Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
,KINN IS VAGYUNK, BENN IS VAGYUNK Népszabadság, 1993.7.31 Ne tagadjuk: ez az Európa már jó párszor kibabrált velünk! A szép - biztató - jelszavak már nem tudják feledtetni, hogy a gazdasági érdekek (különösen most, a recesszió idején) drasztikusabban érvényesülnek, mint naivitásunkban valaha is gondoltuk volna, hiszen olykor nyílt kereskedelmi háború is folyik ellenünk. Pár hónapja, mikor felrobbant az európai pénzügyi rendszer, az Exchange Rate Mechanism (ERM), Anglia és Olaszország kilépett belőle (vagy inkább kigolyózták őket a magas német kamatláb miatt. Akkor mindenki azt hitte, Anglia és Olaszország el lesz keseredve vagy legalábbis tönkre fog menni, de valami egészen más következett. Az angol gazdaság, többéves recesszió után, meglódult: csökkent a munkanélküliség, beindult a pénzpiac, megnyíltak a hitel csapjai stb. Az történt ugyanis, hogy miután nem kellett tartaniuk magukat az ERM szigorú pénzügyi előírásaihoz, akkora inflációt csinálhattak, amekkorát csak akartak, olyan kamatlábbal dolgozhattak, ami jólesett nekik - és mit tesz isten, a gazdaság hosszú idő után élénkülni kezdett. (Olaszország már nem járt ilyen jól, de náluk a maffiátlanítás tett keresztbe...) Mennyi a beugró? E nem várt eredmény nyomán aztán megindult a találgatás. Hátha nem is olyan jó ez a közös árfolyam-mechanizmus, hátha csak a német kamatdiktátumnak kedvez? Netán mégis meg kellene maradni a nemzetgazdaságok saját, testhezálló szabályozórendszerénél? Vagyis a büntetés, amivel Angliát sújtották, visszaütött, és egy időre - talán még mind a mai napig - úgy látszott, e közös pénzügyi rendszernek nincs sok értelme, legalábbis ami a recesszió elhárítását illeti. Sőt jobban .járnak azok, akik kívül maradnak '** Az E12 gazdagabb fertályán tehát ismét elgondolkoztak: hátha azoknak van igazuk, akik előbb el akarják mélyíteni az uniót, és csak aztán beengedni a kívül várakozókat (az EFTA-országokat, s főképp a keleteurópaiakat). Mert még ezt a 12 országot sem könnyű koordinálni: ami jó a gazdag régiónak, az sérti a szegínyeket (Portugália, Olaszország), de még a jómódúaknak is annyira különbözik a gazdasági szerkezete,*annyira más fázisban tartanak a gazdasági ciklust illetően, hogy Brüsszel alig tudja összetartani őket. És most, ebbe a hirtelen felbolydult hangyabolyba vegyék be a káosszal küszködő országokat? (A délszláv horror ebben a tekintetben is alaposan betette itt is a kaput.) A gondokéi-} persze sírjon az ő anyukájuk, de e felbolydulás láttán bennünk is megszólal a kisördög: hogy vaj gyünk mi ezzel a belépésüggyel? Vala[ mikor ’90-ben, tán még ’91-ben is nagyon jól jött volna, ha beengednek bennünket. Mára azonban egyre több - jogos - kétely hallható ki a határozott hangú csatlakozási szándéknyilatkozatok hangjaiból. Ne tagadjuk: ez az Európa már jó párszor kibabrált velünk! A szép - biztató - jelszavak már nem tudják feledtetni, hogy a gazdasági érdekek (különösen most, a recesszió idején) drasztikusabban érvényesülnek, mint naivitásunkban valaha is gondoltuk volna, hiszen olykor nyílt kereskedelmi háború is főijük ellenünk. Lassan meg kellett tanulnunk a szavakat diszkontálni, s közben jó pofát vágni a dolgokhoz, mert nem vagyaink abban a helyzetben. hogy nagyra nyissuk a szánkat. (Ebből a szempontból üdítő volt a magyar kormány kemény állásfoglalása a sertésembargó idején: aki nem áll a sarkára, annak a fejére csinálnak...) Szóval, hogy állunk ezzel az európázással? Mindenekelőtt úgy tűnik, nincs más út: nem lehet véletlen, hogy mindenki be akar kerülni Európába, s mivel ez nagyon