Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-22 / 8502. szám
Magyar Hírlap, 1993.7.17 23 Az eredeti tőkefelhalmozás ideje -GÁDOR IVÁN A szabaddemokraták legutóbbi küldöttgyűlésén — nincs még két hónapja — élénk vita folyt arról, hogy a pártnak milyen irányba kell és főként milyen irányba érdemes fordulnia. A vita persze nem az ülésteremben zajlott, hanem a folyosón. A pártelnök a szószékről, a reflektorok kereszttüzében érthető módon igen óvatosan fogalmazott. Akkor a kulisszák mögötti Fidesz—MDF együttműködésről szállongó hí-1 rek, a társadalombizosítási önkormányzatokról nemrégiben benyújtott közös MDF—Fidesz törvényjavaslat és a közvetlenül a küldöttgyűlés előtt kirobbant székházbotrány légkörében nem igazán kötelezhette el Pető Iván magát és pártját a Fidesszel való választási szövetség mellett. A folyosón azután szép számmal akadtak küldöttek, akik dühöngtek elnökük óvatosságán, azt kérdezve, hogy miért nem határolta el magát Pető a mind arrogánsabb, hatalomvágyóbb, az egyre erőteljesebben jobboldali és konzervatív liberális Fidesztől, és miért nem nyilvánítja végre ki. hogy az SZDSZ szociálliberális néppártként az immár határozottan szociáldemokrata irányzatú MSZP-t tekinti természetes szövetségesének. Nem merném állítani, hogy a folyosón ezek a dühöngök lettek volna többségben. A többség szép nyugodtan hallgatott, és legföljebb azt dünnyögte, hogy azért még nem annyira szociáldemokrata az az MSZP, arról nem is beszélve, hogy a kilencvenes évek közepe Magyarországon nem igazán a szociáldemokrácia ideje. Itt egyelőre az eredeti tőkefelhalmozásnak kell megtörténnie, ami egyértelműen liberális kormányzás mellett mehet végbe a leggyorsabban. Arra persze vigyázni kell, hogy eközben ne halmozódjanak fel túlságosan a társadalmi feszültségek, azt mindenképpen el kell kerülni, hogy robbanásveszélyessé váljon a helyzet. Vagyis a fokozott szociálisérzékenység nélkülözhetetlen. Persze a Fidesz az valóban nagyon kemény — vélekedtek mások —, Isten ments, hogy kilncvennégytől a kormányzást egyedül ők határozzák meg. Vagy például az MDF-fel és a kereszténydemokratákkal karöltve. Ma már — amennyire a politikában és a politikáról ilyesmi egyáltalán kijelenthető — egyértelműen látszik, hogy hamis látszat áldozata lett, aki így gondolkodott. Orbán Viktor mindig is a leghatározottabban cáfolta, hogy az MDF-fel kokettál. Pető Iván óvatosságát, mértéktartását igazolta az azóta eltelt idő. Persze a két liberális párt stílusa, a két pártvezéré is, alapvetően különböző. Markánsan eltér egymástól az SZDSZ és a Fidesz által megtestesített politikai koncepció. A hagyományos politikai spektrumban az SZDSZ a képzeletbeli centrumtól úgy összeségében egy kicsit balra helyezkedik el, némely meghatározó személyiségei egy szociáldemokrata pártban sem lennének idegenek. A Fidesz attól a bizonyos képzeletbeli centrumtól inkább jobbra foglal helyei, számos politikusa bármikor modem konzervatív személyiség lehet. A pártvezérek pedig? Pető Iván halk szavú, barátságos, empatikus ember. Mérsékelt politikus. Afféle meditativ alkat, fontolva haladó, nem hagyja, hogy akár csak percekre is elragadják az érzelmei, indulatai. Orbán Viktor hangosabb, keményebb fajta. Radikális politikus. A gyors, egyértelmű döntések embere, aki inkább vállalja a tévedés kockázatát, mint a hosszas meditációt. Viszont ha téved, akkor gyorsan korrigál. Improvizáló alkat, időnként megengedi magának, hogy a közönség tetten élje az érzelmeit és indulatait. ízlés dolga, hogy ki melyik fajtát kedveli. Ez a két párt ugyanannak a politikai koncepciónak a két oldala. Aki némi távolságtartással, de ugy anakkor közelről figyelte, hogy az SZDSZ és a Fidesz miként mozog, hogyan működik, merre tart, hajlamos volt arra a következtelésre jutni, hogy külön-külön egyik sem lehet igazán eredményes kormányzó erő. És szólhattak bár az elmúlt években a Fidesz népszerűségének emelkedéséről és az SZDSZ népszerűségének csökkenéséről a közvélemény-kutatók jelentései, mégis megkockáztatható, hogy egymással rivalizálva, más-más pártalakulattal szövetkezve vagy csak szimpatizálva egyikük sem lehetett volna befutó. A SZDSZ a szocialistákkal szövetkezve a baloldali érzelmű választók szemében gyanús párt marad, a liberális vonzalmú szavazók pedig a baloldali elkötelezettséget utasították volna el. A fiatal demokraták pártja, ha a kereszténydemokratákkal és különösen ha az MDF-fel szövetkezik, nem kívánt gyermek lett volna a konzervatív-népi-nemzeti szavazók szemében. A liberálisok pedig árulónak, a hatalomért elveket feláldozónak tekintették volna a Fideszt. ló hírekkel nem kényeztette el a magyar politika a magyar publikumot. Hosszú évek óta most először arról szól a híradás, hogy két reményteljes politikai csoportosulás egyformán és egy időben felismerte, mit kíván pártjaik érdeke. És arról is szól a híradás, hogy hosszas egyeztetés, éles vita és kölcsönös kompromisszumok után meg tudtak egyezni arról, mit kell közösen tenniük. Az SZDSZ—Fidesz paktummal létrejött egy olyan súlyú politikai erő, amelyik végre a választópolgárok számára a mai kudarcot vallott koalícióval szemben reális kormányzati alternatívát jelent. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint ez a két párt külön-külön is összesen a szavazatok harmincnégy százalékát kaphatja meg. Triumfálásra persze semmi oka nincs az SZDSZ-nek és a Fidesznek sem. Mert a szocialisták pozíciója megszilárdult. Az Antall-kormány és a csurkista szárny által erőteljesen jobbra lendített politikai inga most balra leng. Horn Gyula nem alaptalanul úgy nyilatkozott, hogy ez a liberális paktum tulajdonképpen javította az MSZP esélyeit. Mert a választópolgár így végre egyértelműen tudni fogja, hogy kire-mire adja voksait. És szerinte már ma is, de jövőre feltétlenül a biztonságérzetét elvesztett többség csak a baloldaltól remél pozitív változást. E sorok írója azokkal ért egyet, akik azt mondják, hogy a kilencvenes évek közepén Magyarországon még messze nem jött el a szociáldemokrácia ideje. Majd ha végbement az eredeti tőkefelhalmozás, majd ha emelkedik a nemzett jövedelem, majd ha lesz mit igazságosan újraelosztani, akkor igen. Az igazi szociáldemokrácia a jóléti társadalom gyümölcse. Addig anélkül, hogy felrobbanna a társadalom, anélkül, hogy a térség nemzeteivel súlyos konfliktusba keveredne az ország, hihetetlen gyors tempóban fejlődnie, épülnie kell! E korántsem nyugalmas folyamat motorja pedig a jobboldali konzervativizmus nyilvánvaló magyarországi kudarca után leginkább a megfontolt, a higgadt, a mértéktartó, a szociálisan fékezett liberalizmus lehet.
