Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-10 / 8515. szám
volt bajom a zsidókkal. Addig, míg engem ezzel a perrel meg nem támadtak. Hát álljon meg a menet, ha én segítem a fajt..., mert mit mondott a szegedi rabbi, aki egy zsidót megment, az egy nemzetet ment meg, hát ä' én megmentettem egy-két embert. Hogy engem megtámadtak, ez a világ legpiszkosabb dolga! Higgye el, ilyen szervezett boszorkányüldözés még nem fordult elő a világon! Mikor a perrel megtámadtak, a kanadai magyarság egy perc alatt hatvanezer dollárt adott az ügyvédnek a költségekre. Mindenki mellettem van, és ezért esik rosszul, hogy engem ilyenekkel vádolnak.- Tudja, mikor 1951-ben kijöttem Torontóba, Dobaji Deutsch Béla volt a háziorvosom. Vele szemben volt a kávéházam, onnan küldtem át neki pácienseket. Bélának én építtettem fel az egész orvosi rendelőjét. Természe-, tesen Deutsch Béla zsidó ember volt. Aki az éttermembe a húsokat szállította és nagyon jó barátom volt, a Zimmerman és a Hartman Laci, zsidó gyerekek voltak, a pincérnőm Földi Judit zsidó lány volt, a könyvelőm zsidó, az ügyvédem zsidó, a fogorvosom, a Stem zsidó. Hát ha rám valaki azt mondta volna akkor, hogy én nem filoszemita volnék, hanem antiszemita,' az egy közhülye, ugye.- Amikor a perrel megtámadtak, 1986-87-ben, akkor kiderült, hogy ilyen a zsidóság - Finta hangja felindűlttá válik. - Barátaim azt mondták nekem, ez a köszönet azért, hogy segítettél, hogy kihoztál Szegeden a táborból embereket.- Végül is ön hány embert tudott megmenteni? Hogy tudott valakit is kihozni, nem voltak elég szigorúak a szabályok?- összevissza tíz-tizenkettőt hozd tam ki, nem túl sokai. Nem volt lehe-l tőség, nem lehetett. Tudja, amikor valakinek a német a háta mögött állt és német megszállás volt, tudja, a szabályok is elég szigorúak voltak. Randolph L. Braham A magyar Holocaust című könyvében a második|| kötet 57. oldalán ez áll: „A koncentrált ciós és bevagonirozási központ pa-l rancsnokaként Finta mentesítési ügyekben is dönthetett. Visszaélt ezzel a hatáskörével, nem engedélyezte több mentesíthető zsidó és kitért mentességét... Finta, aki állítólag „szórakozást kedvelő" tiszt volt, megjátszotta, hogy a legbecsületesebb és a legrendesebb ember, az igazság az, hogy kétarcú ember volt. A németek spiclije. ”- A vád is úgy szólt ellenem, hogy kegyetlenkedtem és ordítottam. Tudja, így tudtam kihozni azokat az embereket. - Finta megpróbálja régi önmagát utánozni. - „Az istenit, büdös rabok, elrejtettétek a kincseiteket, föl kell ásni az egész udvart, a kertet, azonnal kérek négy erős embert, mert szétverem a pofátokat.’’ Négy embert hoztam így ki a szegedi Lippai gyárból. Ki vittem őket a Maros torkolatához, tudja, ott volt egy halászcsárda, hoztam ki két kenyeret és azt mondtam, gyerekek, itt egy csónak, beülni és bemenni a Maros közepébe, és maradjatok ott, amíg a németek el nem mennek onnan... Így ők el tudtak menekülni.- Mi szerint döntötte el, hogy kit ment meg?- Nézze ugye, hát a Gönozöt, aki ugye segített rajtam, mint gyereken, betett állásba. Akkor a hogyishivjákot, a suszteromat és a Nádas Zolit, egy dobost, egy zsidó gyerek. Neumannak hívták. Őket egyszerre vittem ki. Épp egy olyan tiszt volt ott véletlenül, olyan német, akivel igen jóban voltam. Mondtam, hogy kiviszem egy kis házimunkára a lakásomra őket. Az nem tudta, hogy én valójában a laktanyában lakom. így mind a kettőt kivittem, megfürödtek, megebédeltek.- Azután mi lett velük?- Azt nem tudom.- Azokat az embereket, akiket Kanadába kihoztak tanúnak, ön felismerte?