Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-23 / 8504. szám
Beszélő, 1993.7.17 A kisebbségi törvényről Nesze, törvény! A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénnyel mindenki roppant elégedett, csak a nemzeti és etnikai kisebbségek nem. A törvényhozók gondjai megoldódtak, csak a kisebbségek bajainak kezelését halasztották eL Törvénybe iktatták a szabadon választott kisebbségi önkormányzatok rendszerét, létrejöhet egy rendkívül jelentős, minőségileg új, Európának példát adó intézmény. A koalíció a legfontosabb kérdésben tehát engedett a kisebbségeknek, ám közben egyebekben továbbra is ugyanazt a minim ál politikát folytatja a hazai kisebbségekkel szemben, mint eddig. A sajtó, amely állítólag nem tud örülni az elért eredményeknek, most nagyon örül. Kérdés, hogy minek. Magyarországnak egy más szellemiségű kormányzattal lehetősége lett volna arra, hogy a kisebbségek védelmének protagonistájává váljon Európában. Egyrészt azért, mert a keserves helyzetben lévő többmilliós kisebbségi magyarság révén mélységesen érdekelt az ügyben; másrészt azért, mert nekünk nem kell számolnunk a területvesztéssel, az elszakadási törekvésekkel kapcsolatos hisztérikus félelmekkel; harmadszor azért, mert a mi kisebbségeink elég kicsik, és - kisebbségi intézményekben - elég szegények ahhoz, hogy vállalható mértékű áldozatvállalással látványos és valóságos fordulatot lehessen elérni az életükben; negyedszer pedig azért, mert a magyarországi kisebbségek - a kisebbségi kerékasztal révén - világosan és egységesen megfogalmazták igényeiket, tehát lehetett volna mihez igazodni. Ha Magyarország következetesen és aktívan képvisel bizonyos normákat saját kisebbségei és az európai nem magyar kisebbségek érdekében is, akkor a kisebbségi magyarság érdekében való fellépés nem vész bele a kelet-európai kölcsönös vádaskodások hangzavarába. Egyébként pedig belevész, és olyan páros mérkőzések részévé válik, amelyekbe az európai diplomáciát nem lehet belerángatni. Természetesen nem lenne helyes, ha a magyar kormány csak a külhoni magyarság érdekében folytatna itthon normális kisebbségi politikát, de helyes lenne, ha legalább a külhoni magyarság érdekében normális kisebbségi politikát folytatna. Az utolsó generáció Ehhez képest a kormány 1990 óta nem is tehetett volna kevesebbet, mint amit tett Magyarországon nemzetiségi általános iskolák több mint harminc éve nem léteznek, kétnyelvű iskolába is csak a kisebbségi gyerekek töredéke járhat, nemzetiségi óvodából még kevesebb van. A szlovákoknak összesen öt iskolájuk maradt, a tantárgyak nagy részét ezekben is magyarul tanítják, hat nemzetiségi gimnázium található az egész országban (angol és francia tannyelvűből sokszorta több), a televízióban az összes nemzetiségnek együttvéve hetente két és fél óra jut. A legnagyobb magyarországi kisebbségnek egyáltalán nincsenek oktatási intézményei. A kormányprogram azt ígérte, hogy a kormány kiépíti a nemzetiségek iskolahálózatát az óvodától a középiskoláig. A kormány ehhez képest semmit sem épített A meglévő kétnyelvű iskolákba járó tanulók után az önkormányzatok plusz fejpénzt kaptak, de hálózatbővítésre szinte semmi pénz nem jutott. A nemzetiségi alapokból 1990-ben a pályázati igények tizedrészét sem lehetett kielégíteni, s a kormány az első általa benyújtott költségvetésben 1991-ben ezekre az alapokra abszolút értékben (!) ugyanannyit szánt. A kormánytöbbség évről évre következetesen leszavazta azokat a módosító indítványokat, amelyek a nemzetiségek kulturális alapintézményeinek kiépítésére különítettek volna el néhány százmillió forintot 1991 őszén a kormány Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatala ügy számolt, hogy a kisebbségi törvény bevezetése kétmilliárd forintos teherrel jár majd. A Kisebbségi Kerekasztal nyolcmilliárddal számolt Ehhez képest a most elfogadott kisebbségi törvény 1994-re és 1995-re - akkori árakon - 500-500 millió forintot irányoz elő, plusz a kisebbségi önkormányzatok számára összesen 300 millió forintos egyszeri vagyonjuttatást. Ezt a vagyont és a második 500 milliót már természetesen nem ez a kormány adja. Ezenfelül a normatív, garanciális finanszírozás minden elemét kiirtották a törvényből. A legtöbb magyarországi nemzetiségnek ez a most felnövekvő generációja az utolsó, amelyiknél még meg lehet állítani a kisebbségi nyelv és kultúra elhalásának a folyamatát, és az oktatási-kulturális intézményrendszer megteremtése szinte a semmiből meglehetősen hosszú folyamat. Az Antall-kormány tehát igen drága éveket vesztegetett el. A magyarországi kisebbségekkel a kormány legsúlytalanabb miniszterei, tárca nélküli kisgazdák foglalkoztak. Amikor Kiss Gyula tárcát kapott, a kormánynak csak hónapok múltán, egy figyelmeztető ellenzéki interpelláció nyomán jutott eszébe, hogy ez a feladatkör gazdátlan maradt Kiss Gyula nyilvánosan megtagadta a pozitív diszkrimináció elvét, ami nélkül természetesen nincs aktív kisebbségvédelem. A cigányság helyzetének javítására szolgáló program, amelyet a kormányprogram beígért, soha nem készült el. Az Országgyűlés 1991 őszén úgy határozott, hogy politikai vitanapot rendez a cigányság helyzetéről, ám erről a határozatról azóta már mindenki megfeledkezett. Kétféle tervezet A Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkársága 1988 végén Baka Andrást bízta meg a kisebbségi törvénytervezet elkészítésével. (A törvény előtörténetét lásd részletesen: Upor Péter Itthon vagyok? 1-D., Beszélő, 1991 február 8., 21) Baka tervezetében kollektív kisebbségi jogok egyáltalán nem léteztek, és a kollektiv jogokat tagadó felfogás már az akkori kormány politikájának sem felelt meg. Baka tervezetét eltemették. A titkárság új tervezetet készített, s ebben már megjelent a kisebbségi önkormányzat fogalma, de a titkárság munkájában részt vevő politikusok és kisebbségi vezetők nem jutottak egyezségre abban, hogy ez az önkormányzat csupán egy önkormányzatnak nevezett egyszerű egyesület legyen-e, vagy pedig a kisebbség által választott, legitim, közjogi jogosítványokkal rendelkező szervezet A vita a választások után a parlamentben folytatódott. A kisebbségi magyarság kollektív jogaiért
