegy, az már nem szükséges az állampolgárok információhoz való jogának biztosításához, és (éppen ezért) aránytalanul súlyos áldozatot

követelne a törvény hatálya alá eső személyektől. Mi több, valójában a polgárok jogát is indokolatlanul korlátozná.

Gondoljuk csak meg: ha valaki 1956 telén karhatalmista volt, ez nem titkos adat, a választók ismerhetik. Ha karhatalmista múltjának ismeretében mégis megválasztják, nincs alkotmányos jogalap mandátumának megsemmisítésére. Ugyanez a helyzet az egykori titkosügynökkel, akit talán a volt karhatalmista szervezett be annak idején. Ha az sem szavazj hatna rá, aki annak tudatában ! cselekednék így, hogy jelöltje , besúgó volt, akkor a választópolgárok döntési joga sérelmet szenved.

Az alkotmányvédelmi és forradalmi indok alapján az egykori ügynökökkel egy sor más kategória tagjai azonos megítélés alá esnének: volt karhatalimisták, volt munkásőrök, volt ! magas rangú pártkáderek, és így tovább. A tájékozott döntés- 1 hez való jog alapján az egykori ! ügynökökkel csak olyan szeméjlyek eshetnek azonos megítélés : alá, akiknek a tevékenysége ha! sonlóképpen titkos jellegű volt; például a beszervezőik. Mindent ki más esetében a korlátozás I szükségtelen és aránytalan len| ne.

Az alkotmányvédelmi meg a forradalmi indok alapján az egykori ügynököt nemcsak közfunkciókból volna célszerű és megengedett eltávolítani, hanem az államtól független pozíciókból is: vállalatok éléről, nagy példányszámú lapok vezető tisztségeiből, egyetemi tanári állásokból. Az állampolgárok tájékozott döntéshez való joga semmi effélére nem ad alapot. Kizárólag abban a körben indokol korlátozásokat, ahol a pozíciók betöltésének - közvetlenül vagy közvetve - a választók akaratától kell függenie. Ezen a körön túl a kirekesztés szükségtelen és aránytalan, ha a cél a tájékozott döntéshez fűződő állampolgári jog biztosítása.

Aki ismeri a csehszlovák átvilágítási törvényt vagy a magyar kormány III/III-as-tervezeteit, tudja, hogy mindez nem elméleti szőrszálhasogatás. Az ügynöktörvény elvi alapjainak végiggondolása olyan megoldásokhoz vezet, melyek jellegzetesen különböznek a térségünkben már jogerőre emelt vagy még parlamenti vitára váró kormányjavaslatoktól. Csak a