Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-09 / 8513. szám

népszabadság, 1993.8.3 J. Átszervezett kormányhivatal Beszélgetés Kajái József államtitkárral Kajái József szerint nem lehet arra számítani, hogy a helyükön maradnak a közigazgatási apparátus vezetői, ha a következő vá­lasztások nyomán radikális politikai kurzusváltás következik be. A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára szerint jó néhány választást tartanak még Magyarországon, amíg a szakmai és politikai vezetők közötti bizalmi viszony fontossága már nem fog megelőzni minden más szempontot.- A Miniszterelnöki Hivatal »Ter­vezete jelentősen átalakult az An­­tall-kormány hivatalba lépésé előtti állapothoz köpést. Mennyire stabil aaa a hivatal közigazgatási appará­tusa, mennyire lebet a folyamatos­ság záloga politikai változások ese­tén?- Valóban, a központi köz­­igazgatási szervek közül itt volt a legerősebb a fluktuáció. A nagy „elvándorlás” még az új kormány hivatalba lépése előtt befejeződött, sok, korábban itt dolgozó ember döntött úgy, megismerve a választások ered­ményét, hogy nem várja meg az új kormányt. Akadt olyan rész­leg is, amelyik teljesen kiürült, egyetlen munkatársa sem ma­radt. (Népszerű feladat... foly­tatás a 9. oldalon)- Az titok, hogy melyik részlegről van sző?- A hivatal gazdaságpolitikai részlegéről. A változásokat te­hát az is indokolta, hogy fel kel­lett tölteni a létszámot, de szer­vezeti módosításokat is végez­tünk, a kormányhivatal struk­túráját ugyanis a megváltozott alkotmányjogi konstrukcióhoz kellett illesztem. Érdemes arra gondolni, hogy a pártállam megszűnésével megszűnt a párt­központban felépített - az utol­só években fiatal, tehetséges szakembereket foglalkoztató - párhuzamos közigazgatási ap­parátus, ugyanakkor meg kel­lett növekednie a miniszterel­nök személyes stábjának So­katmondó a hivatal elnevezésé­nek változása is: 1990 májusától már nem a Minisztertanács Hi­vatalaként. hanem Miniszterel­nöki Hivatalként működik, je­lezve. hogy törzskari apparátus­ként alapvető feladata a minisz­terelnök tevékenységének szak­mai szolgálata.- L'gy tudom, hogy külföldi tanácsadók is segítettek az átszerve­zést.- Ez a munka népszerű fel­adatnak bizonyult a tanács­adók körében, nagyon sokan jelentkeztek, hogy segítséget nyújtsanak a többpárti demok­ráciához illeszkedő kormányhi­vatal kialakításához. Jó vi­szony alakult ki a külföldi „társhivatalokkal”, többek kö­zött a német kancellári hivatal­lal, a francia és az angol kor­mányhivatalokkal. A legna­gyobb segítséget azonban attól az amerikai programtól kaptuk, amely lehetővé tette, hogy egy szakértő csapat „világítsa át” a Miniszterelnöki Hivatal szerve­zetét. Az ö tanácsaik alapján hoztuk létre például a kabinet­főnök] intézményt.- Jól tudom, hogy ezt a tanácsadó céget Szekeres Szabolcs - az ÁV Bt. mai vezérigazgatója - vezette?- Igen. Számára nem volt szo­katlan a feladat, hiszen már több országban végzett hasonló munkát. Az időközben hazatele­pült szakember az átvilágítás befejezése után - nem közvetle­nül - került az ÁV Rt.-hez- A szervezeti tanácsadás költsé­geit is a nemzetközi segélyprogramok finanszírozták?- Igen, ez a magyar állam­kasszát nem terhelte.- Mennyire stabil ma a Miniszter­­elnöki Hivatal appparatusa? Nem is­­métlódhet-e meg az. ami 1990-ben történt? Mennyire vannak megfizetve a szakemberek?- A kormányhivatalnak, de talán az egész magyar közigaz­gatási apparátusnak ez az egyik legégetőbb problémája: igen nagy csábereje van a gazdasági szférának. A leginkább közgaz­dászokra és jogászokra gyako­rolt vonzás olyan erős, hogy nem­csak a legjobb szakemberek mennek el, hanem a középszin­tűeket is „elcsábítják”. A ná­lunk kialakult jövedelmi szint mellett nehéz a távozók pótlása, nem véletlen az. hogy rengeteg fiatalember dolgozik ma a köz­ponti közigazgatásban Sajnos a jövedelmek viszonylag alacsony szintje miatt kontraszelekció alakulhat ki.- Mennyire független a politikától a szakmai apparatus? Felhetnek-e attól az emberek, hogy egy kormány­váltás számukra egzisztenciális bi­zonytalanságot hoz?- Reális „veszéllyel” csak a helyettes államtitkároknak és a magasabb beosztású tisztségvise­lőknek kell számolniuk Az 1990- es választások után a törvényho­zók úgy gondolták, hogy a köz­­igazgatásban meg kell teremteni az állandóság garanciáit, ezért létrehozták a közigazgatási ál­lamtitkár és a helyettes államtit­kár posztját. A szándék az volt. hogy ezek az emberek politikai kurzusváltas esetén is biztosítják a szakmai folyamatosságot, en azonban ma úgy gondolom, hogy egy esetleges változás ezeket az embereket is énnteni fogja. Ezt elképzelhetőnek tartom, a külön­böző pártok szakapparátusában dolgozó személyek pártjuk győ­zelme után nyilván a közigazga­tásba kerülnek. Azt is tudomásul kell venni, hogy a szakmai veze­tők és a politikus miniszter kö­zött bizalmi viszonynak kell len­nie. Az új miniszterek pedig va­­lószinüleg a szakmai, baráti kö­rük tagjai között fognak találni olyan szakembereket, akikben megbíznak.- Ez viszont azt is jelentheti, hogy a „normális” választásokat követően nagyobb aranyu személycserek lesz­nek, mint a „rendszerváltoztató" vá­lasztás után volt!- Igen. ez előfordulhat, külö­nösen 1994-ben, ha radikális kormányváltásra kerülne sor. Szerintem csak több választási ciklus után juthatunk olyan helyzetbe, amelyben a közigaz­gatási vezetőket már nem érin­tik a kormányváltások- Új intézmény a közigazgatási államtitkárok értekezlete is. ahol a kormányülés napirendjeit készítik elő. Hol folynak az érdemi viták az elóterjesrtesekról? A kormányülésén'’ Az államtitkári értekezleten? Esetleg a politikai államtitkárok megbeszé­lésen'1- Az Antall-kormány első fel évében úgy folyt a munka, hogy még a szakmai részlet­kérdéseket érintő viták is a kormányülés idejét rabolták. Az akkori híradások hajnalig tartó ülésekről számoltak be. Ez tart­hatatlan volt, ezért - külföldi ta­pasztalatok alapján - bevezet­tük a közigazgatási államtitkár; értekezlet intézményét, és létre­jöttek a különböző kabinetek Ma már ott tartunk, hogy a kor­mányülésén terítékre kerülő ja­vaslatok több mint fele „vita nélküli” elöterjesztéskent kerül napirendre, a kormánytól lénye­gében csak egy bólintast igenyel.

Next

/
Thumbnails
Contents