Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
Pesti Hírlap, 1993.7.30 46 És most már meg kell védeni, foggal és körömmel, ezt a status quót, és lehetőleg letakarni a lakiteleki sátorlappal: pedig nem erről volt szó, én is tudom, te is tudod! Pszt! Csak ne hangosan, mert akkor kirúgnak az állásodból, az általad alapított pártodból. A régi világban a sok bitang, lézengő ritter „anyázta” a munkást: te ! lógós, te böszme, link, alkoholista — hangzott a kabaréban. A szerencsétlen „bazmeg-ember” meg röhögött a saját torzképén: látod, ilyen böszme, balta, bunkó vagyok — idióta. Ahelyett, hogy pofon vágta volna a lealacsonyító!. Te — szóltak a parasztnak a pesti _ aszfaltról (akit elüldöztek a földjéről) — zsugori, kaparó, maradi tuskó. Meguláliaiiák fiával-lányával a múltját, a kultúráját: „majd mi megmondjuk neked, mi a 'modem', mi a 'haladó'. Az a modern, az a haladó, ha köpsz az őseidre, a sírjukra is, a múltra, az erkölcsre, a hagyományra, Istenre és a Hazára. Az a modern, le szép Szőke Anna, ha kikapartatod a gyerekeidet!" Aki megkérdezte, csendesen, tisztességesen: hogy is van ez?, azt egyszer orron törölték egy rücskös moszkvai bunkóval: hogy elhajló, revizionista, kispolgári, narodnyik, klerikális, imperialista — végső soron —, szovjetellenes! Majd a nikkeles New York-i bunkóval is kapott: mert nem „haladó”, nem modern, avítt, balkáni fundamentalista, túlzóan nemzeti, soviniszta, fasiszta. Ha mégsem vette volna be a gyomra, hogy a nyugati bizniszkultúra, az sem a világ topja, csak egy nagy kultútkloáka terméke: a kultúrbiznisz. A GONDOLATISZONY TRIUMFÁL így pofozták évtizedekig majd hullává ezt a szerencsétlen népet a régi-új hiúzok, és most itt az új tabu: az Új Szent Tehén! És itt vannak az új varázsigék is, a totem és tabu, az új „lohuva-bohu" és a hozzávaló mamelukok és janicsárok: önkéntesek és zsoldosok. Az egyiknél a csököttség, a gondolatiszony triumfál, a másik okos, de zsoldos... Bár most rábíztad magad, ha úgy hozza a sors, majd a hátadba vágja még a kést. • • • A lojalitás határai sem végtelenek. Minden rendszer védeni és stabilizálni igyekszik magát védeni a támadásokkal, a megdöntést kísérletekkel szemben. Ám az káros, ha minden kritikát, véleményt támadási kísérletként fogad és ver vissza. Az ilyen rezsimet tönkreteszik a saját hívei: „a mozdulatlanság őrei". Ok nem a nemzetet, de mindenekelőtt saját magukat védik, a kontraszelektáltak, az ebül szerzett, érdemtelen pozíciójukat. Újra és újra folmondják a leckét: úgy jó minden, ahogy van. Aki kritizál, az erkölcstelen, az karrierista, az elvtelen, az hazaáruló! (Dr. Vizy már egyenesen „fellazításról" beszél. Most a kapitalizmust lazítjuk? Régen meg a „munkás-paraszt* hatalmat — ugyanúgy.) ....Ilyen körülmények kozott belső pártharcot kezdeményezni vagy a politikát az utcára vinni ostoba kockázat és közel áll a hazaáruláshoz.1" (Ez nem egy MSZMP-brosúrából való, hanem 1993 májusában írták a Pesti Hírlapban!) .ei ' e. ..C • e■ . 1 w. t AZ ÁLLOJAUTAS JÉGRE VISZ / Ez a kritikátlan, de kifizetődő állojalitás már többször vitte jégre ezt a szerencsétlen, jobbra érdemes országot ebben a században. A tisztább elmék, államférfiak ugyancsak bánhatták, hogy föl- és elfogadták ezt a kritikátlan siserehadat a rendszerük „támaszaként". (Túl sok van belőlük ezen a tájon!) Ez a mentalitás gerjesztette és ilyen mértékű akarnokság hamis volt, szirupos, irreális, illúziókat oltott belénk, hamis helyzettudatot, Adyék alig- eredménnyel szálltak szembe a zsákmány-hazaffysággal. Azokkal, akik abból éltek (jól megéltek), hogy hazaffyak. A jobb minőségű dzsentry is felismerte e szövetség anakronizmusát, népellenességét, hogy az rossz „üzlet” a magyar jövőre... Ez is adalék lehet a magyar politikai vaksághoz, a történelmi Magyarország tragédiájához, a magyarság XX. századi kálváriájához. Az öreg Horthyt — nem volt