Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-26 / 8523. szám
— Tavalyi, ünnepi interjúnkban elnök úr azt mondta: az ország működik, és ez a politika legnagyobb sikere. Egy év elteltével, a köztársaság negyedik évében újrc ezen van a hangsúly, vagy máson? — A hangsúly ugyanon van, ahol tavaly volt: az ország működik, legfeljebb több akadállyal, mint korábban, s ennek nem feltétlenül belpolitikai okai vannak. A külső feltételek nehezültek, mindenekelőtt a világszerte tapasztalható recesszió következtében. Ami társadalmunk fejlődését illeti, benyomásom az, hogy közelebb állunk a valódi polgári társadalomhoz, mint tavaly álltunk. Lépten-nyomon tapasztalom, hogy az érdek-képviseleti szervek — és itt nem csak a szakszervezetekre gondolok — erőteljesen tudnak fellépni önmaguk képviseletében. Ezt jó jelnek tartom, mert nem látom sem az ájult belenyugvást, ami az államtól vár mindent, sem annak rezignált tudomásulvételét, hogy ami van, azon nem lehet segíteni. Az emberek tulajdon tevékenységükben, tulajdon lehetőségeik körén belül keresik a megoldási módozatokat, s ezen a hangsúly jelen pillanatban — a rossz gazdasági helyzet miatt — elsősorban a túlélésen és a szinten tartáson van. És talán az értékmentésen. — Egyre több érdek\’édelmi szervezet helyezi kilátásba az esetleges sztrájkokat. Tavaly sikerült elkerülni a forró őszt, lát-e esélyt erre most is? — A részleges sztrájk önmagában nem jelent olyan veszélyt, ami az ország működését gátolná. A sztrájk, a sztrájkfenyegetés a bérharc törvényes eszköze. Nem hiszem, hogy az ősz forró lesz. Ez a jelenség inkább abba a folyamatba illeszkedik, hogy egyes csoportok határozottabban képviselik az érdekeiket. De a tárgyalások majd mindig kompromisszummal végződnek, s ez is a céljuk. Fontos, hogy az érdekeltek pontosan mérjék föl a lehetőségeiket, ezen belül természetes, hogy ki-ki magának igyekszik kikaparni a legtöbbet. „Naivitás arról beszélni, hogy a Nyugat hálával tartoznék nekünk” — Békében eljutunk a választásokig? — Meggyőződésem, hogy igen. Elképzelhető, hogy vannak, akik ennek az ellenkezőjét forgatják a fejükben, de irreálisnak tartok minden olyan elképzelést, amely a választásokat akár halogatni, akár erőszakkal előrehozni, akár megakadályozni igyekeznék. — Társadalmi csoportokban gondolkodva láthatók-e a rendszerváltás vesztesei, illene nyertesei? — A veszteseit sajnos könnyebb megnevezni. Először is azok a korábban is halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű, önmaguk védelmére képtelen csoportok sorolhatók ebbe a körbe, amelyeknek hiányzik az egzisztenciális vagy műveltségi alapjuk az új, kényszerű helyzethez való alkalmazkodáshoz, a szakmai megújuláshoz A másik abszolút vesztes az a nyugdíjasréteg, amelynek a nyugdíja állandóan veszít vásárlóértékéből. Voltaképpen ők is a középosztálynak ahhoz a részéhez tartoznak, amelynek életnívója a létminimumra vagy az alá süllyedt: a tisztes megélhetésre nem elég, az éhenhaláshoz sok. Egy ország nehezen engedheti meg magának azt a luxust, hogy a felnőtt lakosság 20-25 százaléka emberileg elviselhetetlen vagy nehezen elviselhető körülmények között éljen, nehéz tudomásul venni, hogy az esélyegyenlőség legcsekélyebb lehetősége sem vonatkozik rájuk. — Mit lehet tenni? — A szegénykérdés nagyon összetett. Az állam — részben gazdasági kényszerből — sokhelyt visszavonult a szociális területről, s amennyire tellett, a helyét betöltötte a polgári szolidaritás. Látok spontán segítőkészséget, társadalmi szolidaritást és látom annak a hajszálcsövességnek az érvényesülését is, ami társadalmunk kezdeményezéséből felszivárog az állami intézményrendszerbe. De sem az egészségbiztosítást, sem a nyugdíjbiztosítást, sem az oktatási rendszert eltörölni nem lehet. Hogy az állami bevételeken mit segítene további adóemelés vagy adócsökkentés, ezt nem tudnám megmondani. A gondokon hosszabb távon csak a gazdasági fellendülés enyhíthet. Addig is én ott keresném a megoldást, hogy a jelenlegi fekete- és szürkegazdaságot szűkítsük be lehetőség szerint, s az adóztatás érje el mindazokat, akik feltehetően viszonylagos nyertesei a rendszerváltozásnak, bár nem vagyok biztos benne, hogy elromlott adómorál esetén akár az adók csökkentése is alapjában változtatna a helyzeten. De abban biztos vagyok, hogy az ország GDP-je több, mint amit számítással ki tudunk mutatni. — A szociális feszültségek enyhítésében, a gazdaság dinamizálásában számíthatunk-e még a Nyugat segítségére? Van-e a Nyugatnak felelőssége abban, hogy nem úgy hálálta ' meg Magyarország érdemeit, ahogy i azt remélni lehetett? — Naivitás arról beszélni, hogy a Nyugat hálával tartoznék nekünk, akár azért, mert a tatárok nem jutottak el oda, akár azért, mert a törököket feltartóztattuk Bécs határán, vagy mert ’56-ot mi csináltuk, a némete-I két mi engedtük ki s a szovjet csapa' tok innen vonultak ki először. Mikor I tettük ezt, senki nem a Nyugatra gondolt. Nem a Nyugatot védtük, ha; nem saját magunkat, a bőrünket és j életfeltételeinket védtük. A politikában az érdekviszonyok, a gazdaságban a haszon elve érvényesül. Mikor én nyugatiakkal beszélek, akkor sohasem arra koncentrálok, hogy megmagyarázzam, mivel tartoznak nekünk, mert semmivel nem tartoznak. Amikor Magyarország vagy a térség jelentőségét hangoztatom, akkor azzal érvelek, hogy ez egy százmilliós potenciális piac. Tehát kőkemény önzést kívánok tőlük, csak nem a kétnapos szatócsönzést, hanem a széles látókörű üzletember hosszú távú önzését. És ezt nagyon könnyű megértetni államfői vagy kormányfői szinten, de lejjebb már előkerül a bokszén — Tapasztalta-e, hogy Magyarország leértékelődött a külföld szemében, s elvesztette helyzeti előnyét a régióban? — Ezzel nem találkoztam. A térség országai helyzetüket, problémáikat tekintve ha nem is ugyanabban a stádiumban vannak, de nagyon közel állnak egymáshoz. Ami nem következett be ott, de itt már bekövetkezett, az valószínűleg ott is be fog következni. A múltba forduló politizálás, a rendszerváltást vezető hiteles politikusok elkopása, kiszorulása, a jobbratolódás többé-kevésbé mindenütt tapasztalható. A nacionalizmus jellege, a nacionalista szavak mindenütt olyanok, hogy akár ki is lehet pontozni a nemzet nevét, a szövegek teljesen egyformák, tehát nem tudunk egymásnak szemrehányást tenni még stílus dolgában sem. Ezt teljesen világosan látják nyugati partnereink, mint ahogy felső szinten azt is látják, hogy nem lehet kikerülni a térséget és problémáit. Viszont nincs stratégiai elképzelésük, nem látták és nem készültek fel rá, mi lesz a Szovjetunió összeomlásának a következménye. Magyarországot nem értékelték