Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-19 / 8519. szám

ségek ügyével és a határok témájával. Egyértelművé kell tenni, hogy nem a határok módosítását tekintjük a kisebbségi probléma megoldásának A szomszédsági politika kudarca, amelyért természetesen nem egyedül a magyar külpolitikát terheli felelősség, sajátos megvilágításba helyezi a térség biztonsági kérdéseit is. A rendezetlen helyzetben élesebben jelentkeznek a régió országai közötti erőviszonyokban hazánk kárára meglévő vagy vélt egyenetlenségek. Ez a tény egyrészt a veszélyérzet túldimenzionálásához vezetett, másrészt azt eredményezte, hogy a magyar külpolitika szinte kizárólag külső, alapvetően katonai jellegű segítség biztosításával véli garantálhatónak az ország biztonságát. Ez a „biztonságpolitikai patemalizmus” egyrészt alábecsüli a magyar külpolitika lehetőségeit és felelősségét a feszültségek felszámolásában, a szomszédos országok biztonságérzetének javításában, másrészt pedig a biztonság korszerű, komplex felfogásának szem elől tévesztését eredményezheti (Hírek szerint például a közelmúltban tartott nagyköveti konferencián elhangzott külügyminiszteri beszéd is főleg a NATO-val foglalkozott, és szinte semmi figyelmet nem szentelt az Európai Közösséggel kapcsolatos kérdéseknek.) Ami pedig a nyugati biztonsági szervezetekkel való együttműködést illeti, ott is célszerűbbnek látszik a látványos, sokszor megalapozatlan próbálkozások helyett a tartalmában és formáiban egyaránt fokozatosan gazdagodó együttműködés kialakítására helyezni a hangsúlyt.

Már nem

„sikerágazgtOi

Végezetül egyre többen tartják megalapozatlannak ás utasítják el a jelenlegi külpolitika „sikerágazat” minősítését. Ennek oka nem a korábbi látványos eredmények elmaradása, hiszen az csak egy korábbi, kivételes helyzetben volt lehetséges. A probléma az, hogy a túlideologizált külpolitika a helyes fő célokat sokszor helytelen módszerekkel követve zsákutcába jutott és kifulladt. Tetézte a bajt, hogy sem téves koncepcióját, sem visszajelzett hibás gyakorlatát menet közben nem korrigálta, és ez perspektívában az ország számára súlyos következményekkel járó elszigetelődés veszélyét hozta magával.

E problémákat tisztázni kell még, akkor is, ha a már említett nagyköveti értekezlethez intézett miniszterelnöki üzenet indulatosan utasította vissza a kormány külpolitikáját ért bírálatokat, a nemzeti érdekekkel szembeni megnyilatkozásoknak minősítve azokat. Meggyőződésem: pluralista demokráciában természetes, sőt kívánatos, hogy a pártok a külpolitika kérdéseiben is markánsan megfogalmazzák álláspontjukat. A kormánynak tudomásul kell •vennie, hogy nem vele kezdődött, s nem is vele fog végződni a történelem, a magyar nemzeti érdekek érvényesítését célzó külpolitika.

Egyetértek azzal, hogy nem lenne szerencsés, ha a külpolitika rossz értelemben vett kampánykérdéssé válna. Ugyanakkor az sem lehet, hogy egy, esetleg a mai ellenzéki erőket magában foglaló kormány a külpolitikai koncepció és gyakorlat korrigálására a választásokon kapott mandátum nélkül válaszoljon a minden kormányváltozásnál a külpolitika vonatkozásában is szükségszerűen felmerülő „folyamatosság-változás” kérdésére.

Különösen fontos ez a mai helyzetben, amikor meggyőződésem szerint nem a folyamatosság minden áron való fenntartása demonstrálná legjobban stabilitásunkat, európaiságunkat, és szolgálná leghatékonyabban nemzeti érdekeinket. Nem téveszthet meg senkit - bár erre a külügyi vezetés gyakran hivatkozik -, hogy a nyugati országok nyíltan nem bírálják a magyar külpolitika ballépéseit. Ezt állítani szelektív hallásra utal. Mert igaz ugyan, hogy a profidiplomáciában nem túl gyakori a durva fogalmazás és pláne a partnerok lejáratása, és a kibontakozó •fcövetoégesi viszonnyal is nehezen lenne összeegyeztethető, bogy k'i rendszerváltás előtti magyar diplomáciát egyértelműen elismerő és méltató Nyugat a melléfogások miatt nyilvánosan elmarasztalja az első szabad választások eredményeként létrejött demokratikus kormány külpolitikáját. De - amint ezt például a Szlovákia elszigetelésére az elmúlt több mint fél évben tett különböző magyar kezdeményezésekre való reagálásuk is bizonyította - megteszik ezt kulturált formában. Az már a mi hibánk, hogy a külügyi vezetés, a jelenlegi magyar diplomácia nem képes, vagy nem akarja érzékelni ezeket a jelzéseket és üzeneteket

Szükség van tehát a külpolitikával kapcsolatos józan, tisztázó vitára. A mai lépéseknek ugyanis komoly holnapi következményei lesznek, amelyek alapvetőm befolyásolják nem csak a következő kormányok mozgásterét, hanem a jövő generáció sorsát is. Elemi érdekünk, hogy külpolitikánk se csak a múltba néző, hanem előre tekintő, nem csak a fejleményekre utólag reagáló, hanem lehetőség szerint azok formálására, alakítására is képes, realista, kiszámítható és Európakonforro legyen. Csak a kontinens többi országának korrekt, konstruktív és együttműködő partnereként van remény arra. hogy alapvető érdekeinket érvényesíthessük.

Stratégiai kérdés

Egy ilyen külpolitika nem csak sarokpontjaiban és prioritásaiban, hanem koncepciójában és gyakorlatának fő elemeiben is tudatosan kialakitott, folyamatosan fenntartott és újrateremtett széles körű konszenzust igényel. A külpolitika folyamatossága, kiszámíthatósága általában más demokratikus államokban is közmegegyezésen alapul. Különösen fontos ez hazánk esetében, ahol a nemzetközi feltételek alakulása meghatározó jelentőségű, következésképpen a külpolitika stratégiai kérdés Valódi konszenzus azonban - az eddigi alapvető célkitűzések változatlansága mellett is - csak új alapokon képzelhető el, mert a jelenlegi irányvonal sok tekintetben nem alkalmas a nemzeti érdekek hosszú távon eredményes képviseletére. Korrekcióra van tehát szükség. De a mostani külügyi vezetés az előzmények után már akkor sem lenne képes egy megújított, több fontos elemében új külpolitika hiteles képviseletére, ha erre egyébként kész lenne. Elkerülhetetlen tehát, hogy az ellenzéki pártok már most tisztázzák viszonyukat a külpolitikához, foglaljanak állást a nyitott koncepcionális kérdésekben és mutassanak fel egy, a jelenleginél jobb, a célok és módszerek között összhangot teremtő, az európai normákhoz jobban illeszkedő és így sikeresebb alternatívát Ennek ki kell terjednie a hatékony koordinációt biztositó szervezeti struktúrára, a magas színvonalú szakmai munkára képes külügyi köztisztviselői gárda kialakítására és végső soron egy már régóta esedékes külügyi törvény megalkotására vonatkozó elképzelésekre is.

Jó lenne elkerülni, hogy igaz legyen ránk Murphy törvénye, miszerint a politikusok csak akkor cselekszenek értelmesen, ha a többi lehetőséget már kimerítették.

Somogyi Ferenc