zseni nem volt egy penge, de tisztességes államférfi, jó magvar volt — a salát emberei, „szegedi’ hívei cserbenhagyták, amikor már akarta a kiugrást, hogy mentse, ami még menthető... Folytatható: János király jó lakályai az utolsó percekig szívták az országot, csak akkor fordultak le róla, amikor már nem volt több szívnivaló. Akkor fordultak át szidni a rendszert — ami korábban bőven tejelt nekik. Most megint azt mondják, aki kritizál, abban a mellőzöttségből eredő sértett hiúság munkál, és az „fellázító", majdnem — hazaáruló! Micsoda nyomorúságos-szomorúságos hülye dolog ez az egész: az ember a régi világban is „alkalmatlan", megbízhatatlan, lazító, és most megint! Pedig csupán igyekszik a maga módján tiszta, tisztességes és következetes lenni, és félti a népét: mind e zsoldoshadtól, mind a hazaffyas „Aladároktól"! — mivel ismén a zsákutcás múltat, a történetet... az újbóli modernizációs nekinigaszkodásaink sorsát. A ZSÁKUTCA NEM VEZET EURÓPÁBA Mikor látjuk már be végre, hogy az MDF-en belüli viták valódi tétje, mélysége más, mint az a kvázitekinlélyvédő szint, ami a Pesti Hírlap jó néhány írásából is kitűnik. Itt a magyar újrakezdés mai megítéléséről van szó! Nem arról, hogy a demokráciát támadják! Aki kritizál, azt nem feltétlen balról finanszírozzák! Hová vezet ez a gyanúsítás? Kérdezem, aki kritikus, az mind ágens, ügynök, liazaáruló? (Bár bizonyára lehet effajta is.) A dolgok gyökere: mi lesz a sorsa az újabb kitörési-modernizációs kísérletünknek, melynek vezetésére az MDF történelmi megbízást kapott a választóitól? Megkísérli-e teljesíteni a megbízási? Meg tud-e, meg akar-e felelni történelmi szerepének? Százévenkéni ha egyszer adódik az a lehetőség, hogy e zsákutcás-félutas-torz polgárosodást, a magyar társadalom torz szerkezetet korrigálja, és felszámolja a társadalom kettészakítottságát és a tömeges szegénységet. „Európába, de valahányan!” Az MDF eredeti lényege és értelme ez! A csillagok állásából, a dolgok alaknlásábólritrr'Ke'et-Közép-Európában arra is következtethetünk, hogy ez az újabb nekirugaszkodás, modernizációs kísérlet is lehet kudarcos, újra csak zsákutcás, szerencsésebb esetben is féloldalas: Magyarországon is, tőlünk keletre és délkeletre pedig szinte reménytelen! Külső és belső helyzetünk új kényszerpályát, kényszerpályákat jelent, „muszáj-sajátutakal" hoz, mivel a liberálisok által ajánlott „nyugati licenc”-megoldás, akár az MDF—kereszténydemokrata „szodálispiacgazdaság”-ajánlat megfenekelhet a reánk kényszerülj szűk, zátonyos, szoros kényszerpálya okán, és a gyengeségeink, mulasztásaink miatt is. Nem közeli lehetőség a kelet-kozép-európai társadalmak torz szerkezetének korrekciója... • Ez a lényeg. Fönnáll a történelmi veszély, hogy a honpolgárok tömeges nyomora, elesettsége és emiatti politikai érdektelensége folytán is weimarizálódó demokráciák még a megszilárdulás előtt ellehetetlenülnek, és a politikai élet polarizálódik, így mi is „ott rohadunk, a régi körben". Visszajön a „régi szemét", amit — hittük — kidobtunk az ablakon. Vívjuk tovább az osztályharcunkat, a harcot a szűkös javak újrafelosztásáén e hamis alternaüva elé állított zsákutcás rendszerekben. Ezért hát nagy a tét, de nagy a veszély is. Ezért nem az üres „demokrácia"- kulisszát kell védeni, hanem tartalmat adni annak: mert nem az államforma a lényeg, hanem annak a tartalma. Önmagában sem a királyság nem üdvözít, de a köztársaság sem... E veszélyérzet, mint a lovast a sötét árnyék, követ bennünket, megtörve több őszinte „rendszerváltó” értelmiségi kedélyét... Minden egyéb: az MI)F-en belüli furcsa, régi vágású tekintélyelv, < sinovnyik-szelletn, stílus, kontraszelektiós káderpolitika... mái csak részletkérdés. Színezi a képet, és romja az egyébként is elillanni látszó tóiténelnu esélyt. Nem a/ ész iiient bát el, de az orrunk eláll illan tova a „szociális piai gazdaság".
