Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-19 / 8519. szám

I

egymással versenyző, nem pedig egymást kiegészítő termelési szerkezet jött létre. Vagyis mindegyik ország ugyanazon, vagy hasonló javakat tud exportálni, és ugyanazon, vagy hasonló javak importjára van kereslete. Tekintettel arra, hogy a modernizációs pólus a régión kívül helyezkedik el és az egymás közötti kereskedelem igen szerény, a nemzetközi játékszabályok nem sajátíthatók el regionális együttműködés keretében, ahogy ezt több nyugati szakértő javasolja.

Harmadszor, aligha meglepő, hogy a visegrádi országok egymás versenytársai a világpiacon. Ezért a köztük lévő kapcsolatokat nem a gazdasági együttműködés, hanem a gazdasági rivalizálás határozza meg. amely magában foglalja az egyedi utak és kezelési módok keresését mind a legszélesebb nemzetközi közösségben, mind - és legfőképpen - pedig az EK-t illetően. Versenyeznek a jobb piacra jutási feltételekért, a külföldi tökéért, de abban is, hogy kinek van a legjobb sajtója Nyugaton. A regionális együttműködést gátolja az újraéledő nemzeti protekcionizmus, amiben persze mindannyiuk „nagy tanítómestere”, az EK jár élen rossz példával (lásd a mezőgazdasági és acélipari korlátozásokat).

Negyedszer, a visegrádi országok földrajzi helyzetéből következik, hogy biztonsági és politikai érdekeik csak részben esnek egybe, akár a Németországgal, az Oroszországgal vagy a nemzetiségekkel való viszonyt tekintjük. Cseh-Szlovákia 1993 eleji felbomlása valószínűleg nem erősíti a régión belüli politikai együttműködést.

Regionális fizetési unió?

A jelenlegi körülmények között elavultnak tűnik minden olyan gondolat, amely egyfajta közép- és kelet-európai fizetési uniót szeretne létrehozni. Nyomatékosan szükséges emlékeztetni arra, hogy a második világháború után létrehozott Európai Fizetési Unió (EPU) a maitól teljesen eltérő feltételekre épült.

Az EPU-ban részt vevő országok nagymértékben érdekeltek voltak az egymás közötti kereskedelem fejlesztésében, és történelmileg kiépített komplementer kereskedelmi kapcsolatrendszerrel rendelkeztek, amely 1939, még inkább pedig 1914 előtt kiválóan működött.

Emellett az egymás közötti kereskedelem összkereskedelmen belüli aránya elérte a 60-70 százalékot, vagyis a tízszeresét annak az aránynak, ami ma a visegrádiak egymás közötti kereskedelmére jellemző. Az EPU egyik legfontosabb feladata az volt, hogy kiegyenlítse a bilaterális kereskedelemben keletkezett többleteket és hiányokat, és ezzel elhárítsa a nemzetközi | áruforgalom gyors bővülése előtt álló pénzügyi-fizetési akadályokat. A háború utáni években ugyanis valamennyi nyugat-európai ország híjával volt konvertibilis fizetőeszköznek, és e hiány áthidalásában is segített az EPU. Végül, de nem utolsósorban, az EPU-t nem a tagállamok, hanem az Egyesült Államok finanszírozta.

A javasolt Közép-európai Fizetési Unió (CEPU), avagy egy egész Kelet-Európát magában foglaló pénzügyi unió potenciális tagjai egészen más gazdasági körülmények között léteznek. A regionális kereskedelem gyakorlatilag összeomlott, és alig van érdeklődés a régi, KGST-típusú kooperáció újraélesztésére. Senki sem hajlandó ugyanis nemzetközileg versenyképtelen termékeket elfogadni cserében „kemény”, nemzetközileg értékesíthető javakért. Ez pedig önmagában erősen korlátozza a regionális kereskedelembe juttatható termékek körét. Egyetlen ország sem érdekelt a regionális kereskedelemre támaszkodó, de versenyképtelen ágazatok vagy vállalatok túlélésében. Ezek

ugyanis nemcsak egyébként is szűkös erőforrásokat vonhatnak el más területekről, hanem olyan erős gazdasági és politikai lobbykat alakíthatnak ki, amelyek megkérdőjelezik a gazdasági és politikai átalakulás jelenlegi folyamatát. Senki sem tekint modernizációs pólusként vagy erőforrás-termelőként a regionális kereskedelemre.

Mindehhez járulnak a FÁK közismert súlyos bizonytalanságai, beleértve a vállalatok fizetésképtelenségét vagy a vágtató inflációt, ami mindenfajta fizetési uniót eleve lehetetlenné

tesz. Végül, még élénken él az emlékezetben a KGST-vel kapcsolatos számos rossz tapasztalat (torz szakosodás, a regionális kereskedelem előnyeinek és hátrányainak mérhetetlensége, rossz termékimázs, netnzetközi versenyképesség elvesztése, stb.), ami pszichológiailag sem biztosít szerencsés közeget a (regionális fizetési unióval kapcsolatos tervek fogadtatásának.

; A CEPU megvalósításának egyetlen lehetősége az lett volna, ha - közvetlenül a KGST- ben végrehajtott ár- és fizetésimechanizmus-reform után - j valaki átvállalta volna a kis 1 KGST-országok Szovjetunióval szemben kialakult tetemes kereskedelmi mérleghiányának finanszírozását. Ellentétben a második világháború utáni Nyugat-Európával, itt nem különböző előjelű bilaterális kereskedelmi mérlegekről volt szó, hanem a kis országok sorozatosan súlyos deficitjéről egyetlen országgal,, a nyers- i anyagexportőr Szovjetunióval szemben. Az ilyen egyensúlyhiány kezelése pedig másfajta mechanizmust igényelt volna. Ami azonban fontosabb, egyetlen nyugati ország vagy országcsoport, esetleg nemzetközi szervezet sem jelentkezett, hogy hajlandó lenne a kialakult hiányt finanszírozni, holott nem kétséges, hogy egy ilyen lépés nagymértékben enyhítette volna a rendszerváltás amúgy is súlyos terheit és gazdasági árát.

Végezetül egy technikai problémát is meg kell említeni. Ugyanis a közép-európai, kisebbrészt pedig már a kelet-európai országokban is megindult az a folyamat, amelynek eredményeként a nemzeti valuták | konvertibilisek lesznek. Ezért a : CEPU abban az értelemben is ! idejétmúlt, hogy a konvertibilis í valutaszűkébőí adódó problémákat orvosolja.

Természetesen az átalakuló I országokban általános hiány van fejlesztési erőforrásokban. A belátható időn belül azonban nincs olyan régión belüli erőforrás, amely ki tudná elégíteni a térség hatalmas modernizációs igényeit. Ezért a modernizációs erőforrások fejlett országokból való beszerzésének nincs reális alternatívája. Ebből következik, hogy nincs alternatívája a Nyugat-orientált modernizációs politikának sem. Más kérdés-, hogy ezen a főirányon belül törekedni kell a regionális együttműködésből adódó lehetőségek minél jobb kihasználására.

Nem kétséges, hogy- a Nyugat jobban tudna hozzájárulni a közép- és kelet-európai orszá