- Nézze, nagyon sokat voltam zsidókkal együtt társaságban. Tudja például a Révészék is, és mások is mind milliomosok voltak, a kőszénbányatulajdonos, és ilyenek. És ezekkel mi együtt zsúroztunk, 16-20 évesek voltunk, együtt táncoltunk, egy tánciskolába jártunk. Ezeket ugyebár jól ismertem. Túl sokat voltam a társaságukban. Akik kijöttek tanúnak, mondták, hogy felismertek. Én olyat tudok mondani, akit felismertem, hogy 15 éves koromban szájon csókolt. Akkor mi van, ugye... Miért nem lehet most is úgy együtt élni nekünk, mint 1935-ben, amikor Fúchs Éva volt a menyasszonyom?! Az Éva szülei végül nem engedték, hogy hozzám jöjjön, és Éva otthagyott, ki is ment Izraelbe...- Önnek nem jutott sohasem eszébe, hogy végül is miért kellett embereket gettó, ba zárni, nem merült föl önben, hogy a deportálás jogellenes? I - Az elszállítás, használjuk inkább fezt a szót. Mert a németek mindig azt jjrnondták. hogy mindenkinek dolgozni jjjkell, miért a zsidó vonja ki magát. Katonának nem akarjuk behívni, tehát Éti kell mennie farmra dolgozni Ausztriába. Akkor nekem egyik jó barátom ívolt az egyik főhadnagy. Kérdeztem tőle, igaz-e amit hallottam, hogy akik nem tudnak dolgozni, például a kisgyerekek, vagy azok, akik betegek, azokat agyonlövik a németek... Erre a főhadnagy azt mondta, hogy ilyen nem létezik. Ez kegyetlen híresztelés rólunk, mondta. És tényleg, aki miatt! ezt én megkérdeztem, a dr. Weiman- \ né, aki nekem Szegeden is barátnőm j volt, ugye, és az ötéves kislánya, aki- j két szintén meg | akartam menteni,! I de nem tudtam. Muszáj volt elmenni neki, Ausztriába. Mikor vége i volt a háborúnak, mind a ketten visszakerültek Szegedre, a kislánya és ő is, a legnagyobb egészségben. Randolph L. Braham A magyar Holocaust cimü könyve második kötete 57. oldal: „A (szegedi) zsidókat három transzporttal vitték el a Rókus pályaudvarról. Az első transzport június 25-én hagyta el a várost, a második, 27-én, a harmadik 28-án. Az első két transzportot j Auschwitzba irányították, de csak az j egyik jutott el oda. A másikat a németek (a Bécs melletti) Strasshofba irányították, cserébe a vonatrakomány kecskeméti zsidóért, akiknek Auszt- j riába kellett volna menniük, de figyelmetlenségből és rutinszerűen Auschwitzba parancsolták őket. A harmadik transzportot eleve Strasshofba irányították. A második és harmadik', transzportban levő 5739 zsidó többse-! ge túlélte a megpróbáltatást. ’’- De hát koncentrációs táborok voltak és gázkamrák is, Auschwitzról ön nem hallott semmit?- Nem, én erről, hogy valakit Auschwitzba visznek, vagy hogy- van-1 nak gázkamrák, ezekről nem tudtam. I illetve utólag azért valamit hallottam. Amikor kijöttem Németországba, ott kezdtem hallani, hogy ilyenekről beszélnek. Nézze, a helyzet az volt. hogy háború volt, és tudja, a háborúban, ugye, egy bizonyos fokú tisztogatás megy... A háborúban van igazságtalanság. Itt van például egy kanadai író könyve. A másik oldal a címe. Egy 400 oldalas könyv. Ebben leírja, hogy Eisenhower tábornok egymillió német hadifoglyot öletett meg. És abban a hadifogolytáborban, ahol egy évet München mellett én is lehúztam - ez a könyv 22. oldalán van -, megérkezett egy szállítmány március 22-én és százkét halott esett ki. Mert igaz. hogy Grün bácsi meghalt Bécsben, de nem igaz, hogy mindenkit megöltek, mert természetesen meghaltak beteg-ségekben. meg ragályokban is. De nagyon sokan farmon dolgoztak, és az osztrák nem volt kegyetlen nép. De az is igaz, hogy százötvenezer magyar katona meghalt a doni fronton. Ez kegyetlenség, és erre nem volt szükség... En tízszer rosszabbul voltam egy évig a fogolytáborban, mint a zsidók a gettóban, ugye...- Azért van valami különbség, mivel a zsidók nem követtek el semmit, védtelenek voltak, őket ártatlanul vitték el...És vajon mit vétettek az öregek, a gyerekek?- Hát idefigyeljen, én politikával soha nem foglalkoztam. Tegnap itt 'Torontóban, a Magyar Házban, odajött egy ember hozzám és azt mondta: Imrém, jó, hogy találkoztunk. Most jöttem Floridából, és van nálam egy floridai újság. Ebben le van írva a holocaust. Ebben a hatmillió helyett egymillió zsidó van jelen pillanatban, amit elismernek... Egy floridai újságban jelent meg, s el fogja nekem kül-