Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-13 / 8517. szám
Magyar Nemzet, 1993.8.7 27 ?5Ne bántsák a papát!” Kovács András esete Horthy Miklóssal Hazahozzák, és szeptember negyedikén szülőföldjén végső nyugalomra helyezik Horthy Miklós hamvait. A hír és a vele együtt járó készülődés máris végletes indulatok kiváltója lett, és ez bizonyos fokig érthető. Az egykor volt kormányzót évtizedeken át sötét színekkel festették elénk a kommunista szellemben fogalmazott publikációk. Akiknek személyes élményük és pozitív véleményük volt Horthyról, úgy tartják, végre „helyre tehető” a sok egyoldalúság, akik viszont csak az utóbbi negyven évben kialakított kormányzóképet ismerik (a háború utáni aemzedékek), értetlenül tekintenek az ünnepélyes esemény elé. Hiába a könyvkiadás néhány fontos tette a hiteles történelemszemlélet érdekében, a sokadalom könyvespolcain nem sorakoznak azok az emlékiratok, tanulmányok, összegzések, amelyek - olykor egymással vitázva, máskor egymást kiegészítve - kiben-kiben árnyalt és ugyanakkor szilárd meggyőződést formálhatnának arról a nevezetes halottról, akinek - történelmi szerepének megítélésétől függetlenül is - joga van megnyugodni végre a hazai földben. A nagyközönséghez az irodalomnál könnyebben utat találó filmművészet persze sokkal gyorsabban és egyértelműbben tisztázhatná Horthy Igazi egyéniségét. A magyar filmművészetnek ráadásul van is olyan munkája - Kovács András Októberi vasárnap című játékfilmje -, amely már akkor kísérletet tett a tárgyilagos kép kialakítására, amikor még a legmerészebb álmokban sem ötlött fel, bogy a kormányzó egyszer hazaköltözhet. Az egyértelműen baloldalinak elkönyvelt rendezőt tizenvalahány évvel a nem minden kockázat nélküli vállalkozás után és a megváltozott idők megváltozott akusztikai viszonyai közt Horthyról, a film elkészülésének körülményeiről és mai vélekedése felől faggatom. Budapest nem vett észre semmit- Éppen egy lengyel-magyar közös munka tető alá hozásán dolgoztam' -fezdi t^‘/Sä&?egy televíziós vágószobából szabadulván *44-ben játszódott volna, és a varsói felkelés7étt Völná artéAáj'áT1ííniikor azonban komolyra fordult a dolog, a lengyel fél elbizonytalanodott. Nem értettek egyet a varsói felkelés megítélésében, és emiatt félre kellett tenni a film tervét. Akkor keresett meg André Libik, az akkor Münchenben élő, azóta hazaköltözött producer, aki fölkért, készítsünk filmet Horthy fiának az elrablásáról. A témának az adott időszerűséget, hogy akkoriban napirenden voltak az emberrablások, a gépeltérítések. Nekem azonban nem sok kedvem volt hozzá, ./áztam” attól, hogy egykor létezett és jól ismert történelmi figurákat vigyek filmre. De mivel ekkorra már ugyancsak beleástam magamat ’44 történelmébe, rátaláltam ama az emberre, Horthy számysegédjére, akiről igen keveset lehetett tudni. Ezen a szárnysegéden keresztül módom volt úgy ábrázolni a kort, hogy az ismert személyekhez kötődő feladatokat nem kellett teljesítenem. Horthy csak egyetlen pillanatra jelenik meg a filmben, a történet végén. Valaki mondta is később, jobb lett volna, ha a filmben a főszereplőt - aki abban az értelemben főszereplő, hogy mindenről 6 dönt - nem is látjuk. Lehet, hogy igaza volt ennek az illetőnek, de nem volt lelkierőm kihagyni a filmből ezt a jelenetet, kiváltképpen, hogy Kovács Károly pompásan meg tudta személyesíteni Horthy Miklóst.-Afilm témája '44. október 15-e, az a vasárnap, amikor Horthy megkísérelt kiugrani a háborúból. Vannak személyes emlékei erről a napról?- Hogyne! Itt voltam Budapesten, mint tizenkilenc éves egyetemi hallgató. A kiáltványt nem hallottam ugyan, de az újságot, ami ezután szinte azonnal megjelent a kiáltvány szövegével, olvastam. Emlékszem, kettős érzés fogott el, a megkönnyebbülésé: vége a háborúnak, az életveszélynek; ugyanakkor mint kolozsvári, arra gondoltam, hogy Erdély újra elveszett. Ezért fogadtam vegyes érzésekkel a hírt. De mások is így fogadták. Az lett volna a természetes, ha kitörő öröm söpör végig a városon, ha a lakosság kitódul az utcákra. De nem. Mindenki élte a szokásos életét. Szabó Zoltán nagyon szépen örökíti meg ezt egyik kitűnő írásában. Adva volt egy történelmi szituáció, és a tömeg nem hogy nem élt vele, de föl se igen fogta. SS-tiszt a leánynevelő élén- Zárolt dokumentumokat olvashatott a filmjéhez? Az egykori szereplőket megkereste?- Az Országos Széchényi Könyvtárnak azon a részlegén, ahol a nem publikus anyagokat tárolták, a „zárt osztályon” mindenhez hozzájutottam. A filmgyár kért engedélyt ehhez. Volt, amit magyarul, volt, amit németül olvastam végig a feleségem segítségével. És persze fölkerestük azokat az embereket, akiket még elérhettünk. Elmentünk például Hőttlhöz, aki az SS földerítő főnöke volt, és akit Hoffmann néven Claus Maria Brandauer személyesít meg. Egy ausztriai, alpesi faluban élt, az ottani leánynevelő intézet igazgatójaként. Készségesen válaszolt a kérdéseinkre. Libik André pedig még a forgatás előtt elment a fiatal Horthy Miklóshoz, Mallorcára, hogy kikérdezze, miért jelent meg azon a bizonyos találkozón, ahonnan azután elrabolták. Ez az elhatározása ugyanis maga volt az
