Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-19 / 8519. szám
Népszabadság, 1993. aug. 12. 1 A külpolitika az elmúlt egy-másfél évben viszonylag kevés figyelmet és nyilvánosságot kapott. A kezdeti látványos eredmények után, majd a nevezetes fegyver szállítási botrány elcsende■éedését követően hosszú ideig jószerével csak néhány külpolitikai szakértő és újságíró foglalkozott a témával. A politikusok nagy része - talán belpolitikai, választási megfontolásokból vagy egyszerűen érdemi információk hiján - sokáig „szent tehénként” kezelte és nem bírálta a kormány nemzetközi tevékenységét. Sőt a mini kormányválságnak az MDF-böl történt kizárások következtében felsejlö lehetősége kapcsán még ellenzéki vezetők is azt hangsúlyozták, hogy egy esetleges előrehozott választás utáni kormánynak is változatlanul a jelenlegi külpolitikai kurzust kell folytatnia. Csak később, a kormány sorozatos ■baklövései láttán fogadták el, hogy a „sikerágazat” minősítéshez nem elegendő csupán a súlyos nemzetközi botrányok hiánya. Mostanra pedig már mindhárom parlamenti ellenzéki párt <mértékadó politikusa valamilyen formában kételyeit fogalmazta meg a sokat emlegetett külpolitikai konszenzus tartalmát és természetét illetően is. Ezzel a magyar külpolitika kulcskérdésére tapintottak. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján ki kell mondani: Magyarországon ma nem létezik a szó klasszikus értelmében vett valódi külpolitikai konszenzus. Szerencsére létezik - és ez megőrizendő nagy érték - »egyetértés a ma már természetes alapelvekben és a legfontosabb célokban. Ma valamennyi számottevő magyar politikai 'erő osztja, hogy nemzetközi tevékenységünk prioritása a mibél teljesebb európai, euro-atianti integrálódás és a szomszédos országokkal való viszony normalizálása, az ott élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetének javítása. Ez a közmegegyezés azonban lényegében pem tudatos együttgondolkodás eredménye, sokkal inkább az objektív körülmények által bieghatározott egyetlen ésszerű lehetőség kifejeződése. t I. Koncepcionális tévedések 1 Az igazi konszenzus hiányának egyik kézenfekvő, egyszerre formai és tartalmi oka, hogy 1 érti' működik az álláspontok ígyéitetését szolgáló mechaíizmus. Továbbra sem intéznényesedett az Országgyűlés f lenáns ülésén elhangzó rendzeres külügyminiszteri expozék és külpolitikai viták gyakorlata, a külügyi bizottság hsak ritkán tudja ezt a funkciót érdemben betölteni, más, szakértői fórumok pedig csak elvétve jönnek össze. Mindez azt tükrözi, hogy a kormány a külpolitikában is következetesen frvényesíti a demokrácia többségi felfogását és kifejezetten Cikkünket - szerzőié 1989 és 1991 között a Külügyminisztérium államtitkára volt - vitaindítónak szánjuk. tartózkodik a konzultációtól és egyeztetéstől. Nem alakulhat ki tehát tényleges közmegegyezés, mert a kormány nem vonja be az ellenzéki pártokat - sőt gyakran a koalíciós partnereket sem - az álláspontok kialakításába, a bírálatot pedig rendszeresen figyelmen kívül hagyja vagy visszautasítja. A konszenzust a kormány külpolitikájának feltétlen támogatásaként értelmezi, hangsúlykülönbséget is csupán egyes gyakorlati lépések megítélésében engedve. Különbségek persze nem csak az - elsősorban a kormány kompetenciájába tartozó - konkrét lépések, hanem az azok mögött meghúzódó, a célok elérésének módjára vonatkozó koncepcionális elképzelések tekintetében is érzékelhetőek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a külpolitika ismétlődő hibái nem magyarázhatók egyszerűen szakmai hozzá nem értéssel, hanem - így sorozatban - koncepcionális tévedéseket is jeleznek. Ezek közül először is megkérdőjelezhető a jelenlfcgijlBüipolilika helyzetértékelése, saját lehetőségeinkről és szerepünkről kialakított álláspontja A külső fejlemények és belső - főleg gazdasági - teljesítményünk gyengesége mellett paradox módon a legutóbb már egyenesen destabilizáló hatásúnak minősített magyar külpolitika is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország elvesztette a térségben korábbi megkülönböztetett helyét. Nem helyes tehát lehetőségeinket túlértékelni, a Nyugat kedvence szerepében tetszelegni és - akár történelmi küldetéstudattól, akár személyes ambícióktól vezérelve - regionális, sőt világpolitikai befolyásra törekedni. Más volt a nyolcvanas évek végén az egyetemes elvek és normák térségbeli érvényesítését szorgalmazva egyfajta úttörő szerepet játszani, mint most a végső soron a mienkhez hasonló célokat követő szomszéd országok között magunkat kivételezettnek, az igaz ügy letéteményesének tekinteni. Ugyanakkor a „méretarányos mozgástér” korlátainak felismerése sem beletörődést, az aktivitás és kezdeményezés feladását jelentené, ellenkezőleg: tevékenységünk reális alapja a lehetőségek feltárása, ha lehet alakítása és kihasználása kell legyen. Elfogadhatatlanul alakult a prioritások közötti viszony is: a szomszédsági politika szinte kizárólagos elemévé vált a határon túl élő magyarok ügye. és felborult az európai integrálódás és a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolataink közötti egyensúly is. E kérdéseket pédig nem szabad az összefüggéseket figyelmen kívül hagyva kezelni. Egyfelől tudatában kell lennünk annak, hogy a szomszédainkkal folytatott vi, tjiban a Nyugat nem fog egyértelműen mellénk állni még akkor sem, ha törekvéseink -egyébként jogosak, e kapcsolatok normalizálása nélkül pedig nem vagyunk Európában szalonképesek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha létezik megoldás a nemzeti kisebbségeknek a szomszéd államokkal való viszonyunkat leginkább terhelő ügyére, akkor az csak az érintett országok demokratikus fejlődése, gazdasági felemelkedése és végső soron európai integrációja keretében képzelhető el. Ezek a célok a szomszédok lejáratásával nem, csak megnyerésükkel érhetők el. El kell dönteni, hogy helves-e továbbra is előzetes feltételeket szabni a kapcsolatok normalizálására, vagy éppen a kétoldalú együttműködés javítása félvén kell segíteni a problémák 'rendezését, és ettől várni a helyzet javulását. , Ennek megfelelően lenne cél. szerű kezelni az alapszerződések néhány relációban már megkerülhetetlen ügyét is. Egyértelmű, hogy minden szerződésnek az adott reláció sajátosságait kell tükröznie, ilyen értelemben, de csak ilyen értelemben nem tekinthetők a korábban kötött hasonló megállapodások precedensnek. Egyébként pedig szamomra természetes, hogy egy ilyen alapvető dokumentumnak feltétlenül foglalkoznia kell, mégpedig mindkét fél érdekeit szem előtt tartva, az ebben a térségben most leginkább előtérben álló két politikai, biztonsági kérdéssel: a nemzeti kisebb-I Kimondhatjuk immár: a király motelen! Konszenzus vagy alternatívák a külpolitikában
