Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
Népszabadság, 1993.7.31 ft C így az angol autógyárak ma is 30 százalékkal drágábban kínálhatják kocsijaikat. Legújabban pedig itt a spanyol acéltermelés állami dotációjának botránya: Brüsszel előbb keményen tiltakozott a nagyvonalú támogatás és túltermelés ellen, aztán szép csendben lenyelte mérgét - szegény spanyolokat nem árt egy kicsit levegőhöz juttatni. Szóval részrehajlóan működik ez is, mint minden a világon. Ezért ki kellene várni: adják ők még olcsóbban is. Higgyük már el, hogy nem is olyan hosszú idő múltán fontosak leszünk számukra, csak ahhoz meg kell várni a szélirány változását. E mostani ellenszélnek ugyanis jól látható oka van: kifulladt a német lokomotív. A német kapcsolat így aztán megrendült az is, amit eddig e régió (és Magyarország) legbiztosabb támaszának tudhattunk: a német gazdaságot is utolérte a recesszió. Ezt sem hitte volna senki: ma már az a helyzet, hogy a márka külföldre menekül, a nemzeti bankok, melyek a dollár mellett DM-ben képezték tartalékaikat. igyekeznek megszabadulni ettől a gyengülő valutától. Németország pedig már külföldi tőkeinjekcióra szorul - azaz eladósodik -, erre pedig negyven év óta nem volt példa. Az okokat ismerjük: a keleti tartományok rekonstrukciója jóval többe kerül, mint amire számítottak (ennek egyik oka, hogy túl gyorsan bombázták szét a volt NDK iparát); Németország - a magas bérszint miatt - pozíciót veszített a nemzetközi versenyben; 1993-ra az államadósság minden racionális határt túllépett. Ezt a recessziót most csak azért említem, mert berobbanása más erőviszonyokat teremtett az Európai Unióban. Eddig ugye arról volt szó, hogy Németország diktálhatott: a szomszédok arra kényszerültek, hogy kövessék a magas német kamatlábat, hogy egyáltalán azt lépjék, amit a Bundesbank igényel - egyébként is Németország volt a modellje a maastrichti Európának. Ez a modell most hirtelen összeomlani látszik: kérdés, hogy ez a recesszió nem temeti-e maga alá az egész maastrichti konstrukciót, netán az egész európai egység álmot? A kérdést természetesen csak a poén kedvéért teszem így fel: ennek a szcenáriónak nincs sok valószínűsége. (Bár a mai eurovitákban ilyen hangok is felbukkannak.) Legfeljebb a közös pénz tervét - a legtöbb galibát okozó maastrichti tételt - fogják törölni, megmaradnak a nemzeti valuták, és lesz egy közös „értékmérő”, az ECU. Németország gazdasági hanyatlása azonban más - átmenetileg zavarosabb - politikai gyakorlatot eredményezhet: megerősödik a brüsszeli bürokrácia, Franciaország végre szabadabban manőverezhet. (Annyira, hogy egyesek - és a spekulánsok - már a frankot akarták megtenni az EK vezető valutájának, legalábbis erre játszottak, mígnem a nemzetközi pénzpiac másképp nem szavazott és marad a DM.) Végül rossz hír, hogy Anglia és az unió kapcsolatának elmélyítését szorgalmazók (tehát az új tagok felvételét ellenzők) tábora most igazolva érzi magát, s hangja is felerősödött. (Megtévesztésül közben tovább forog a „minél előbb beereszteni őket” lemez...) Ha mindezt lefordítjuk a magyar (és visegrádi) reményekre, akkor nem sok jót várhatunk. (Különben is: a cseh különúttal a visegrádi klubon belül is repedések keletkeztek.) A gyengülő Németország a politikai aritmetika törvényei szerint nemigen lesz abban a helyzetben, hogy továbbra is a régi nyomatékkai (és kö]csöntámogatással) tudja képviselni a magyar, ill. visegrádi érdekedet. Igaz. vannak még barátaink az EK-n belül (pl. a hollandok), de azért más egy nagyhatalom... Tudom, furán hangzik: eddig azt panaszoltuk, hogy bekerültünk a német érdekszférába, hogy az egyoldalú német orientáció nagy károkat okozhat, most pedig visszasírjuk a régi szép időket - hogy bárcsak ismét német gyarmat lehetnénk. No nem nagyon, csak annyira, hogy legyen egy fajsúlyos protektorunk, ✓ Elet a gyarmatokon Szerintem a multiknak és egyéb Kelet-Európábán működő beruházóknak úgy jó, ahogy van: kialakult valami laza „tagjelölt” viszony, aminek alig van gazdasági, szankcionáló vagy előnyt nyújtó következménye, politikailag viszont semlegesíti az ossz-Európáért lelkesedök kritikáit. Vagyis ez a mai helyzet sok előnyt nyújt az E12 e térfélen játszó üzleti világának: nincsenek szabályok, korlátozó előírások, kartellellenes törvények, kötelező piaci normák, mint otthon. Egyszóval ráéreztek a „vadkapitalizmus” ízére. Igaz, egyfelől nehezebb itt átevickélni a dzsungelén, másfelől viszont - ha már bent vagy - itt könnyebben lehet lébecolni. A mostani helyzetben például fel lehet vásárolni egy céget azzal a nem is igen titkolt céllal, hogy beszüntetik termelését - ne legyen itt konkurencia. Ezzel eltűnik a piacról az olcsóbb áru, aztán majd ugyanazt megkaphatod a duplájáért - importból vagy az új cég hazai termékkínálatából. Azt is meg lehet csinálni, hogy 30-50 százalékkal a világpiaci árszint felett kínálnak monopolcikkeket, és el lehet adni az EK-ból már kiszorult - például környezetszennyező - termékeket is. És bármily szomorú, de nekünk még jó is így: rá vagyunk utalva erre a kvázigyarmati üzletelésre. (Igaz, hogy mi meg a számukra kedvezőtlen árfolyam-politikával - az esetenként túlértékelt forinttal - húzzuk le a sápot, legalább 15-20 százalékot lecsípve profitjukból.) Ezen a dzsungelén csak részben képes javítani a hazai piaci törvények teljes kiépítése. Az igazi megoldást a többi európai cég „irigysége” hozhatja: nehogy már ilyen sportszerűtlen előnyhöz jussanak a „maffiózók". Erre céloztam, mikor azt írtam fentebb, hogy az EK-nak egyszer csak fontos lesz a fejlettebb kelet-európai országok csatlakoztatása: az egységes szabályzók kiépítését a „vadkapitalizmusból” kimaradtak (az itt tevékenykedők ottani konkurensei) fogják majd szorgalmazni. Abban a reményben, hogy akkor majd lesz egészséges cash-flow, szabályozott konkurencia és normális piac. Persze csak akkor ha még marad elég vonzerő ebben a gazdaságban, és a sok frusztráciotói nem apad el a befelé áramló tőke Almáéi Mikló«
