Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

Heti Magyarország, 1993.8.6

éleiben jeleskedik, ahelyett, hogy — másik szerepet sem feladva — sajátjait tanítaná. Nincs egységes cigánynyelv sem, hiányos a szókincs, s megjegyzendő, hogy ma a cigányság 80 százaléka magyar anyanyelvű. A cigány értelmiség, öszszefogva a nem cigányokkal, ebben is jelentős missziót teljesíthetne. Tény továbbá, míg a többi hazai kisebbség mögött anyanemzet, nyelvnemzet áll, addig a cigányság ezt is nélkülözni kénytelen. A mondottak talán érzékeltetik, hogy mekkora hiba elnagyoltan, statikusan és jobbára érzelmi alapokon, ráadásul pártpolitikai indítékokból tárgyalni a cigánykérdést. Kiemelendő azonban, hogy a nehézségek ellenére is több iskolában folyik cigány nyelvoktatás.

A rendszerváltoztatást követően megnőtt a cigány önszerveztídések száma, ma már száznál jóval több van belőlük. Kialakultak csúcsszervezeteik is, mim a Koma Parlament, a Magyarországi Cigány Szervezetek Érdekszövetsége, a Koma Fórum és még sorolhatnánk. Ma már államilag támogatott rendszeres tévé- és rádióadások, központilag finanszírozott hetilapok, államköltségen megjelentetett egyéb kiadványok tucatjai szolgálják a cigányság céljait; a kiadványok java a sokszínű, nagyon gazdag cigány kultúráról szól. A kisebbségek támogatására szánt állami költségvetés túlnyomó része, méltán, szintén a cigányságot illeti meg.

Ma, Magyarországon, egyetlen olyan parlamenti erő sincs, amelyik kisebbségellenes, cigányellenes ideológiát, netán gyakorlatot követne, s csak némely marginális erők esetében merülhet fel a gyanú, hogy a cigánysággal alkalmilag öszszetűzó, egyébként szerencsére kevés számú skinhead csoportokkal kapcsolatot keres.

Kiemelendő, hogy a magyar történelem során először, a hazai kisebbégekkel önálló kormányhivatal foglalkozik, magas rangú, c igány származású kormányhivatalnokokk.il, A megszületett nemzetiségi törvény pedig, szinte mindent biztosít, ami a cigányság helyzetének a javítását is szolgálhatja. A törvény nem az asszimilációt, hanem az integrác iót kívánja elősegíteni.

Végül vessünk néhány pillantást a bevezetőben említett, a The European-ban közöli cikkre.

Senki sem állíthatja, hogy a megszólaltatott cigány fiatalember, Erőss Gusztáv keservei nélkülöznék a mindcnnu|X>k részigazságail. Ám nincs mit kezdeni az olyan kijelentéssel, mint: „A cigány gyerekeket nem vették fel az óvodába " Mikor, hol és kik nem vették lel? — kérdem annak tudatában, hogy több száz községben, a legkisebbekben és legszegényebbekben, egyáltalán nem volt és nincs is óvoda. Sokfelé viszont találkoztam cigány óvodásokkal és cigány óvónővel is. A sajnálatos lény: sok száz falu sok ezer gyermeke származásától függetlenül nem járhat óvodába. Nincs mit kezdeni az olyan panasszal sem, mely arról szól, hogy a megszólaltatott fiatalembert, aki önmaga szerint a legjobb oroszos volt, a tanár igazságtalanul osztályozta. Ezer és ezer szülő, köztük tejfehér bőrűek is panaszkodhatnának ilyen vélt, vagy valós méltánytalanságokról. Az interjú alanya elmondja még: egy kolléganője, akivel együtt kellett volna dolgoznia, kijelentette: „Nem dolgozom együtt egy büdös cigánnyal.” Nem vonom kétségbe Erőss állításait, ám ha neki nem, de az újságírónak tudnia kellene (nyilván tudja is, de nem illett volna a képbe), hogy hiba lenne a világon mindenütt fellelhető primitív megnyilvánulásokból egy népre, egy politikai rendszerre, általánosító megállapításokat levonni. Hasonló kijelentések számos nyelven hangzanak el, legfeljebb nem a cigányokat említik. Ilyen vélemények ellen természetesen mindenütt harcolni kell, mert a másság önmagában sem jól, sem rosszal nem jelent.

Az Erőss által említett, az eddigiekhez hasonló megjegyzéseket még hosszan lehetne idézni az angolul megjelent cikkből, de fontosabb, amit a politikai felelősséget is vállaló képviselő, a Koma Parlament elnöke, Horvátit Aladár mondott. Kijelentette: „Ha a kormány olyan műsorokat támogat a tv-ben, amely a cigányokat mint tolvajokat és gyilkosokat mutatja be, akkor ez csak bátorítani fogja a fasiszta börfejűek mészárlásait az utcákon.” A cikk szerzője pedig azt a víziói vetíti elénk, hogy ha az Amalipéhez (egyik cigányszervezet) hasonló szervezetek nem lesznek sikeresek, „népünk békés átmenetének bátorításában, a mészárlások igencsak folytatódhatnak.”

Kél kérdés kívánkozik ezen kijelentések után. Egy: valóban akkora volt és akkora ma a kormányzat befolyása a televízióra, mint azt Horváth Aladár állítja? Kettő: megnézle-e Horváth Aladár és a cikk szerzője, hogy mit jeleni a szó: mészárlás?

Szerencsére mészárlásról beszélni nem lehet, de a nyugat-európai faji zavargásokhoz nem hasonlítható összecsapások száma sem nagy. Természetesen egy is sok ezekből, de szomorú lény, hogy (a történelem a tanú rá) feszültségekkel leli időszakokban bizonyos körök a kisebbségekre, a „másokra” igyekeznek terelni a figyelmet, bűnbakként felmutatva őket. De tény az is, hogj1 más körök viszont a megtörténteket próbálják a valóságosnál sokkalta nagyobbnak bemutatni. Természetesen politikai, hatalmi érdekből.

A cigányság gondjai nem ma kezdtek foglalkoztatni: tudom tehát, hogy nehéz a cigányt él Magyarországon, s a minket körülvevő egész térségben. Sőt, ismereteim szerint, nálunk boldogabb országokban is a megoldatlan problémák közé tartozik a cigányság helyzete a társadalomban. Ám a The European sugallatával szemben azt vallom: a cigányság jövője Magyarországon nem kilátástalan. Jó irányú változás azonban csak akkor lesz, ha a kérdést a napi politika fölé emeljük, ha tudomásul vesszük: mindehhez idő, türelem, jóindulatú együttműködés, valamint egy jobb anyagi helyzetben lévő Magyarország kell.

SPKIDL ZOLTÁN