nagy piac, elméletileg az a helyzet, hogy aki benn van, az jobb ; helyzetbe kerül, mint aki kívül marad. I Már csak azért is, mivel ma már bizo- I nyos nagyságrend alatt nem kifizetődő egy-egy cikk gyártása, így a nagy piac bizonyos iparágak túlélésének (és korszerűsödésének) szinte egyetlen feltétele. Persze némi vagánykodással azt is mondhatná az ember, hogy le vannak ejtve a brüsszeliek, csináljunk egy regionális társulást, és szövetkezzünk azokkal az EFTA-országokkal, akiket nem vesznek be az Európai Közösségbe (vagy akik nem akarnak belépni), talán így is összejön a fejlettek-fejlődők egymást támogató társulása - amire szükségünk lenne. Őrület, de ° van benne rendszer... Mert van itt néhány rázós kérdés. Először is a bekerülésnek nem csupán politikai feltételei vannak - azaz nemcsak azt kell kiharcolni, hogy az E12 országainak mindegyike áldását adja a csatlakozásra. Az igazi ha| cacáré csak ezután kezdődik: több I ezer Doniból álló követelménylistának kell eleget tenni, így aztán minél ke-! söbb ér valaki a küszöbre, annál hosszabb listát kap kézhez. (’90-ben | még csak ezervalahánv feltételt tartalmazott, ezért lett volna jó, ha akkor í 1 csatlakozhatunk...) Ezek a listák az egységes piac követelményeinek összecsiszolódását lennének hivatva szolgálni, ám a gyakorlatban (a brüsszeli bürokrácia jóvoltából) egjTe több agyrém bukkan fel bennük (A németek például azon háborodtak fel, hogy az almáknak nemcsak a nagyságát, színét, de alakját és ízét is standard előírások kategorizálnák, függetlenül attól, hogj- Türingiában nem lehet spanyol ízű almát termeszteni és fordítva.) Mármost ezek a listák - ha valaki netán úgy akarja - akár diszkrimina- 1 tiv célokat is szolgálhatnak. Ma úgy fest a dolog, hogy ha ezeknek eleget akarunk tenni - más út nincs akkor kb. 2005-re kapjuk meg az európai tagkönyvet. Ha jóindulatúak akarnánk lenni, a listateljesítés egy részére haladékot kellene kapnunk, meg felzárkóztatási kölcsönöket - melyeket i például Portugália vagy Spanyolország (ők már tagok) természetesen megkapnak -, hogy a csatlakozás ne tolódjék ki a beláthatatlan jövőbe. Ekkora jóindulatra azonban nem érdemes számítani: dollárösszege sokszorosan meghaladja a rokonszenv mértékét. így aztán mire Európába érünk, elképzelhető, hogy totál ki leszünk vérezve. Akkor meg az lesz a baj, hogy túl csórók vagyunk... Másodszor: a brüsszeli csúcsszerv, mint az egységes piac koordinátora, a közösség országai között is számos kvótát érvényesít. Például az acél-, az áram- vágj- a textiltermelés volumenét országonként szigorú kvóták szabályozzák, ez viszont a magyar csatlakozás számára kemény akadály - öröklött ipárstruktúránk révén ugyanis ezekben a műfajokban lennénk érdekeltek. A gyors csatlakozás - e kvótákkal és előírásokkal súlyosbítva - egyszerűen letarolná a magyar gazdaságot. Ugyanakkor kétségtelen, hogj- ez lenne az a korbács, ami kikényszeritené a modernizáció következő fokozatát. De egyelőre erről még nincs szó Ma még úgy látszik, túl magas a beugró, azaz többségben vannak azok az erők. melyeknek még a legérettebb kelet-európai országok befogadása sem áll ér- 1 dekében. Jóindulatukat inkább a „mi kutyánk kölyke”-elv alapján osztogatják. (Az előbb említettem a kvótákat: bár eddig is sok cirkusz volt belőle, ám az EK országai egymás között szépen elmismásolták a kihágásokat. Gondoljunk a francia mezőgazdaság állami támogatásának abszurd számaira - miközben nálunk minden központi támogatást leépített a kormány, hátha kap érte néhány jó pontot; vágj- arra. hogy Brüsszel az angol autógyártást mentesítette az európai ámormák alól.
